„A Móra Ferenc kisregényéből készült Fábri Zoltán-film, a Hannibál tanár úr a maga idejében, 1956-ban is erős politikai áthallással bírt. A következmények nélküli karaktergyilkolás, a kisember politikai igazodáskényszere, a tudomány ideologizálása, a társadalmi bűnbakkeresés, a szélsőséges, gyűlöletkeltő közbeszéd – ezek mind fájóan az életünk részévé váltak” – mondja Vidovszky György, az előadás rendezője.
A készülő produkció megtartja a történet
eredeti idejét, és erre építi a zenei világát is: a két világháború közötti
korszellemet képviselő dalok és a boldog békeidőket idéző ismert nagyvárosi
sanzonok kísérik végig Nyúl tanár úr történetét, aki egy Hannibálról írt dolgozaton
keresztül a forradalom fogalmát helyezi más fénytörésbe egy olyan időben,
amikor az ilyesmi emlegetése már önmagában is gyanús viselkedés volt.
„Az olyan szerepeket szeretem, amiben van közös pont a szerep és köztem. Jelen esetben az, hogy mi csak kicsi és jelentéktelen porszemek vagyunk az országot működtető nagy rendszerben, és reményvesztetten, kiszolgáltatottan sodródunk benne. A tiszta, naiv szándékot pillanatok alatt bedarálják” – mondja Mucsi Zoltán, aki Nyúl Bélát alakítja az előadásban.
Vidovszky György ideális választásnak tartja Mucsi Zoltánt a finom, de önérzetes tanárember, Nyúl Béla szerepére. „Bár sokan lehet, hogy egy hőbörgő, válogatott szitkozódásokat sorjázó karakterként látják őt, emellett ő rendkívül érzékeny, az alakításaiban valós drámai erőt mutató színész. Nyúl Béla törékenységét láttam benne, ezért nem volt kérdés számomra, hogy csak vele tudom elképzelni ezt az előadást” – mondja a rendező.
A Hannibál tanár úrban Mucsi Zoltán mellett feltűnik majd többek között Gyabronka József, Debreczeny Csaba, Parti Nóra, Makranczi Zalán és Dóra Béla is. Az Átrium, a Kultúrbrigád és a KULT2 közös bemutatója december 3-tól látható az Átriumban.
Nyitókép: Mucsi Zoltán a Hannibál tanár úr próbáján. Fotó: Lakatos Péter