Művészet
A Concerto Budapest új filmje a Mezzo TV karácsonyi műsorán debütál
A Mezzo TV karácsonyi ünnepi műsorán lesz Keller András és a Concerto Budapest új, Szabó Stein Imre által rendezett koncertfilmje, a Kárpát Rapszódia világpremierje december 19-én.
„Felszabadultabb lettem az évek során” – Beszélgetés Teszárek Csaba színművésszel
„A színpadot könnyen belakom. Nekem időnként a hétköznapi, prózai dolgok szorongatóbbak, nehezebben tudok velük mit kezdeni” – mondja a Budapest Bábszínház művésze. 17 éve tagja a társulatnak, ahol egy ideje zeneszerzői feladatokkal is megbízzák. Érzelmi tartalékokról, krimikről és az aktuális bemutatókról is szót ejtettünk.
Európa-díjas és Golden Globe-díjra jelölt film a BIDF programjában
2022-ben január 22-e és 30-a között rendezik meg a 8. Budapest International Documentary Festival.
Ha támad a medve – A #dogpoopgirl című román filmről
A 15. Román Filmhéten láttuk a #dogpoopgirlt, ezt a kegyetlenül fájdalmas szatírát, amely minden újabb poénnal a világ állapotának tökéletes reménytelenségéről és további romlásának bizonyosságáról akar meggyőzni. Miért nevetünk mégis annyit rajta? Talán mert ezúttal azokon nevethetünk, akik mások megríkatásából, megnyomorításából élnek. Meg mert jó másfél órára elhinni, hogy teljesen abszurd, amit amúgy a legtermészetesebbnek tartunk. Aminek az uralma alatt mindannyian élünk.
Kicsit templom, kicsit játszótér – Batta András a Magyar Zene Házáról
A héten átadják a Városligetben a Magyar Zene Házát, amelyet a CNN és a World Architecture Community is az év legjobban várt épületei közé sorolt. A ház hamarosan megtelik élettel: január végétől kiállításokkal, koncertekkel, zenepeadagógiai programokkal várják az érdeklődőket. Batta András ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.
Új kortárs drámakötetek – Darvasi László, Pass Andrea és Szücs Zoltán színdarabjai
A közelmúltban három új drámakötettel jelentkezett a Selinunte Kiadó, amely egyik legfőbb feladatának a mai magyar színdarabok megjelentetését tartja. 2017-ben indította útjára a Kortárs drámaírók című sorozatát, melyben először Székely Csaba, Tasnádi István, majd Kárpáti Péter kötetét adta közre. Idén három új könyvvel bővült a kínálat.
„Magamnak szeretnék megfelelni” – Interjú Szurcsik Józseffel
Nagyon érdekel, hogy ebben a korban, amiben élek, miket csinálnak művésztársaim – mondja Szurcsik József. A Munkácsy-díjas képzőművésszel, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorhelyettesével cenzúráról, szervilizmusról és kiszolgáltatottságról is beszélgetett Gáspár Kinga.
Kilenc kortárs képzőművész kiállítása a Műcsarnokban
Kilenc kortárs képzőművész önálló kiállításon mutatja be legfrissebb és legfontosabb munkáit szerdától a Személyesen/ Frissen 2021 című kiállításon a Műcsarnokban.
„Csak annyit kértünk a táncostól, hogy lakja be a teret, és használja az eszközöket"
Roskó Mária ékszertervező, Ádám Zsófia képzőművész, Ayumi Toyabe táncos és Bolcsó Bálint zeneszerző az Ékszerek Éjszakáján mutatta be közös performansz-installációját, amit december 27–29. között három estén a Trafó Kabinban láthatunk újra, az AV Composers sorozat részeként.
Zavarba ejtő karácsonyi kérdések – Gyöngy Zsuzsa a K2 Színház Béke! című előadásáról
December 18-án 17 órától Szentendrén láthatjuk a K2 Színház Béke! című darabját, egy izgalmas, felemelő, zavarba ejtő előadást. Úgy indul, hogy a pásztorok hagyományos népi betlehemi játékkal köszöntik a Kisjézust, majd szépen hazaballagnak otthonaikba, ahol gyermekeik vérbe fagyott testére és zokogó anyákra találnak. Hát persze, hiszen Heródes minden kisfiút lemészároltatott Betlehemben, egyetlenegyet kivéve… Ezután hogyan őrizze meg a három apa a hitét Jézusban és a megbocsátást hirdető kereszténységben?
Operavita – Szinetár Miklós a vidéki operajátszásról
Igazi operajátszás Magyarországon akkor létezhet, ha Budapesten kívül Győrben, Debrecenben, Miskolcon, Szegeden és Pécsen is működik teljes értékű operatársulat – véli a Kossuth-díjas rendező, a Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója. Erre mindig minden kormány sajnálta a pénzt, teszi hozzá.
A Budapesti Fesztiválzenekar különleges kísérletre készül
Új hangzást talált Fischer Iván a Budapesti Kongresszusi Központban: februárban egy lemezfelvétel során a Fesztiválzenekar zenészeit a nézőtérre ültette, így derült ki, hogy a terem közepéről csodálatosan szól a szimfonikus zenekar a csaknem 40 éves épületben.
Elkészült az ország, egyben Közép-Európa legnagyobb falfestménye
Ma reggel fejeződött be Közép-Európa legnagyobb művészeti falfestése 4880 négyzetméteren Biatorbágyon, amely a CTP Management Hungary Kft. biatorbágyi logisztikai központjának homlokzatát díszíti.
Átadták az Aase-díjakat
Átadták az Aase-díjakat hétfőn a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Az epizódszerepek megformálói számára szóló elismeréseket Sallai Virág, a Kolibri Színház, Unger Pálma, a Pécsi Nemzeti Színház, Gelányi Imre, a Látókép Ensemble és Tóth Károly, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze vehette át.
Megújult terekben, újrarendezve nyílt meg a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának új állandó kiállítási egysége
A Szépművészeti Múzeum átfogó rekonstrukciójának újabb látványos állomásaként, az épület Barokk szárnyának felújított részén, több mint másfél ezer négyzetméteren, új koncepció szerint rendezve nyílt meg a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának új állandó kiállítási egysége.
Interjú a Resident Art Fair 2021 szervezőivel
Negyedik alkalommal is megrendezik december 9. és 20. között a Resident Art Fair kortársművészeti karácsonyi vásárát, amely minden évben valamilyen újdonságot hoz. Idén nemzetközi klasszikus és kortárs portfólió gazdagítja a válogatott műtárgycsoportot. A művészeti vásár szervezőivel, Bánki Ákossal és Schneller Jánossal beszélgettünk.