Művészet

Öt érdekesség Eszterháza marionettszínházáról

Eszterháza első fénykorában Esterházy „Fényes” Miklós marionettszínháza Európában egyedülállónak számított.

„Szeretetteljesen belehalni egy szerepbe"

Román Eszter akkor érzi jól magát egy előadás után, ha lehetősége van szeretetteljesen belehalni egy szerepbe. Tavaly a nagyváradi Szigligeti Színházból a Kolozsvári Állami Magyar Színházba szerződött. A fiatal színésznővel egyebek mellett ijesztő, szemüveges úrról, jó ízlésről, illetve arról beszélgettünk, hogy miként törte meg Tóth Mancit.

90 éves Novák Ferenc Tata

Ma kilencvenéves Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, a nemzet művésze.

Elhunyt Moldován Domokos etnográfus, opera- és filmrendező

Életének 78. évében elhunyt Moldován Domokos Nádasdy Kálmán-díjas opera- és filmrendező, etnográfus. Moldován Domokost pénteken Budapesten érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Színházi világnap – odaítélték az év jelmez- és díszlettervezőjének díjait

Az év jelmeztervezője díjat Füzér Anninak, Az év díszlettervezője díjat pedig Zeke Editnek ítélték oda a Látványtér 2021 címmel a FUGA – Budapesti Építészeti Központban megrendezett kiállításon a színházi világnap alkalmából.

Minden tér játszótér, minden utca sportpálya – játék a nagyvárosban

Kevesen gondolnak bele a fővárosban, hogy az utca, amin nap mint nap végigbuszoznak, vagy a tér, amin minden reggel átvágnak, nem csak közlekedési felület, de tökéletes sportpálya és játékterep. Könnyen lehet, hogy egykor nagyokat snúroztak ott, ahol most kocsink parkol, a közeli parkban pedig néhány évtizede még egész nyáron hallani lehetett a pingponglabdák pattogását, s az ember nem sétálhatott anélkül, hogy a sakkozókat ne kibicelte volna. Heti Fortepan.

Buborékok – A Vígszínház Kvartett-előadásáról

Március 28-án két hónapja, hogy Börcsök Enikő elhunyt. A Vígszínház először február 11-étől 14-éig, majd a kivételesen nagy érdeklődés hatására végleg elérhetővé tette a Kvartett című, Spiró György komédiájából (?) Marton László által rendezett előadást, amelyben a Feleséget alakította.

Fotóikonok a Műcsarnokban

A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok különleges válogatást mutat be a New York-i Howard Greenberg Gallery gyűjteményéből. A virtuális kiállítás holnaptól „látogatható”.

Pénteki kultúrrandi Kunner Petra illusztrátorral

Péntekenként megjelenő sorozatunkban izgalmas, sokszínű alkotókkal beszélgetünk.

Rost Andrea és Kovács Zoltán kapta idén a Bartók-Pásztory-díjat

Rost Andrea operaénekesnek és Kovács Zoltán zeneszerző-fagottművésznek ítélte a Bartók-Pásztory-díjat idén a kuratórium, az átadóünnepséget a hagyománynak megfelelően Bartók születésnapján, de online tartották csütörtök délután.

Függönyt fel! – A darab fotóspróbáján jártunk

A Gózon Gyula Kamaraszínházban mutatják be március 27-én Peter Quilter: Függönyt fel! című darabját, amely Magyarországon először látható. Udvaros Dorottya első rendezésének fotóspróbáján jártunk.

Besúgó címmel új magyar sorozatot forgat az HBO

Besúgó címmel új, nyolcrészes magyar gyártású sorozatot forgat az HBO; a széria története 1985-ben játszódik és a politikai változások küszöbén álló kommunista Magyarország időszakát mutatja be.

Velence örök: „Az évszázadok nem tudták benyálazni ragadós lelkesedésükkel”

Velence idén március 25-én ünnepli 1600. születésnapját. Ebből az alkalomból a Ludwig Múzeum egy unikális könyvet adott ki Minden más városnál városabb – 100 bejegyzés Velencéhez címmel. Interjú a szerzővel, Boros Géza művészettörténésszel.

„A teremtés első lépése a fény megalkotása” – Interjú a debreceni Lighthouse művészeivel

Debrecen kulturális életében évtizedek óta jelentőséggel bír a fényművészet. Bár a járványhelyzet miatt idén nem borulhat fénybe az egész város, a művészet vészterhes időkben is utat tör magának.

Zománcok esti lámpafényben

…és egy látogatható kamarakiállítás a Covid idején

A legnevesebb zenei lapok méltatják Karosi Júlia lemezét

Egy műfajokon átívelő magyar album külföldi sikere