Művészet

Fusz György ezer négyzetméteres installációja Pécsen

A keramikus- és szobrászművész monumentális, életműkiállításként is felfogható installációja tekinthető meg a Zsolnay Kulturális Negyedben.

Kortárs szobrok töltik meg a Szentendrei Régi Művésztelep kertjét

A Régi Szentendrei Művésztelep ősfás parkjában Szobrok a kertben című tárlaton 11 kortárs alkotó művei folytatnak párbeszédet egymással, a kerttel és a közönséggel.

Összeomlott a Bay-kastély az erdélyi Ördögkúton

Az elmúlt napok esőzései nyomán összeomlott a Bay-kastély az erdélyi Ördögkúton – közölte az Agerpres hírügynökség.

Móra Ferencet bemutató állandó kiállítás készül a szegedi múzeumban

A Móra rengeteg című tárlat kurátora az író dédunokája, Vészits Andrea, a kiállítás társalkotója pedig Zöldy Z Gergely látványtervező, akinek köszönhetően az irodalom a képzőművészet nyelvén is megszólal.

Öt bemutató a Pesti Magyar Színházban

A repertoáron tartott 15 produkció mellett öt új bemutatóval, köztük Shakespeare Rómeó és Júliájával, Dennis Kelly ifjúsági thrillerével és Bosnyák Viktória digitális gyermekszínházi produkciójával várja a közönséget a 2020/2021-es évadban a Pesti Magyar Színház.

A Játszmával folytatódik A vizsga

A vizsga című thriller folytatása augusztus végétől forog. A hidegháborús hatvanas évekbeli állambiztonsági kémjátszmában újra együtt játszik Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella és Scherer Péter, a forgatókönyvet ismét Köbli Norbert írja, Bergendy Péter helyett viszont Fazakas Péter rendezi A játszmát.

Párbeszéd önmagunkkal – ezt kell tudnod, ha érdekel a művészetterápia

Mi történik egy művészetterápiás foglalkozáson? Kell kézügyesség, jó hallás vagy ritmusérzék ahhoz, hogy részt vehessek rajta? Az egyéni vagy a csoportos óra jobb? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Németh László művészetterapeuta segítségével.

A hűség évada a Soproni Petőfi Színházban

A teátrum tizennégy bemutatót tervez az új szezonban.

Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum

A koronavírus okozta helyzet miatt több hónapos kényszerű zárva tartást követően augusztus 20-án újra megnyitja kapuját a Ludwig Múzeum.

Rudolf Péter: „Mindenki egyformán fontos"

Kilenc bemutatót tervez a következő évadra a Vígszínház – jelentette be Rudolf Péter, aki július elsején vette át az intézmény vezetését. „Az átadás-átvétel professzionálisan zajlott, a korábbi vezetés biztonságos anyagi körülményeket teremtett.”

Kezdődik a Szánsájn fesztivál – 5 jó filmet ajánlunk

Az elmúlt évek magyar és nemzetközi filmes termésének legjavából mutat be válogatást a holnap kezdődő, csaknem egy hónapos Szánsájn fesztivál a Cirko-Gejzírben. Ajánlunk közülük ötöt.

Idén is kinyit a zenészmennyország

Andrásik Remo, a Gitármánia főszervezője mesélt az ország első számú zenei továbbképző táboráról.

Újrarendezett emlékszobával ünnepli névadóját a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum

Újrarendezett emlékszobával és virtuális kiállítással ünnepli névadóját születésének évfordulója alkalmából az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum.

Képtartozás – Alföldy Flóra fotói

Alföldy Flóra neve a laikusoknak nem sokat jelent, pedig korai halála miatt rövid ideig tartó munkássága a magyar fotográfiatörténet izgalmas része. A Néprajzi Múzeum által elérhetővé tett képein keresztül most bepillanthatunk a Délvidék fotográfusának életébe és a száz évvel ezelőtti hétköznapokba.

Muravidék és Vas megye kulturális értékei egy helyen

A magyar és a szlovén határtérség 124 településének kulturális örökségéből villant fel értékeket hiteles régészeti, néprajzi, kultúrtörténeti és bibliográfiai adatok alapján az a portál, amelyet kedden online mutattak be Szombathelyen.

Szerdától Velekei László vezeti a Győri Balettet

Átadta az „igazgatói iroda kulcsát” kedden Kiss János Velekei Lászlónak, aki szerdától öt éven át vezeti a Győri Balett társulatát.