Bánk bán és 30Y is lesz a 130 éves Pécsi Nemzeti Színházban

Program

Tizenkét premierrel – köztük egy ősbemutatóval, klasszikus és kortárs darabokkal – várja közönségét a következő évadban a Pécsi Nemzeti Színház.

Koronavírus - Színházi előadások maradnak el kormányhatározat alapján

Pécs, 2020. március 11.

A Pécsi Nemzeti Színház üres nagyterme 2020. március 11-én. Ezen a napon az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányhatározat alapján két előadás marad el. Rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az ország teljes területére az új koronavírus-járvány miatt. Megtiltották a száz főnél nagyobb látogatottságú beltéri és az 500 főnél nagyobb látogatottságú kültéri rendezvények megtartását.

Készítette: Sóki Tamás
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: ADSOKI202003110003
A Pécsi Nemzeti Színház üres nagyterme 2020. március 11-én. Fotó: Sóki Tamás / MTI

Lipics Zsolt, a társulat igazgatója kiemelte: idén ünnepli fennállásának 130. évfordulóját a teátrum, amely ősszel ugyanúgy Erkel Ferenc Bánk bán című operáját mutatja be, mint 1895 októberében, a színház megnyitásakor. Kocsár Balázs karmester, a PNSZ márciusban kinevezett új operaigazgatója ennek kapcsán megjegyezte: a darabot az eredeti formájában mutatják be, ahogy azt Erkel Ferenc megírta, mert így szeretnének méltóképpen emlékezni a pécsi teátrum indulására. Operaigazgatóként az a célja, hogy visszatérjen a PNSZ repertoárjába a minőségi, nagyszabású opera világa, ehhez pedig neves énekeseket hívnak és színvonalas előadásokat mutatnak majd be.

Az ősszel induló következő évadban – a már sikerrel futó darabok mellett – hat új nagyszínházi, öt kamaratermi és egy stúdiószínházi produkciót tűznek műsorra. A nagyszínházi produkciók közül elsőként szeptemberben A Pál utcai fiúk kerül színre. A zenés darabot, amelyet Molnár Ferenc regénye alapján Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián készített, Vincze Balázs rendezi. Októberben a Kocsár Balázs által dirigált Pannon Filharmonikusok közreműködésével, Fejes Szabolcs rendezésében mutatják be Erkel legendás operáját, majd még ugyanabban a hónapban Szente Vajk Legénybúcsú című vígjátéka érkezik Pécsre Vidákovics Szláven, a PNSZ művészeti vezetőjének rendezésében.

A Pécsi Balett táncosai novemberben a notre-dame-i toronyőr történetét mesélik Vincze Balázs rendezésében és Szabó Márton koreográfiájával, majd decemberben Shakespeare Rómeó és Júliája elevenedik meg Lipics Zsolt színrevitelében. Februárban lesz az évad utolsó nagyszínházi premierje Pécsen, amikor László Miklós Illatszertár című műve kel életre Vidákovics Szláven rendezésében.

A kamarateremben Fényes Szabolcs és Romhányi József zenés mesejátéka, a Hamupipőke kerül színpadra szeptember végén Nina Kleflin zágrábi rendező közreműködésével, majd pár héttel később Dan Gordon drámája, az Esőember premierjét tartják ugyanott Bagó Bertalan rendezésében.

Aldo Nicolaj Hárman a padon című kétfelvonásos vígjátékát először december első felében tekinthetik meg a nézők a kamarában Bakos-Kiss Gábor rendezésében, majd februárban a Pécsi Balett művészeinek tolmácsolásában, Molnár Zsolt koreográfiájával és Vincze Balázs rendezésében elevenedik meg Milne halhatatlan története, a Micimackó.

Pécs „nekem a város mindörökké” címmel tartanak ősbemutatót a PNSZ kamaratermében jövő év áprilisában. A Tóth Zoltán rendezésében megvalósuló, számos emblematikus pécsi zenekar és költő – köztük a Punnany Massif, a Kispál és a Borz, a 30Y, a Szélkiáltó, valamint Csorba Győző, Weöres Sándor, Bertók László és Takáts Gyula – dallamaira és írásaira épülő előadás célja a pécsi költők és zenészek művészetének bemutatása.

A kevesebb mint száz férőhelyes N. Szabó Sándor-teremben Sławomir Mrożek lengyel drámaíró Emigránsok című abszurd kétszemélyes játéka elevenedik meg. A pincében élő értelmiségi és munkásember történetét először novemberben láthatja a közönség Tóth András Ernő rendezésében.

Új tagok is csatlakoznak a következő évadban a társulathoz. A Színház- és Filmművészeti Egyetemről négyen is Pécsen töltik gyakorlati évüket: Árki Lili Katalin, Bartus Berci, Lipics Franciska és Tóth Norbert is bemutatkozik a mecsekaljai közönségnek, míg a végzettek közül Balaskó Bence és Juhász Bence csatlakozik a társulathoz.

Uhrik Teodóra, a Pécsi Balett ügyvezetője arról beszélt, hogy az intézmény falai között idén 19. alkalommal rendezik meg a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót szeptember 4. és 8. között, így a közönség ismét „egy helyen nézheti meg, hol tart a magyar táncművészet”.

 Vincze Balázs, a balett-társulat művészeti vezetője kiemelte, hogy A notre-dame-i toronyőrt ugyan húsz éve már bemutatták Pécsen, most azonban egy teljesen más látásmód érvényesül a korszerűsített darabban. A kamaratermi Micimackó is színvonalas produkciónak ígérkezik, ugyanis a tánctársulat kiváló karaktertáncosokkal rendelkezik. Jövő hétfőn, május 5-én mutatják be a Pécsi Balettért Alapítvány együttese, a PB2 Company tolmácsolásában Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas táncművész gazdag életművét táncképekben Budapesten. A produkciót később a pécsi közönség is megtekintheti.