Ne csak álmodozz az idillről, teremtsd meg magad körül!
106 éve, 1920. június 16-án hunyt el Körösfői-Kriesch Aladár festő, aki azt vallotta, hogy „a művészetet ne csak emberi alkotásokban, hanem az egész életben keressük, és így fogjuk megtalálni életünk harmóniáját és szépségét”. Nos, mint azt a szecesszió „őshippije” és „életreformer guruja” megmutatta: nemcsak a képeken kell keresnünk a harmóniát, hanem a konyhánkban és a sportpályákon is.
Aki nem ismeri a Parlament, a Zeneakadémia és a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagy díszítőművészének életét, azt gondolhatná, hogy tiszteletlenek voltunk. De erről szó sincs. És persze nem az a legfontosabb adatsor Körösfői-Kriesch Aladárral kapcsolatban, hogy mindennap tornázott a gödöllői művésztelepen, hogy ő honosította meg Magyarországon a síelést, vagy hogy az elsők között hirdetett reformtáplálkozást, és mondott le a húsevésről. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a gödöllőiek nézetei meghökkentették a többségi társadalmat. A telepen élők ugyanis komolyan vették, amit a szecesszió hirdetett.
A múlt századfordulón még teljesen új volt a kísérleti pszichológia, ahogy az is, hogy valaki nemcsak a nőket, de a gyerekeket is a középpontba állította. Körösfői-Kriesch családja nem alkalmazott dajkákat, a szülők gyakran játszottak a gyerekeikkel. Körösfői-Kriesch Aladár számos gyerek témájú festményt készített (Tamás beteg, Dudu őzzel, Margit síel), részint ő inspirálta a magyar gyerekkönyv-illusztrációk varázsvilágát.
A gyerekeivel nemcsak síelt, de teniszezett és focizott is, nemegyszer szöktek be a gödöllői kastély kertjébe, hogy ott játsszanak. A művésztelepen szövőiskolát nyitott, ahol a nők megvalósíthatták a kreatív elképzeléseiket, és ugyanannyi fizetést kaptak, mint a férfiak, ami 120 éve még nagyon szokatlan volt.
1863-ban született, később a Mintarajziskolában tanult, ahol Székely Bertalan és Lotz Károly voltak a mesterei. 1883-ban szerzett rajztanári diplomát. Sokat formált ízlésén és a technikai tudásán az is, hogy ösztöndíjas lehetett Münchenben, Velencében, majd Rómában. 1895-ben megházasodott, a kolozsvári főtéri római katolikus templomban feleségül vette Újvárossy Ilonát, Ilkát. De tudásszomja nem hagyta nyugodni, 1896-ban a párizsi Julian Akadémián folytatta tanulmányait, és már éppen ideje volt, hogy hazajöjjön, mert megbízást kapott az Országház dekorációs munkálataira.
Ekkor készítette el a Vadászterem két nagy méretű freskóját (Vadászat. Etele megmenti Budát, és a Balatoni halászat). Ezekben az alkotásokban már ott vannak azok a jegyek, amelyek meghatározták művészi arcélét, amelyek kiteljesedtek a Zeneakadémia előcsarnokában látható A művészet forrása (1907) című alkotásában is.
A házát saját tervezésű bútorokkal, tapétákkal és más maga alkotta tárggyal rendezte be. Részint John Ruskin hatására – aki fontosnak tartotta a középkori kézművesség visszaállítását és a művészi jellegű ipari műhelyek szervezését – tanulmányozta a magyar kézműves- és népi hímzési motívumokat, szőnyegeket és textil faliképeket tervezett, és létrehozta szövőiskoláját. De, ami a legfontosabb: népszerűsítették a szecessziót.
Az első világháború a gödöllői művésztelep életét is felforgatta, az itt alkotó művészeket besorozták, a már egyáltalán nem fiatal Körösfői-Kriesch Aladár pedig úgynevezett hadifestő lett. A háború kimerítette, legyengült, és bár hazakerült a frontról, de 1920. június 16-án, közel két héttel a trianoni békediktátum aláírása után elhunyt. A vezető nélkül maradt művésztelep alkotói szétszéledtek, a szecessziót pedig felváltották más izmusok.
Körösfői-Kriesch készítette a váci örökimádók templomának, a temesvári papneveldének és a Kós Károly-féle zebegényi templomnak a falképeit, utóbbi a magyar szecesszió egyik csúcsteljesítménye. Dekoratív, historizáló nagy vásznain és terjedelmes falfestményein nemcsak a magyar és a klasszikus mitológia és a gnoszticizmus érhető tetten, de a paradicsomi idill megidézése is.
