?A nemzeti emlékezet nagyon erősen rostál, és valójában kevés olyan esemény marad meg az évszázadok múltán, amely továbbra is foglalkoztatja nemcsak a tudós közvéleményt, hanem a szélesebb olvasóréteget is, mondhatni, a magyar közgondolkodás alapvető része? ? fogalmazott Varga Szabolcs történész, a Pécsi Hittudományi Főiskola habilitált docense a kötetbemutatón.
A szakember szerint a 12 tanulmány és a 95 + egy forrást tartalmazó kiadvány mérföldkő és lenyomat is egyben, amely reprezentatív módon mutatja be, hogy mit jelent számunkra 2016-ban a mohácsi csata. A kötet keletkezésének történetéről elmondta, hogy a kutatókat elsősorban II. Lajos halála és az azzal kapcsolatos teóriák érdekelték, melyekhez az orvostudományból is merítettek inspirációkat.
Varga Szabolcs a kötet legfőbb jellemzői közül a messziről szemlélést emelte ki. Mint mondta: a könyv szervesen illeszkedik be abba a hosszú folyamatba, amelynek a gyökerei 1526-ig vezethetők vissza. A Mohácsra való emlékezés a szépirodalom, Kisfaludy, Kölcsey és kortársaik felől indult, majd az 1920-as éveket követően hadtörténeti kérdéssé vált, ezek hatása a mai napig kihat közvéleményünkre ? hívta fel a figyelmet.
A történész arról is szólt, hogy a könyv alapvetően nem a szakmának, hanem az érdeklődő olvasónak szól, többek között a tudományos jegyzetapparátus lefordítása is ezt szolgálja. Reményei szerint a jó stílusú esszék formájában megírt munkák be fognak kerülni az online diskurzusba, az új források pedig szakmai vitatémákat generálnak.
Végh Nóra
Fotó: Csákvári Zsigmond