Nőies, egzaktan szexuális karakter

Nem mindig van így, de esetedben a külsőd és a hangod abszolút összhangot alkot.

Elég mély tónusú a hangom, főleg ami a beszédemet illeti. Az éneklés terén a mélységeimet érzem igazán az erősségemnek, ami nőies, egzaktan szexuális karaktert hoz magával. Ahogy társalgás vagy előadás közben belülről hallgatom magamat, valóban úgy érzem, hogy összhangban vagyok magammal.

Nem zavar, hogy a koroddal összhangban levő naivakaraktert gyakorlatilag átugrod?

Nem. Jövőre végzek a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színészművész szakán, Kiss-B. Atilla és Homonnay Zsolt osztályában, de a tanáraimban és bennem már az első években egyaránt megfogalmazódott, hogy önkéntelenül olyan karakterek felé nyitok, amelyek kicsit idősebbek, érettebbek a koromnál, és nagyobb élettapasztalat kell a megformálásukhoz, ami izgalmas feladat és óriási kihívás egyszerre. Érdekes, hogy pont most kérdezed ezt, mert Csáki Benedek ötödéves, színházi rendező szakos hallgatótársunk vizsgaelőadásként Pintér Béla és Darvas Benedek Parasztoperáját állítja színpadra, amiben felváltva két szerepet is játszhatok: egy abszolút naivát és egy bővérű anyát, aki nyíltan megfogalmazza a vágyait, megéli a szexualitását.

Benedek viszont azt kérte, hogy ha már rám osztotta az ártatlan karaktert is, az se teljesen naiva legyen, mert elsőre alapvetően nem a szelídség és a lágyság jön elő belőlem. Ez egy ideig zavart, de aztán rájöttem, hogy nem feltétlenül rossz dolog, és megszerettem magamban. Úgy gondolom, esélyem sem lett volna a Carmen főszerepére a Budapesti Operettszínházban, ha nem tudnék önazonos maradni.

Ahhoz képest, hogy negyedéves vagy, komoly feladatokat, címszerepet osztottak rád.

Szerencsésnek érzem magam;, valóban elképesztő helyzet volt, ami a tavalyi évadban kialakult körülöttem. Egy átlagos hétköznap este éppen próbáltunk az egyetemen, amikor megcsörrent a telefonom, és Tassonyi Zsolt zenei vezető arra kért, hogy tanuljam meg a Carmen egyik szólóját. Az esélytelenek nyugalmával fogtam bele, mert úgy gondoltam, mondjuk tíz-tizenöt év múlva tudnám elképzelni magam erre a szerepre. Két-három héten keresztül folyamatosan ezzel a dallal foglalkoztam, majd eljött a meghallgatás ideje. Pár nappal később Homonnay tanár úr azt mondta, jól sikerült és elégedettek voltak velem. Az olvasópróba előtt nem sokkal jött az ímél, hogy felkérnek a Carmen címszerepére.

Szóhoz sem jutottam! Szokatlan, hogy harmadévesként kivigyenek egy ekkora projektre, de hogy a főszerepre, az egyenesen hihetetlen! Hatalmas anyagot kaptam kézhez, 11–12 dalom van a darabban. Végül azonban annyi segítséget, támogatást kaptam, hogy a nehéz és rögös út ellenére sikerült kiállnom Carmenként a színpadra, és most már, hogy több előadásblokk lement, elkezdtem élvezni, igazán megélni ezt a karaktert. Szerencsére sok jó visszajelzést kaptam. Mérhetetlenül hálás vagyok, hogy ekkora feladatot bíztak rám.

Feltételezem, hogy a tanáraidnak, a színház vezetésének tetszhetett az alakításod, mert újabb nagy szerepet kaptál. Mi volt ez, és egyáltalán marad-e időd a tanulmányaidra?

Most mutattuk be Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét, amelyben az egyik mostohanővér szerepét játszhattam el. Az előbbiek mellett Az Orfeum mágusában lépek fel egy revüjelenetben, és remélem, ha végzek az egyetemen, akkor is számítanak majd rám további feladatokban. Szerencse, hogy a tanári karunk száz százaléka színházban is alkot vagy játszik. Az énekórákat aktív operaénekesek, korrepetitorok tanítják, a mesterségtanáraink pedig mind színművészek. Szóval ha a színházi elfoglaltságaim miatt elmarad egy óra, az egyetemen megértő a közeg, és egymás között leegyeztetve pótoljuk az anyagot. Amikor a Carment próbáltam, sokszor online tartottuk az óráimat, és a beszédtanárom a darab előtt segített „bebeszélni”, az énektanárom pedig beénekelni. Az egész tanári gárdánk segítőkész, mindent megoldunk, pótolunk.

Hogyan képzeled el a pályádat?

Különböző műfajokban, sokféle szerepet szeretnék játszani, és más-más rendezővel, partnerrel, koreográfussal, zenei vezetővel dolgozni. Nagyon szeretem a zenés műfajt, de örülnék neki, ha a későbbiekben lehetőségem lenne nyitni a prózai színjátszás felé is. Nagy álmom a Kabaréból Sally Bowles szerepe, mert úgy érzem, hogy a prózai és a zenés színjátszás mezsgyéjén mozog. Komoly énekelnivalók vannak benne, de közben színészileg is hatalmas kihívás. A zenés műfajban az vonz, hogy a párbeszédes blokkokban is hozni kell a színészi kvalitásokat. Ez számomra rendkívül izgalmas, éppen ilyen feladatokra vágyom.

Az opera felé nem kacsintgatsz?

Az számomra távoli műfaj, bár Süle Dalma koloratúrszoprán énekművész hangképző tanáromtól operaáriákat is tanultam, és általa volt szerencsém ismerkedni a műfajjal. Élveztem, amikor stúdiumszerűen foglalkoztam egy-egy áriával. Teljesen más, mint akár a musical-, akár az operetténeklés. Énektechnikában ugyan nincsenek köztük nagy különbségek, de zenei megfogalmazásban annál inkább, és ilyen szempontból az opera nem áll annyira közel hozzám. Ellenben egy opera-előadásra éppolyan szívesen beülök, mint egy fizikaira vagy operettre.

A művészet többi ága nem foglalkoztat?

Kiskorom óta mindenféle alkotás vonzott: rengeteget rajzoltam, bár kézügyességem nincs túl sok. Viszont hét éven át ritmikus gimnasztikáztam, ami máig meghatározza a mozgásomat. 12 éven át tanultam zongorázni a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában, inspiráló irodalomtanárok vettek körül, és többek között nekik köszönhetően rengeteg verset olvastam, tanultam meg a gimnázium végére. Radóczy Jusztina jazzénekeshez jártam énekórákra a szülővárosomban, Pécsett, és a gimi végére kialakult bennem, hogy olyasvalamit szeretnék tanulni, ami mindazt ötvözi, amiben fejlődőképesnek érzem magam, és ami bevonzza a társművészeteket. Így jött a zenés színház ötlete, pedig még nem sokkal azelőtt is hezitáltam, amikor beadtam a jelentkezésemet, hogy prózai vagy zenés szakra menjek, mert nem tudtam, melyikre van több esélyem. Bizonytalannak éreztem, hogy tudok-e elég jól énekelni a zenés osztályba való bekerüléshez, de végül oda jelentkeztem.

Édesanyád évtizedek óta a Pécsi Balett munkatársa. Van ennek köze ahhoz, hogy ezt a pályát választottad?

Nyilván hatott rám, hogy sok balettet néztem. Megtetszett a tánc, ráadásul a Pécsi Balett kifejezetten híres arról, hogy a táncosok remek színészek is, a szólisták nemcsak a mozgásművészetük révén adják elő a jeleneteket. Biztosan megfogott, hogy az arcmimikájukkal mennyire élénken tudnak játszani, miközben táncolnak. Kicsi koromtól kezdve minden előadásukat láttam, és izgalmas világnak találtam az övékét. Ha időm engedi, mindig megnézem őket.

Említetted Sally Bowles szerepét – eszerint szereted Bob Fosse stílusát? Nekem ő az egyik kedvencem.

A Kander–Ebb páros zenéje nagyon vonz, ők is abból a világból jönnek. Meg a sanzonok! Bár nem tudok franciául, az egyetemen többször is ezen a nyelven kellett énekelni. Inspirált, miként tudom kifejezni magam franciául, úgyhogy mindent szóról szóra lefordítottam, és segítséget kértem, hogy ne csak magoljak, hanem értsem is a dalt. Pályakezdő, jövőre végző színészhallgatóként a jelenlegi életszakaszomban nem tudok olyan zeneszerzőt vagy stílust említeni, amiben ne próbálnám ki magamat szívesen. Persze van, ami jobban áll az embernek, és van, ami kevésbé, de az utóbbin is lehet dolgozni, és én szeretnék is. Valószínűleg nagyon lírai, szoprán dalokra soha nem fognak felkérni. Jobban érzem magam a zúzósabb vagy érzelmesebb számokban.

A magánéletben is ilyen belevaló vagy?

Próbálok olyanná válni, aki mindig a sarkára áll. Jó érzékem van a szervezéshez, menedzselem az életemet, igyekszem a dolgaim felett uralkodni. Nem fordul elő, hogy elfelejtek valamilyen időpontra elmenni, vagy nem kelek fel időben, de sokkal kevésbé vagyok talpraesett, mint a jelenlegi színpadi karaktereim.

Mivel töltöd a szabadidődet?

Amennyi most van, azt azzal, hogy hazamegyek a páromhoz, Bartus Bercihez. Három éve vagyunk együtt, nemrég költöztünk össze. Ő is színésznek tanul, és az Operettszínházban is játszik. Az összes igazán közeli barátom az osztálytársaim közül került ki, a kedvesem is, a szabadidőm ezért egybefolyik a munkával, az egyetemmel. Ha tehetem, általában itthon vagy valahol egy pohár ital mellett beszélgetek, meg az órák vagy próbák után, az egyetemen próbáljuk megváltani a világot, elemezzük a szerepeinket, beszélgetünk a színházról. A Hamupipőkébe többen is bekerültünk az osztályból, ami életre szóló, nagy közös kalandunk volt.

Fotó: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu