A nyughatatlan fotóriporter

Robert Capa Friedman Endre néven született Budapesten középosztálybeli családban. Szülei szabók voltak, két testvére, egy bátyja és egy öccse volt. Öccse később ? akárcsak ő ? fényképész lett és Cornell Capa néven futott be szép karriert. Az ifjú Friedman Endre a Budapesti Madách Gimnáziumban végezte középfokú tanulmányait, majd az 1920-as évek végén csatlakozott a Kassák-féle Munkakörhöz. Ezt követően, 1931 júliusában előbb Bécsbe, majd Prágába, aztán Berlinbe költözött, ahol a Német Politikai Főiskolán újságírást tanult. Az intézményből zsidó származása miatt 1933-ban távoznia kellett, ekkor rövid időre visszatért Budapestre, de hamarosan Párizsba emigrált.

Még Berlinben sajátította el a fotózás és az ügynökségi munka alapjait, itt kötötte később is fontos szakmai kapcsolatait, melyekre Párizsban is építhetett. Első megbízását 1934-ben kapta, 1936-ban pedig felvette a Robert Capa nevet. A névválasztásról nincsenek egyértelmű információk. Gyerekkori szomszédja, Besnyő Éva szerint az ifjú Capa beceneve cápa volt, mások szerint viszont azt tartotta szem előtt, hogy a szó hasonlított az akkoriban népszerű amerikai filmrendező, Frank Capra nevére. A fotóművész egy fennmaradt, 1947-es interjúban azt mondta, hogy több nyelven is kiejthető, ?amerikai hangzású? nevet keresett, ugyanis ettől remélt több megbízást újságíróként vagy fotósként. Várakozása sikerrel járt, de nem csak az új név miatt. Capa haditudósítóként vett részt a spanyol polgárháborúban, a japán-kínai háborúban, a második világháború észak-afrikai és olaszországi hadjárataiban, a franciaországi (normandiai) invázióban és az izraeli harcokban, képei pedig bejárták a világot.

Szerelmével, Gerda Taróval 1936-37-ben tudósítottak a spanyol polgárháborúból, a francia, baloldali Regards nevű hetilap, majd a Ce Soir megbízásából. Gerda egy légitámadás következtében meghalt, Capa karrierjét azonban ez a megbízás indította be. Spanyolországban készült felvételei, köztük például A milicista halála című képe meghozták Capa számára a világsikert. A képet első alkalommal 1936. szeptember 23-án a francia VU magazin közölte, majd több más fotója kíséretében a LIFE is megjelentette, de több korabeli, nemzetközi propagandakiadványban is megjelent. A fotó készítésének körülményei máig nem tisztázottak. A hetvenes évektől több szerző azt próbálta bizonyítani, hogy a kép nem dokumentum, hanem egy megrendezett, beállított felvétel. Capa 1938-ban a második kínai?japán háború miatt Kínába, 1940-ben Mexikóba utazott.

A sors furcsa fintora, hogy a világ egyik leghíresebb háborús fotósa egészen 1943-ig nem kapott megbízást, hogy a világháborúról tudósítson, ettől kezdve azonban szinte végig a frontvonalról küldte képeit a Life magazinnak. Előbb Észak-Afrikában, majd Szicíliában kísérte az amerikai katonákat, 1944. június 6-án hajnalban pedig ő volt az egyetlen fotós, aki a partraszállók első hullámával Normandia földjére lépett. Hat tekercs filmet ? 106 kockát ? fotózott el, majd délután, amikor már biztosnak látszott a hídfőállás, az első kórházhajóval visszatért Portsmouth-ba. A filmtekercseket bevitte a Life londoni irodájába, majd lefeküdt aludni. A laborban az egyik asszisztens állítólag annyira kíváncsi volt a képekre, hogy az előhívás után a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a negatívok. A hő azonban leolvasztotta az emulziót, nyolc teljes kép és további három kocka bizonyos részeinek kivételével teljesen megsemmisültek a felbecsülhetetlen értékű, megismételhetetlen fotók, és a megmaradtak is elmosódtak. Mindazonáltal a Life június 19-én leközölt 10 képet ?slightly out of focus? (?enyhén életlen?) magyarázkodó képaláírással. Ez annyira felbosszantotta Capát, hogy később ezt a címet adta eredetileg forgatókönyvnek szánt háborús emlékiratainak is.

Capa 1954-ben Japánba utazott egy induló japán újság szerkesztőinek meghívására, ekkor kérte fel a Life magazin, hogy tudósítson az Indokínában akkor már nyolc éve zajló függetlenségi háborúról. Egy francia ezreddel gyalog indult el a laoszi határvidéken egy felderítő útra május 25-én reggel. Útközben a francia katonákat, a leégett, kifosztott falvakat és a temetetlen halottakat fotózta, majd délután három óra előtt néhány perccel, mikor egy kis dombra kapaszkodott fel, hogy látképet készíthessen a környékről, taposóaknára lépett, amely felrobbanva azonnal megölte.

Mikor nem a harcmezőkön fotózott, Capa nagykanállal habzsolta az életet. Egyik szeretője Ingrid Bergman volt, akivel 1945-ben ismerkedett meg Párizsban. Ingrid azt állította, hogy Capáért a férjét is képes lenne elhagyni, Capa azonban nem kívánta feleségül venni. Ahogy a capacenter.hu oldalon is olvashatjuk, a nyughatatlan fotográfus emléke itthon és külföldön sem halványodott. Ez javarészt öccsének köszönhető, aki Capa, Werner Bischof és David Seymour ?Chim? halála után úgy érezte, nincs fontosabb feladata életében, mint műveiken keresztül megteremteni az öröklétet a fotográfia géniuszainak. Több kiállítás és könyv is tanúsítja ezirányú buzgalmát. Testvére halhatatlanná tétele érdekében végzett munkájának eredményességét az is mutatja, hogy Karinthy Ferenc halála után több mint harminc évvel írt róla Vége a világnak című könyvében, Simor András verssel emlékezett meg a fényképészről és az általa megörökített milicistáról, Jancsó Miklós pedig esszét írt halálának negyvenedik évfordulójára. És nem utolsó sorban: nincs a világon olyan fotótörténeti tankönyv, melyben neve nem az élen szerepel.

Forrás: Wikipédia/ capacenter.hu