Mikor határozta el, hogy könyvtáros lesz? Ez ritkán tartozik a kislányok dédelgetett álmai közé…
Én sem kislány koromban döntöttem erről, akkoriban tanító néni akartam lenni, aztán írónő, esetleg cukrász. Gimnáziumban kezdtem el érdeklődni a szépirodalom iránt. Amikor a továbbtanulásnál egyetemi szakot kellett választanom, már tudtam, hogy nem vagyok olyan zseniális író, hogy abból megélhetnék. Így esett a választásom a könyvtáros szakmára, ahol azzal foglalkozhatok, amit szeretek, miközben egy biztos, kiszámítható életút, ellentétben a költői-, írói pályával.
Ez utóbbi ambícióit könnyen el tudta engedni?
Kedvtelésből még most is írok. Nem az ösztönöz, hogy nagy tömegekhez szóljak, a magam szórakoztatására írok. A szakmám lehetőséget ad arra, hogy az olvasóknak olyan írásokat mutassak, amelyeknek örülnek.
És bár nem én írtam őket, engem ez is megelégedéssel tölt el.
Soha nem merült fel önben, hogy a könyvtáros munka vajon elég izgalmas-e?
Mióta dolgozom, azt érzem, épp’ elég izgalmas. A laikusok, az olvasók el sem tudják képzelni, mennyi érdekes szegmense van ennek. Színházi szövegkönyveket katalogizálok tíz éve. Ezek mind olyan dokumentumok, amelyekből egyetlenegy van. Nem csak Magyarországon, az egész világon. A példányok tele vannak kézzel írt megjegyzésekkel, és a „firkákban” is hihetetlen érdekes dolgokra bukkanhat az ember.
„Az év fiatal könyvtárosa” címre benyújtott pályázata a Nemzeti Színház XIX. századi szövegkönyveiről szól. Tudatosan választotta ezt a területet?
Egészen véletlen alakult így. Az ELTE-n tanultam, és igen korlátozott volt a könyvtári gyakornoki lehetőségek köre. Nem minden intézmény vállalja, hogy szakmai gyakornokokat foglalkoztat. Az egyetemen „szétosztottak” bennünket, rám böktek, s közölték: az Országos Széchényi Könyvtár színháztörténeti tárába megyek. Egy évet töltöttem ott szakmai gyakorlaton, majd állást ajánlottak.
Nem rossz indulás rögtön a nemzeti könyvtárban kezdeni.
Rendkívül szerencsésnek tartom magam, innen már nem nagyon vezet út fölfelé.
Gyakornokként rögtön a szövegkönyvekkel kezdte a munkát?
Nem, eleinte sajtóanyagokat rendeztem, és napi négy órában elláttam az olvasószolgálatot. Ez utóbbit a mai napig nagyon szeretem. Ám hamarosan kiderült, hogy a szövegkönyvtárat gondozó kolléga nyugdíjazása után nincs, aki átvegye a feladatait, elkezdtek felgyűlni a katalogizálatlan anyagok. Évtizedekkel a rendszerváltozás után is kerültek be a színházaktól újabb dokumentumok, amelyet az intézmények nem tudtak tovább tárolni. Megkaptuk a Budapest Bábszínháztól az Állami Bábszínház teljes anyagát, hozzánk került a József Attila Színháztól 2001-ig minden dokumentáció és számos kisebb anyag. Megtanítottak szövegkönyvet katalogizálni, és azóta én foglalkozom ezzel.
Ahhoz, hogy katalogizálja ezeket, behatóan ismernie kell az anyagok tartalmát?
Kézbe kell venni és végig kell lapozni. Ezzel óhatatlanul megismeri az ember. Akadtak olyan darabok is, amelyeket a katalogizáláshoz végig kellett olvasni. A Nemzeti Színház említett időszakának anyaga háromezer művet, összesen több mint ötezer példányt tartalmaz. Megesett, hogy egy borítékban, amibe a szétesett szövegkönyvet rakták, egy helyett négy színdarabra bukkantam.
Hogyan kell elképzelni: ezek egy része dobozokban áll?
Dehogy! Ezeket már kétszer katalogizálták. Először, mikor bekerültek a Nemzeti Színház iratanyagába. Amikor 1830-as évek végén határoztak a magyar nyelven játszó Nemzeti Színház megalapításáról,
az ország minden tájáról érkeztek színészek, rendezők, vándor társulatok, akik a korábban használt szövegkönyveiket felajánlották az új színház számára, hogy ezzel is felpezsdítsék a magyar nyelvű színjátszást.
Valakinek akadt Shakespeare-fordítása, másnak egy komédiája, ezek mind bekerültek a színház színműtárába. Így fordulhat elő, hogy az említett dokumentumok közt van 1790-es dátummal ellátott szövegkönyv is. Az első katalógusban cím alapján betűrendbe állították a szövegkönyveket, és az újonnan beérkezőket sorban felrakták a polcra. Ennek előnye, hogy nagyjából rekonstruálni lehet, melyiket mikor mutatták be. A gond, hogy nagyon sok amatőr szerző küldte el a darabját a Nemzeti Színháznak, melyek nagy részét – érthető okokból – soha nem mutatták be, ám azokat is a polcra rakták.
A II. világháború után nagyon megrongálódott az épület, ahol a Nemzeti Színház ezt az iratanyagot tárolta, ezért úgy döntött, átadja mindezt az Országos Széchényi Könyvtárnak. Ebben az időszakban húsz évig fa dobozokban állt az anyag, majd elővették, és egy cédulakatalógust készítettek belőle. Ez már jóval fejlettebb volt, szerző és cím alapján lehetett benne keresni. A problémát az jelentette, hogy kevés feldolgozott, jól kereshető forrásanyag állt rendelkezésükre, a korabeli színházi zsebkönyvek és színlapok katalogizálása a szövegkönyvekkel párhuzamosan haladt. A könyvtárosok így – az egyszerűség kedvéért – beírták az első Nemzeti Színházi bemutató dátumát az egyes szövegkönyvekhez, ám így például az említett, 1790-es darab – teljesen tévesen – egy későbbi bemutató dátumával került a cédulára. Most ezeket igyekszem korrigálni.
A Nemzeti Színház teljes iratanyaga az Országos Széchényi Könyvtárban van?
Igen, s ezek egésze legalább cédulán katalogizálva van. A színlapok, zsebkönyvek, szövegkönyvek mind hozzáférhetőek.
Hogyan indul el, ha egy szövegkönyvet illetően ellentmondásos információkkal szembesül?
Először megnézem a régi cédulakatalógusban szereplő leírást. Mondjuk azt látom, hogy Nemzeti Színházi bemutató: 1850. Kinyitom a szövegkönyvet, s ha ott szerepel egy kézzel írt bejegyzés, hogy
„súgtam Kassán, 1810-ben”,
világos, hogy valami nem stimmel. Előveszem a kassai színlapokat. Ha a súgó aláírta, könnyebb a dolgom, mert a kassai zsebkönyvben bizonyára szerepel, hogy ki volt a súgó 1810-ben. Olyan ez, mint egy kirakós játék, amelynek meg kell keresi a darabkáit. Nem mindig találjuk meg mindegyiket.
Mennyi időt szán egy-egy szövegkönyvre?
Egy-két napnál többet nem tudok. Ha elakadok, félreteszem, megjelölöm a magam számára, de sokat nem szöszmötölhetek, hiszen hatalmas anyagról van szó. Előfordul, hogy valami hiányos adatokkal kerül be a katalógusba. Ha bejön új anyag, ellenőrzöm, nem segíthet-e ezek feltérképezésében. Volt, hogy olvasónk szólt: ő tudja, ez honnan van. Utánajártunk, igaza volt, így kiegészítettük az anyagot. De nekünk az a feladatunk, hogy a kutatók számára áttekinthetővé, kereshetővé tegyük a dokumentumokat, nem írunk színháztörténeti kutatást minden példányról. Már ez is nagyon babra munka: másfél év alatt 300 szövegkönyvet sikerült katalogizálnom.
A mai napig érkeznek be száz évvel ezelőtti anyagok?
Tavaly Nagyváradról kaptunk az 1900-as évek elejéről származó szövegkönyveket, több mint húszat. Ha azokat átnézzük, ott is találhatunk adatokat. Egyelőre erre nem volt mód, mert olyan rossz állapotban voltak, hogy rögtön a restaurátorműhelybe kerültek.
A Nemzeti Színház első évtizedei jól feltárt terület?
Meglehetősen jól. A Nemzeti Színház alapítását megelőző vándortársulatok korszaka kevésbé.
Körülbelül az 1848-49-es szabadságharc lezárásától elég jól dokumentált az időszak, előtte ingoványos.
Milyen gyakori, hogy az olvasók az 1800-as évek színházi szövegkönyveire kíváncsiak?
Meglepően gyakori. Házi dolgozatokhoz, esszékhez, tanulmányokhoz kérik ki ezeket, zömében a bennük játszó színészek, a rendezők vagy egy adott színház előadásai után kutatva. De előfordul, hogy színháziak keresnek szövegkönyveket, azzal, hogy egy darab korábbi bemutatójának húzásai kisebb szereplőgárdát igényeltek, ezért megnéznék azt a példányt.
Nem gondolt arra, hogy egy-egy kérdésnek elmélyültebben – például egy tanulmányban – járjon utána?
Én elsősorban könyvtáros vagyok, nem színháztörténész. Lehet, hogy majd beleszeretek egy területbe, amely nem hagy nyugodni. Egyelőre azt tűztem ki célul, hogy minél több embernek megmutassam, mennyi minden elérhető a nemzeti könyvtárunk színműtárában. Korábban ezek az anyagok csak cédulákon szerepeltek, a vidéken élő kutatóknak is be kellett jönniük a fővárosi könyvtárba. Most viszont kereshetnek az online katalógusban, és – fizetség fejében – megrendelhetik az anyag fénymásolatát vagy digitalizálását.
A szövegkönyvek egységes digitalizálására még várni kell?
Ezt a folyamatot némiképp’ megakasztotta a járványhelyzet, hiszen mi is otthonról dolgoztunk. Ha a színháztörténeti tár szövegkönyveire sor kerül, a Nemzeti Színház szövegkönyvei lesznek az elsők, amelyeket digitalizálunk.
Milyen egy jó könyvtáros?
Elsődleges feladata, hogy az olvasókat kiszolgálja. Ennek megfelelően készséges, türelmes és tud úgy kommunikálni az emberekkel, hogy egy laikus is megértse, amit mond. A türelemmel néha akadnak nehézségeim, mert sokan úgy érkeznek, hogy fogalmuk sincs, mit keresnek és miként használják a digitális kereső alkalmazásokat. Azt tapasztalom, hogy bár a fiatalok nap mint nap használják a Google-t, nem tudják, milyen keresőszavak a legmegfelelőbbek, miként szűkítsék a találatokat, nem is beszélve a nálunk még előforduló keresztkatalógusok használatáról. Muszáj lenne megtanítanunk nekik, hiszen a céltudatos keresés éppolyan fontos, mint a céltudatos vásárlás.
