Operavita – Vidéki operatársulatok vezetői válaszoltak Ókovács Szilveszternek

Tisztelt Főigazgató úr, kedves Szilveszter!

„Kedves Nénjéhez” írt levelét mi is olvastuk, és mivel szólítva érezzük magunkat, igyekszünk ugyanezen a felületen válaszolni állításaira és felvetéseire.

Mindenekelőtt kérjük Önt, hogy a
vidéki és a fővárosi operajátszást szíveskedjen egységesen és ugyanannyira
támogatni, hiszen ez Önnek a Nemzeti Kulturális Tanácsban betöltött szerepe
alapján kötelessége is.

Érveléséből világossá vált, hogy Ön nem érti a problémát. Néhány napja egy fórum keretében lett volna lehetőségünk személyesen és nyilvánosan eszmét cserélni, de részvételét az utolsó napon elfoglaltságaira hivatkozva lemondta. Megpróbáljuk hát leírni Önnek.

A Magyarországon aktív operaénekesi társadalom nem több mint 140 énekesből áll. Közülük ma több mint 120 énekes vállalkozói szerződéses (nem alkalmazotti) jogviszonyban dolgozik az Állami Operaházzal. A hazai énekesek 90%-a valóban szükséges ahhoz az irdatlan volumenű működéshez, amely évente legalább 17 premiert állít színpadra.  Ez egy szezonban körülbelül minden második hétvégén egy újabb produkció bemutatását jelenti. (Ez a premierszám New Yorkban 6, Bécsben 5, Milánóban 9, ha a legnagyobb házakat nézzük.)

Minthogy az utóbbi években az Operaház titkársága – a kikérők során tanúsított rugalmas hozzáállással – megfeszített erővel segítette a vidéki színházak munkáját, az énekes kollégák az Operaházi munkájuk mellett tudtak a vidéki színházakban is dolgozni.

Ez változott meg idén ősztől, amikor Ön – még nem írásban tájékoztatva a társulatot – megszüntette a kikérőt mint intézményt.

(A kikérő egy olyan dokumentum, amelyet egy intézmény vagy az énekes ad le az illetékes titkárságon. Ott megvizsgálásra kerül, hogy az érintett művész elengedhető-e az adott színházban lévő próbaidőszaka alatt egy másik színház próbáira, tehát ezzel „kikérnek” egy adott művészt. Azután pedig egyeztetésre kerül sor az adott színházak között.)

Ma a vidéki színházak operaeladásainak egy-egy szerepére egyszerűen nem maradt felkérhető énekes az Ön döntése okán.

Fontos megjegyeznünk: ez csakis az Ön döntésén múlik, jogi kényszerítő körülmény vagy egyéb törvényi rendelet nem indokolja az Ön lépését. Sőt: a kizárólag vállalkozóként dolgozó énekeseknek kifejezetten fontos lenne lehetőséget adnia arra, hogy más színházak megbízásait is elfogadhassák. 

Ön szerint az énekesek, mivel előre ismerik beosztásukat, a szabad idejükben vállalhatnak máshol is fellépést, sőt azt is állítja, hogy ez nekünk is előnyös, mert így tudjuk igazítani a dolgainkat a meglévő operaházi programhoz.

Ám a vidéki nemzeti színházaknak törvényben rögzített feladataik vannak, amiknél nem elvárható, hogy az összeset az Opera próbabeosztásához igazítsák évadjaik megtervezésekor.

Mi, a vidéki operatársulatok
működéséért felelős nemzeti színházak igazgatói és zeneigazgatói nagyon
aggályosnak látjuk azt a helyzetet, amikor az ágazat jövőjét meghatározó
személy tollából olyan sorok jelennek meg, amelyekből világosan látszik, hogy a
nyilatkozónak nincs valódi információja a vidéki operatársulatok életéről és problémáiról.

Többször jeleztük Önnek, írásos formában és személyes beszélgetés keretében is kifejtettük a legnagyobb problémákat. A legutóbbi találkozónk alkalmával úgy tűnt, hogy Ön megértette, hiszen megnyugtatott minket, és arra tett ígéretet, hogy támogatást és együttműködést biztosít a nemzeti színházak igazgatói irányába.

Ehhez képest az Origón megjelent „Édes nénjének” címzett leveléből megdöbbenve értesültünk arról, hogy Ön szerint „a vidéki színházainkban se árok, se technika, de méretes zenekar, színpad, végképp méretes énekkar sem áll rendelkezésre ahhoz, hogy kompromisszummentesen legyen megszólaltatható” egy-egy opera.

Ámbár cáfolhatnánk és
vitatkozhatnánk a cikk egyes tételeivel, a mi célunk a fő probléma
megfogalmazása.

A Magyar Állami Operaháznak felelősséget kell viselnie az egész országban folyó operaéletre vonatkozóan az énekesek tekintetében, és Ön ennek az intézménynek a vezetője.

Ha pedig Ön a fővárosi Operához úgy köt oda – szinte – minden magyar operaénekest, hogy nem engedi el, akkor nemhogy elősegíti, hanem épp ellenkezőleg, ellehetetleníti a vidéki színházak operajátszását. A felelősségvállalás és az együttműködés ezen megtagadására nem megoldás az előre vetített „operajátszásra pántlikázott forrás”, amit írásában említ. Hiszen énekes nélkül nincs mire költeni bármilyen összegű pénzt is. Az Ön által elképzelt új rendszer csak a jövőben történhet meg, de az egyeztetési problémákra ma kell megoldásokat találnunk.

Őszintén sajnáljuk, hogy az elmúlt 10 évben egyikünkkel sem beszélt a nálunk zajló szakmai életről, ahogyan a problémáinkról sem.

Ugyanis így nem alakulhatott ki az a figyelem és az a tisztelet a vidéki színházak munkája iránt, ami a közösen gondolkodáshoz elengedhetetlen lenne az egy területen dolgozók közt. Nyilvánvaló az Operaház és a vidéki színházak költségvetése közötti tetemes különbség, de ez nem szabad, hogy helytelen helyzetértékelést eredményezzen egyazon ágazat két részlege közt. Kérjük, hogy beszélgessen a közvetlen munkatársai közül azokkal, akik sok évet fektettek a vidéki operajátszás felvirágoztatásába.  Ők biztosan látják azokat a problémákat, amelyeket jelenleg próbálunk önnek minél világosabban megfogalmazni.

Kérjük, hogy amennyiben
felelősséget érez a vidéki operajátszás életben tartásáért, úgy legyen szíves
azonnal intézkedni az egyeztetések elindítása ügyében és visszaállítani a
kikérő rendszerét. Mint zenész és mint színházvezető meg kell, hogy értse a
minket akadályozó tényeket.

Őszintén reméljük azt is, hogy eljár annak érdekében, hogy az ágazatra vonatkozó új ágazati koncepció kialakításában a vidéki operatársulatok vezetői is részt tudjanak venni.

Úgy gondoljuk, hogy a vidéki nemzeti színházakban zajló munka ismerete nélkül, az intézmények vezetőinek bevonása nélkül elfogadott távlati koncepció nem szolgálhatja az országos érdekeket. Így arra kérjük, hogy a Nemzeti Kulturális Tanácsnak beadott azon munkaanyagát, amelybe mind ez idáig betekintést sem engedett részünkre, gondolja újra, de ezúttal velünk együtt. Beszélgessünk, kommunikáljunk úgy, mint ahogy az a szakmabelieknek illik, kerekasztalnál, meghallgatva egymást és felfogva a közös érdekeinket, ne csak egy intézmény érdekét tartva szem előtt.  

Nagyon örülnénk, ha érdemi
intézkedéseket és valós együttműködési szándékot remélhetnénk levelünk
eredményeképpen.

Várva válaszát,
Bakos-Kiss Gábor és Silló István – a Győri Nemzeti Színház igazgatója és zeneigazgatója
Barnák László és Dinyés Dániel – a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója és zeneigazgatója
Béres Attila és Cser Ádám – a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója és Zeneigazgatója
Gemza Péter és Somogyi-Tóth Dániel – a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója és zeneigazgatója

A képen jelenet a Figaro 3 című operaelőadásból. Forrás: Magyar Állami Operaház/Berecz Valter