Varró Dániel a humoros nyelvi feszültségteremtés bajnoka, kimeríthetetlen eszköztára legendás, és már esett szó róla ennek a magazinnak a virtuális hasábjain is. Most egy, a meseszövést meghatározó, alakító nyelvi bravúrcsoportot, azaz költői eszközparkot szeretnék bemutatni. Ez pedig a cselekmény keltette feszültséget leginkább támogató hangutánzás, valamint a vele kéz a kézben járó, rafináltabbnál rafináltabb módokon hozzákapcsolódó egyéb költői megoldások, zömmel szintén hangzó poétikai lelemények.
A Túl a Maszat-hegyen 2 cselekményének legelején, az előhang és az előkészítés után egy sor hangzással kapcsolatos kifejezés (zajszenny, zajfoszlány, utózönge, zajmorzsák),
A mese „problémájára”, a mesebeli világ kizökkenésére a hangérzékletek felcserélődésének sorozata vezeti rá a hőst, és vele együtt az olvasót is a következő szakaszban:
Bimbammozott a lámpaoszlop?
Nem mer fülének hinnie. Bár…
Most jól hallotta tényleg azt, hogy
A postaláda trombitált? […]
A parkolóautomata
Azt mondta, hogy: ratatata?
Az út szélén pittyent a pittypang (29).
A hangutánzás kulcsszerepe végig megmarad a regényben.
„Mi hörrent?” fordította erre
A hang felé a tekintetét […] hörgő zombihangot adva
Jöttek felé […] Szegény Johanna!” (141)
Mákvirágok tuctuca idegeket mardos,
Károg fönt egy vészmadár is démonian sajnos.
Kapu elől csiszatolás, hátborsóztató kél,
Fenegeti fegyverét a horkolányi hóhér (203).
A nyelv, akár egy vérbeli mesehős, cselekvő erővé, szervezőelvvé lép elő a regényben. Hol próba, hol akadály, hol csodaszer vagy mágikus megoldás szerepet kap a cselekményvezetésben.
Álomfejtés hangutánzó szavakkal
Amikor a beszélő nevű Horkolányi Álmos karakter álomfejtésbe fog a 10. fejezetben, hangsúlyozza, hogy cselekményes álmok megfejtéséhez nem kell szakértelem. Ámde arra vezeti rá az álmot látott főhőst, hogy az elfelejtett cselekményű álomfoszlányok, az „utózöngék”, nyelvileg letapogathatóak. Mindezt nem mondja ki Álmos, egyszerűen így használja párbeszédében a két szereplő a nyelvet. Álmos már az álom emlékfoszlányát is hangutánzó szóval jelöli: „utózönge”.
Mi a hangregiszter? / Sziszeg? Roszog? Izeg-mozog? Mocorog vagy tvisztel? // Zúg meg búg meg döngicsél Zsizseg is meg füttyög” – érkezik a válasz, majd rögtön a megfejtés a tévés jós vagy a horoszkópírók modorában: „Akkor ez az álom egy elintézetlen ügyhöz / Kapcsolódik” (201).
Ahogyan a 2017-es kiadású A szomjas trollbeli A leprikónok átka című verses Varró-mese legendával, a leprikónok legendájával okolja meg a mese alaphelyzetét, úgy a Túl a Maszat-hegyen 2-ben is szerepel egy alapítási legenda, mégpedig szintén a hangok hatásához kapcsolódó. Ez a dalformájú paródia A zajlopótök legendája. Modorában, humorában Csokonai Óda a csikóbőrös kulacshoz és Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét, formájában, vershelyzetében és egyéb utalásaiban Vörösmarty Szép Ilonkáját idézi. A vershelyzetet a hangutánzó szavak „státusza”, helyzete adja: „Midőn lánykacaj meg kerge ének / Víg zajától zengett Horkolány. / Künn a zajban, túl levén ebéden, / Szép leányka hortyogott ledéren” (127).
A hallás, a hangok tehát a Túl a Maszat-hegyen 2 meseszöveg jelentéstani rétegében történetalapító és cselekményvezető alkotóelemek. Proppi kifejezéssel mesemorfémák. De nemcsak úgy, hogy szó esik róluk, tehát nem csupán tematikusan, hanem retorikai szinten is hangsúlyos a hangokkal való játék (hiszen verses műfajjal van dolgunk) az egész költői műben. A jelentésnek gyakran van hangzós következménye: „Janka ledöbben erre, döbb.” Az állítást hangutánzó erősíti. „Az ómaszatkorból való, / ódon klotyókon trónoló, / fogat sosem mosó királyfik / Mágikus ereklyéje ez.”
A hangutánzó, hangfestő, hangszimbolikus, alliteráló sorok rendre komikus hatást keltenek a szövegben. „Fenegeti fegyverét a horkolányi hóhér” – ez a versmondat kettős alliterációjával csak egy a duplafenekű hangszimbolikák közül. Az ’f’-ek egyszerre festik a fenyegetést, majd a második szókapcsolattal együtt ennek bagatellizálását.
Helyzetkomikumokkal keveredő népmesei fordulatok
A verses regényben a hangutánzás és a hangzósság egyéb alakzatai gyakran helyzetkomikumot teremtenek. Egy helyzet lehet önmagában is nevetséges, például a kisgyerekes/kamaszgyerekes hétköznapoké. Ezek aztán keverednek még mesei fordulatokkal. Így a reális, amire a családok könnyen ráismernek, valamint az ehhez kapcsolt fikciós-irreális kettős meglepetést szerez. Harmadik szinten pedig nevetséges hatást kelt, ha az erőteljes hangzósság (fenti példáink közt a nyelvtörő, a páros alliteráció stb.) ellentétben áll a helyzettel.
Ez a szóismétléstől dagadó feleselgetés, valamint maga a keksztípus is bármelyik kis olvasónak testközelből ismerős lehet. A Mesekeksz túlzásba vitt ismételgetése, újabb és újabb mondatba ágyazása nemcsak a repetíció alakzata, de az ’e’ hangok elburjánzása miatt is egyfajta mekegéssé, így komikussá teszi a vitát (173).
Följebb már érintettük a falfirkák regényszituációját, amikor a pálcikakezű falfirkák megelevenednek: „Fejükön háromszálnyi haj volt, / És hörgő zombihangot adva / Jöttek felé… Szegény Johanna!” A gyerekek által rajzolt, egyszerű vonalakból álló pálcikafigurák örök ismerőssége mellett pillanatnyi jelenünk számára ismerős, összekacsintásra alkalmas helyzetek/tárgyiasságok is föltűnnek.
Kettős nézőpontból
A kortárs banalitások emelkedettséggel párosított verses, humoros ábrázolása nem új keletű, akár François Villon Kis Testamentumából is ismerős lehet. Ebben a szerző költői végrendelet formájában osztogat fiktív tárgyakat, élcelődve az örökösökön, a társadalom tipikus figuráin. A gyermek és szülő perspektívájának párhuzamos, illetve kevert, de mindenképp meghökkentő, bizarr hatást keltő jelenléte Varró Dániel gyerekirodalmi műveinek védjegye. Mert míg saját kortárs környezetünk tárgyait és helyzeteit festi le – melyek egyként ismerősek felnőtteknek és gyerekeknek –, addig egymást kizáró hangütések és nézőpontok keverednek egy-egy ilyen jelenetben. Például a gyerek naiv elképzelései, megoldásai, mondatai hallatszanak a szövegből, miközben a felnőtt ironikus, szarkasztikus, karikírozó látásmódja vetül rá. Ez történik, amikor A gyűrűk ura korosztályos olvasmányélményének karaktereit dehonesztálóan, de humorosan elemzi az elbeszélő, összevetve a saját szereplőjével, Szösz nénével (150).
„Hát hátba támadsz minket orvul? / Ki spicli volt, az is marad! / A paca cár bérence vagy, mi?! / Azért van rajtad tintapacni!”
A tizedik fejezet balladai tizenhármasai (Tóth Árpád-vers) közt olvassuk a sort: „Károg fönt egy vészmadár is démonian sajnos” – egyrészt a gyermeki, naiv szóhasználat, másrészt a narrátor kajánul finomkodó, a felnőttek gyermekek előtt használt, problémákat bagatellizáló modora az, amely ebben a szókapcsolatban keveredik. A két minőség összegyúrva nem feszültséget, inkább humoros hatást kelt. A hatás alapja egy erős ellentét a súlyos jelentés („démoni”) és bagatellizáló reflexiója között („sajnos”).
„Lemásztak épp a házfalakról / A falfirkák, egy csomó / Alapból kedves és bohó / Gyerekek által odarajzolt / Pálcikakezű figura […] Ez szörnyűség egy kicsi lánynak! / Nyárfalevélként reszkete. / Nem tudta, ezek mit csinálnak / (Agyat például esznek-e)”. Patetikus-archaikus és ironikus-groteszk keveredik ezekben a sorokban. A groteszk minőséget az ellentétek adják. Ebben az idézetben a drámai-horrorisztikus-romantikus stílus („…vészt jósolva tört föl”) a rajzolt figura ártalmatlanságának, kisszerűségének („Vonalka torkukból…”) a retorikai szomszédja.
Kutyaharapást szőrével – mondhatnánk –, hiszen épp a szövegkörnyezetben túlzásként ható stílusregiszter okozza a komikus-parodisztikus hatást, amely hangfestő szavakban csúcsosodik ki: „hörr-hörr”.
Karikírozó hatása van Varró egyedi szókitalálásainak is; mondanom sem kell, ezek is eljátszanak a fülünkkel: rapliállapot, felfalódnak, bökkenőcske, zugtintafőzött épp, hátborsóztató.
A történet folytatódik
Más nyelvi megoldás is kapóra jön Varrónak, ha bizarr, groteszk hangulatot céloz, ilyen az erősen eltérő stílusértékű kifejezések például szlengszavak vagy idegen nyelvű kifejezések egymás mellé helyezése vagy rímhelyzetbe hozása: cselendzse–szerencse, mackó–kiakasztó, Ne már – Zsiráfmadár, ablakba–blablabla, kakilnia–Szilvia, anyja kínját – andalítják. De ez már egy másik mese, vagyis bőven akadna még mit felfedezni nyelvészeti távcsövünkkel a Túl a Maszat-hegyen 2 retorikai rétegeiben. Különös tekintettel arra, hogy a hanglopásból induló és végtelen mennyiségű hanghatáson át ívelő mese egy terjedelmes, enyhén pálcikafigurás képregényfejezettel (Varró Zsuzsa és Varró Dániel közös munkája) zárul. De csak majdnem, mivel egy Utóhang, egy Epilógus és a Jegyzetek követik, a harmadik rész, a Túl a Maszat-hegyen 3 bejelentésével együtt. Folyt. köv.!
Harmath Artemisz kritikájának első része a MeseCentrumon ITT olvasható.
