Ha végigtekintünk a kiállítás anyagán, gyorsan kiderül, hogy többféleképpen is értelmezhetjük a címét.
Az összhang fogalma leírja a tárlat koncepcióját, hiszen egy-egy művésztől három tagból álló sorozatok vagy összeillő alkotások szerepelnek egymás mellett, amelyek stílusukban nem különülnek el, így nemcsak egymást erősítik, de arra is alkalmasak, hogy az adott művész kifejezésmódját, alkotói hangját hatékonyabban közvetítsék a látogató számára.
Ugyanakkor az Összhang a teljes anyagra vonatkoztatva is értelmezhető, hiszen az itt szereplő tizenhárom művész munkái együttesen is koherensek. Többnyire visszafogott, földközeli színek, természetes anyagok használata jellemzi őket, így a tér hangulata is letisztult, csendes, kiváló alkalmat ad a kontemplációra. Ezt továbbgondolva a cím az ember és a természet összhangjára is utal: a most látható anyag – bár nem didaktikusan – az individuum és környezete kölcsönhatását is tematizálja. A művészek nem isteni pozícióból szólalnak meg, szerepük mellérendelő, élni és lélegezni hagyják az anyagot, nem akarják átalakítani vagy a saját szándékuk szerint formálni, hanem engedik érvényesülni sajátosságait.
A művek többsége az időről és az emlékezetről, a múlékonyságról és az állandóságról fogalmaz meg gondolatokat. Pataki Tibor ritmikus alkotásai az évszakok változását és az idő múlását jelenítik meg: csendesek, meditatív helyzetet teremtenek. Abaházi Katalin Visszajátszás című sorozata leletszerű, mintha különféle időkből talált anyagokat illesztett volna össze a művész. Kompozíciói szimfóniaként is működnek, hiszen a különféle matériák, az eltérő minőségű fragmentumok egyfajta harmóniát hoznak létre. Kádár Katalin Zárványok című sorozatában természeti képek, alakzatok jelennek meg, melyek a történelem előtti időket idézik. E kompozíciók szintén töredékekből épülnek, az időtlenségről szólnak, a megkövülő vagy éppen fagyottságukból kioldódó nyomok, emlékek mozdulatlanságát ábrázolják. Kádár bioromantikus, márványszerű zárványokra utaló kompozíciói olyanok, mintha a formai életre hívás előtti pillanatot mutatnák fel.
Karattúr Katalin gömbjei az emlékezet gubóiként őrzik a múlt legszebb pillanatait. A gyúrt, kézzel formált darabokban különféle természeti elemek jelennek meg: növényi részek, elszáradt fűszálak, magok, amelyek az emlékek előhívását, az elmúlt pillanatokhoz kapcsolódó érzetek aktiválását segítik.
Richter Sára három kiállított műve önreflexióra késztető jellege folytán a tárlat abszolút highlightja. A számvetésről szólnak, bűneink, rossz gondolataink, negatív érzéseink sorra vételéről, amelyek vallomásszerűen, feltűzött kérdések formájában bukkannak fel az alkotásokon. A Leltár I. olyan, mint egy bogárgyűjtemény: a textilre hímzéssel rögzített kövek rovaroknak hatnak, alattuk jelennek meg a szövegek, így a számvetés és a leltárba vétel gesztusa összemosódik. A Leltár VI. „A jóra törekszem” felirata feszültséget teremt a másik két művel, azt mondva: bár vétkeztünk, szándékaink tiszták és jók voltak. E mű tulajdonképpen a feloldozás gesztusát tárja elénk.
Kiss Katalin textilmunkái a hímzett falvédők vizualitását idézik, ugyanakkor hímzése szögletes, geometrizáló jellege futurisztikussá teszi e kompozíciókat, amelyek a klasszikus népmesei helyzetek modern átiratait nyújtják. A megjelenő hősök már nem lovagok, hanem szuperhősök, a lovak unikornissá alakulnak.
Az iróniával teli művek a patriarchális normákkal való leszámolás metaforáiként is olvashatók, ezért is izgalmas Attalai Zita cipőszabásmintái mellett látni őket, amelyek egyrészt a klasszikus Hamupipőke-történet újraírásáról szólnak, ugyanakkor a szabásminták digitális újratervezéséből olyan művek születtek, amelyek rétegzettsége, színvilága szintén futurisztikus érzeteket kelt, a hálózatok, grafikonok vizualitását villantja fel.
Lencsés Ida Összhang I–III. című munkája ugyancsak a tradíció átalakulásáról és megőrzésének lehetőségéről szól: a keresztszemes hímzés és a pixelek közötti kapcsolatot feltárva rámutat, hogy a klasszikus értékek hogyan alakulnak át a digitalizáció hatására.
E művekben játékosság is megjelenik, ezért is jó, hogy Rékasy Bálint Virágaim címet viselő ékszerei mellett szerepelnek, amelyek gyermekkorunk gyűrűnyalókáinak látványát írják tovább, s a folklór motívumrendszeréből is inspirálódnak.
Auth Attila Bauhaus-hommage-ai a művészeti tradíció kortárs átiratait adják, Futó Tamás Nézőpontok című poszterei a technológia által megváltoztatott tekintetről szólnak, de hasonlóan nosztalgikus, múltba révedő hangulata van Csordás Levente Balaton-sorozatának vagy Kovács Rózsa festményeinek, amelyek az idilli múlt pillanatait idézik fel.
Fotó: Sorok Péter / Kultúra.hu
