Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) versenyelőadásaihoz délelőttönként beszélgetések kapcsolódnak, amelyeken az érdeklődők munkatársunk, Seres Gerda moderálásával betekintést nyerhetnek az alkotófolyamatba, és a felkért rendező, dramaturg, kritikus vagy épp színházi szakíró hozzászólóknak köszönhetően közösen gondolkodhatnak a produkció által felvetett kérdésekről. A napi panelt az aktuális előadás rendezője mellett Faragó Zsuzsa dramaturg és Bajnai Zsolt újságíró alkották.
Yerma (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza)
Miért vesz elő valaki egy közel százéves spanyol darabot? – vetette fel a kérdést a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Yerma-előadása kapcsán Bajnai Zsolt. – Keresztes Attila leporolta ezt a darabot, és élő, mai előadást készített belőle – fűzte hozzá a kulturális szakember. – Sokáig az volt az érzésem, hogy a darab a gyermektelenségről és a gyermek iránti vágyról szól. De most, ha valaki megkérdezi, akkor nekem ez az előadás inkább a közösséghez való viszonyunkról szól. Ez a közösség pedig éppúgy lehetne az Ormánságban, mint Erdély bármelyik részén, vagy itt a Jászságban – vélte.
Faragó Zsuzsa dramaturg elmesélte, hogy neki gyerekként a Psota Irén főszereplésével játszott Madách színházi előadás meghatározó élménye. Míg ott a sötétség és a nyomasztó bűn téma került elő, ennek Keresztes Attila előadásában az árnyéka sem jelent meg. – Nagyon jó, hogy Yerma itt egy ártatlan és az ártatlanságában dacos nő. Itt számomra a legfőbb mondandó, hogy Yerma nem ahhoz ment hozzá, akit szeret. Ez a bűne, már amennyiben ez bűn. Az előadás formaisága, pontossága engem egészen elbűvölt – összegezte.
Keresztes Attila rendező elmondta: a felkérése erre a darabra szólt, nem ő választotta, de nagy örömmel vállalta. – Van bennem valami kéjes izgalom az ilyen „poros” darabok iránt, és egy különös vágyódásom Lorca világához, amelyből egyébként Tamási Áron is sokat merített. Itt vergődő embereket látunk egy zárt közösségben. De valójában mi mindannyian zárt közösségekben élünk – jegyezte meg. – Ma már nagyon szofisztikáltan tudunk beszélgetni arról, hogy mi az, hogy nőiség, vagy mit jelent anyának lenni, de ez a történet egy olyan közegben játszódik, ahol azt sem tudják, hogy hogyan készül a gyerek – fogalmazott a Yermát játszó Szabó Nikolett. – Valahogy úgy kellett megvalósítani ezt a szerepet, hogy ez a fajta tudatlanság, tapasztalatlanság és az ösztönösen erős, ősi női működés együtt legyen jelen. Attilával azt beszéltük, hogy az lenne a legjobb, ha a nézők úgy mennének haza, hogy szerelmeskedjünk egy jót, vagy hálát adnának azért, hogy van gyermekük. És egy közönségtalálkozón az utóbbi megtörtént – fűzte hozzá a színésznő.
Janovics (Kolozsvári Állami Magyar Színház)
– Rettenetesen szeretem, amikor egy előadásba sok rejtély van eldugva, a Janovicsnál pedig egy egész felvonásnyi rejtély van, amely után – a második részben – egy szinte szabályos drámai szerkezetben bontakozik ki egy érdekes ember nagyon érdekes élete. De ehhez kell az első felvonás csodálatos tébolya – fogalmazott a szakmai beszélgetésen Faragó Zsuzsa. A dramaturg hangsúlyozta: az előadás sokat bíz a nézőre, számos asszociációt vet fel, de a szándékos rendetlenség a nézőben renddé állhat össze. – Trianon drámáját még soha nem éltem át ilyen személyes élményként, mint ahogyan az előadás ezt lehetővé tette – fűzte hozzá.
Az a baj a színházban, hogy folyton beszélünk – idézte Valló Péter alapvetését, majd hangsúlyozta, hogy ebben az előadásban ellenben nem tartottak a színpadi csöndektől. Faragó Zsuzsa azt is elmondta, hogy ha elővenné a boomer énjét, akkor megjegyezné, hogy ez lehetne rövidebb is, ugyanakkor mindvégig gyönyörködve nézte a színészek véghetetlenül boldogságos és közben komoly színpadi jelenlétét. A dramaturg szerint ebben a produkcióban egyszerre jelenik meg két alkotói gesztus: minden nagyon pontos, ugyanakkor olyan, mintha csak úgy mellékesen lenne odavetve. Úgy fogalmazott: ha valamibe muszáj lenne belekötnöm, azt mondanám: ötször kezdődik el az előadás, és ötször van vége. – Ha elővenném az említett boomer énemet, azt mondanám: Attila, tessék rendesen befejezni azt a darabot!
Bajnai Zsolt hangsúlyozta: többször látta a Kolozsvári Magyar Színház Rómeó és Júlia-előadását, és hasonlóan izgalmas, sokrétű előadásra számított. – Eszméletlenül jól szórakoztam, aztán nagyon gyomorszájon vágott a történet. Itt, a színházban, ahol ülünk, 1913-ban Janovics Jenő mozibérlő volt. Tíz évre kapta meg a jogot az 1912-ben megnyitott színházban, hogy mozit üzemeltessen. 1919-ben ezt az épületet a Tisza túloldaláról a román hadsereg szétlőtte.
– Ez az előadás formanyelvben is és munkamódszerben is az Ifjú barbárok folytatása, amely Bartók és Kodály barátságáról szól, de legfőképpen Bartók életét bontja ki – kezdte ifj. Vidnyánszky Attila. A rendező szerint ha valaki úgy ül be a Janovicsra, hogy még nem látta az Ifjú barbárokat, azt érezheti, hogy őt kihagyták valamiből, és nem érti, mi miért történik. – De szerencsére a másik felvonásban a történet önmagában tartja magát – jegyezte meg.
Németh Nikolett dramaturg beszélt a munkamódszerről, amelyben a színészekkel közös improvizációra, erős színészi jelenlétre építve jött létre a darab szövege. – Én a szövegekkel mindig bajban vagyok. Minden előadásnál hamarabb keresek zenét, mint darabot – jegyezte meg a rendező. – Talán köldöknézegetés a részünkről, de mégis az volt a szándék, hogy rávilágítsunk arra, hogy Janovics idejében sokkal többről szólt magyar színésznek lenni, mint most. Meg akartuk mutatni, hogy ez az „ócskulás” milyen típusú szakmai döntések elé állít mondjuk egy fiatal színészt.
