Lovat vagy birkát nehezebb fotózni?
Vajon hol vagyunk igazán otthon? Ha sok időt töltünk el egy helyen, az egy bizonyos idő elteltével óhatatlanul is beszélni kezd hozzánk? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk Pályi Zsófia kiállításán, ahol a búcsújárás forgatagáról és szakralitásáról, illetve a Balaton-felvidék közösségeiről nézhetünk fotográfiákat egy egészen különleges helyszínen.
Pályi Zsófiához közel állnak a személyes hangvételű képriportok, a portré, a dokumentarista fotográfia és a művészi önkifejezés, mindez pedig koherens egésszé olvad legújabb kiállításán, a vöröstói Édenkert Portán. A pajtatérben kiállított, Bűnbánók című fotósorozat a búcsújárást dolgozza fel, a Kárpát-medence számos területéről látunk felvételeket. Kivonulás a mindennapokból, ahol minden a munkára és feladatokra emlékeztet: a katolikus hitélet egyik legősibb vezeklés- és áhítatformája ez.
Az egykor tisztán vallási eredetű szokás azonban mára színes forgataggá, vásárral és szórakozással tarkított élménnyé változott, ahol a szakrális keveredik a profán világgal. Ezt a sokszor ellentmondásos, eltűnő, hagyományokkal teli, mégis folyamatosan megújuló közeget örökíti meg a fotósorozat. A pillanatfelvételek és portrék a Magyarország és a határon túli magyarság búcsújáró helyeiről alkotnak színes-szagos körképet: Andocs, Balassagyarmat, Buzsák, Csatka, Csíksomlyó, Doroszló, Gyöngyös, Vecsés, Máriapócs és Mátraverebély-Szentkút csak egy-egy állomása a 2018 óta folyamatosan bővülő sorozatnak.
– Amikor a Szent Jakab úton jártam Spanyolországban, az egyik zarándokhelyen az volt kiírva, hogy ahhoz, hogy megtudd, hogy ki vagy, arról is kell hogy legyen tapasztalatod, hogy ki nem vagy. A zarándoklat az mindig a határok feszegetéséről szól – fogalmaz a fotókon is szereplő bakonybéli szerzetes, dr. Baán Izsák atya, majd felhozza példának azt a képet, amelyen fiatalok zuhogó esőben egy országút mellett lovagolnak, miközben autók húznak el mellettük. Aki lovagolt már esőben, az jól tudja, hogy a lovon az összes víz bizony a fenekünk alá gyűlik össze, és az ember gyakorlatilag vízben tocsogva kénytelen ülni – nem kellemes érzés.
Pályi Zsófi kiállításának alcíme, Táj és benne az ember, pont erről a kölcsönhatásról szól, az udvaron pedig már ehhez a tájhoz, a Balaton-felvidékhez kapcsolódunk, ami eleven régióként jelenik meg a fényképeken. A tősgyökeres helyiek és „bebírók” együttéléséből született kulturális értékek, itt élő kis közösségek és jó kapcsolódási példák jelennek meg a Lo-Kál című sorozat képein. A vulkanikus múltú tájon – ahogy máshol is vidéken – aktuális probléma az elnéptelenedés, elöregedés, a munkanélküliség vagy a kulturális és közösségi élet hiánya. Ugyanakkor létrejön egy párhuzamos valóság is a nyugodt falvak életében, ahol művészek, idelátogatók lehelnek életet a helyiekkel karöltve a vidékbe.
De vajon mit jelent az otthon? Az egyik fotón egy férfi fürdik a Balatonban éjszaka. Ősz van, ehhez az aktushoz nagyon otthonosnak kell lennie a helynek, a víznek. Egy másik képen a vízfelszínről feldereng az északi part sziluettje. Metaforikus kép, hiszen messzebbről nézve látjuk meg igazán az otthon sajátos szépségét.
– Egy 20. századi teológus azt mondta: a hagyomány nem egy stafétabot, amelyet átadunk, hanem parázs, amelyet kapunk, és fel kell hogy izzítsuk. A hagyományőrzés tehát nem azt jelenti, hogy pontosan ugyanúgy ismétlünk valamit, amit kapunk másoktól, hanem hogy elfogadjuk azt, amiből jövünk, és azt mi továbbvigyük – elmélkedik az atya. Idevág a számára legszebb fotó a kiállításon, amely egy úgynevezett máriás lányt örökít meg Mátraverebély-Szentkúton régi viseletben, a nyári melegben mégis rengeteg réteg alatt, nagy piros műkörmökkel.
Pályi Zsófia kislánya születése óta fotóz zarándoklatokat. Elmondása szerint az a hitvilág, amely körülöleli ezt a világot, képileg nagyon foglalkoztatta: látunk szimbólumokat, a tömeggyártás művészetét szinte szuvenír formájában, és még egy műanyag Szűz Mária is megjelenik. A Balaton-felvidéken a fotográfus pedig a kis kulturális kapcsolódásokat kereste, ugyanis több hullámban is érkeztek ide akár Budapestről is értelmiségiek a 60-as, 70-es években, de a közelmúltban is óriási lendületet kapott a régió és Veszprém mint kulturális főváros.
Különböző alkotótáborokat szerveznek, például Bukta Imrével, akinek portréja látható a kiállításon, de a Képzőművészeti Egyetemről és a MOME-ről is csapatostul érkeztek ide. Varga Erika divattervező Berhidán tart workshopot, ahol a helyi fiatal roma közösségnek segít újra megtalálni az identitásukat.
De vajon lovat vagy bárányt egyszerűbb fotózni? Zsófi azt hitte, hogy a lovat nehéz lesz, hiszen hatalmas stúdióvakukkal érkeztek a legtöbb helyszínre, ami bizony megzavarhatja ezeket az érzékeny állatokat. És noha az Inotai Hőerőmű gigantikus betonmonstrumát nem tudták bevilágítani, a portrékat viszont igen. A salföldi kopjások szürke arab lovai, amelyek hasonlatosak a hajdani huszárok négylábú társaihoz, heves temperamentumú, ám nagyon fegyelmezett állatok, akik Zsófi elmondása szerint bármit megcsináltak neki.
– Amikor Bakonybélbe érkeztem, és a lemenő nap sugaraiban elkattintottam az első képet, elszaladtak a bárányok. Majdnem ötven percig tartott utána visszanyerni a bizalmukat – avat be a fotográfus, aki hozzáteszi, hogy egy-két képhez talán egy kicsit több magyarázat kell. Például ki gondolta volna, hogy Supermannek köze van Ajkához? Az egykori ajkai kriptongyár és a DC Comics Kripton bolygóról származó igazságosztó alakját leleményesen összekapcsolták a helyiek, és kulturális fesztivált, Superman találkozót tartottak – Pályi Zsófia pedig megörökítette az ajkai szuperhősöket.
