99264195-6325-49fd-8ddc-85028d2deb2c.jpg

A rozékirályt is díjazza a Magyar Sommelier Szövetség

Tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz), amely hat kategóriában ismerte el a magyar bor- és gasztrokultúra szakembereit.

A Par Excellence díjat a Masosz tagságának szavazatai alapján lehet elnyerni. A jelöltekről a végső döntést az elnökségi tagok hozzák meg egyhangúlag, annak figyelembevételével, hogy a maguk területén kiválóan teljesítő vállalkozások, illetve szakemberek tevékenysége mennyire járul hozzá a szervezet alapszabályában megfogalmazott célkitűzésekhez.

Termelő kategóriában Koch Csaba lett a kitüntetett. A méltatás szerint a Hajós-Bajai és a Villányi borvidéken is gazdálkodó termelő (aki jelenleg a Magyar Bor Akadémia elnöke) napjainkra a hazai borászat emblematikus figurájává vált, szinte nincs olyan kitüntetés, amit ne érdemelt volna ki, miközben a vajdasági temerini, valamint a Pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézettel együttműködve kutatja rezisztens szőlőfajtákkal a jövő útjait. Borotai birtoka mellett már a Villány melletti Diósviszlón is rendelkezik egy 65 hektáros területtel.

Kereskedő kategóriában a Drop Shop Borkereskedés és Borbár érdemesült a díjra. A budapesti vállalkozás 2009-ben indult azzal a céllal, hogy a világ legizgalmasabb klasszikus és új borvidékeinek borait elérhetővé tegye a hazai közönség számára. A Drop Shop az angolszász fine wine merchantek mintájára építi választékát, több mint ezerféle boruk Európa és a világ nagy klasszikus borvidékeinek ismert és kevésbé ismert remekei – áll az indoklásban.

Vendéglátó kategóriában a tatai Platán Gourmet étterem részesült az elismerésben. A méltatás emlékeztet: az étterem harmadik éve büszkélkedhet azzal, hogy Magyarország első vidéki éttermeként érdemelte ki a két Michelin-csillagot. Pesti István séf irányításával a Platán Gourmet egyedi és kifinomult konyhát képvisel, borlapja pedig kiemelkedő minőségű magyar és nemzetközi borokat kínál.

Oktató kategóriában Petzold Attila az idei Par Excellence-díjazott. A közlemény szerint egész karrierjét végigkísérte az edukáció. A Magyar Borok Házában külföldi vendégeket oktatott a magyar bor szépségeire, majd az Esszencia Magazin szakmai szerkesztőjeként szintén sok edukatív tartalmat készített. Független bor- és párlatoktatóként igyekszik hangsúlyt fektetni a könnyed, szellemes előadásmódra, mivel meggyőződése, hogy egy jó nevetés mellett az ismeretek is könnyebben hasznosulnak.

Szakíró kategóriában Németi Sándor lett a díjazott, aki a WineArtCulture bor- és gasztronómiai online portál alapítója, főszerkesztője és tulajdonosa. 2013 óta rendszeresen publikál bor, gasztronómia és kultúra témákban számos online és print magazinban, ezenkívül marketing- és PR-kommunikációval is foglalkozik.

Harmadik alkalommal adják át a Dr. Kosárka-emlékdíjat. Ezt a díjat az a borász érdemli ki, aki a legtöbbet tette a magyar bor kiemelkedő külföldi sikereiért. Az elismerést ezúttal a rozékirályként is ismert szekszárdi Dúzsi Tamás kapja, aki a cannes-i rozé-világbajnokságon a kezdetektől napjainkig 46 érmet nyert el. Ezzel a korszakos teljesítményével a világ élvonalába tartozik, ő nyerte eddig a legtöbb érmet, megelőzve a franciaországi borászatokat is.

A Par Excellence díj egy plakett, amelyet a nyertesek ünnepélyes keretek között a Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének megnyitóján vehetnek át.

Ez is érdekelheti

Szepsy István feltette Tokajt a világ bortérképére

Nem csupán ráirányította a nemzetközi figyelmet Tokaj-Hegyaljára, hanem újjáteremtette a régió arculatát, és olyan minőséget hozott, amit a világ borelitje is komolyan vesz.

Szűcs Zsuzsanna: A mértékletesség ritmus, amihez a testünk mindig vissza tud találni

Hol ér össze a bibliai lakomák jelképes mértéktartása a mai túlfogyasztás, rohanás, érzelmi evés és ünnepi túlzások világával? És dietetikusi szemmel mit jelent ma a lakoma: bűnbeesést, gyógyulást vagy újraértelmezett harmóniát? Interjú Szűcs Zsuzsannával, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnökével.

Rekordszámú nevezés után megvan az év bejglije

A szekszárdi Prim Cukrászda & Café diósa lett az év bejglije, a békéscsabai Bejó Cukrászdáé az év mákos bejglije, ínyenc kategóriában pedig a piliscsabai Mák Kézműves Cukrászda sütőtökvarázs elnevezésű süteménye nyert.

A profi konyha szabályai után jólesik a szabad kísérletezés

Kiss Zaida szakácsként, cukrászként, pékként és keramikusként is alkot, nemrég pedig szabadúszó kísérletezésre cserélte lakásétterme fine dining világát.