Hogyan talált rád Baranyi Gábor Benő rendező?

A járvány idején színházi főiskolákon, egyetemeken kereste a legmegfelelőbb szereplőket, így a kolozsvári színin is körülnézett. Rámírt, hogy szeretné, ha részt vennék az első nagyjátékfilmje szereplőválogatásán. Elküldött egy jelenetet, amelyet az egyik csoporttársam segítségével felvettem, és elküldtem. Benő javasolt pár módosítást, újra felvettük, és úgy tűnik, tetszett neki, mert bejutottam az élő válogatásra. Ott több partnerrel kellett eljátszanom egy jelenetet, pánikrohamot kellett improvizálnom, majd azt is kipróbáltuk, milyen lett volna, ha részegen jelentem volna ott meg. Egy hét múlva felhívott telefonon, és közölte, hogy Erdős Lilivel ketten kaptuk meg a főbb szerepeket.

A Zanox a filmben egy tesztfázisban lévő antidepresszáns, Misi, a főszereplő pedig egy páciens, aki részt vesz a klinikai vizsgálatokban, tehát kedélybeteg. Tapasztaltad már, hogy milyen egy pánikroham?

Úgy alakult, hogy közvetlenül a forgatás előtt volt egy pánikrohamom, de erre csak a felvétel közben jöttem rá. Nem pontosan ugyanazt éreztem, mint amit el kellett játszanom, kicsit másként jelentkezett nálam.

Tudod, hogy mi váltotta ki?

Nem. Véletlenszerűen is jöhet, aki érzékenyebb, annak elég rágondolnia, hogy milyen rég nem volt rohama, máris benne van. Hihetetlen, milyen sokan mondták el a film kapcsán, hogy ezt ők is megélték, a stábból is sokan elmesélték, milyen tünetekkel küszködtek, úgyhogy volt miből építkezni.

Szorongó típus vagy?

Nem. Annyira nem. Vannak időszakok, amikor sokat szorongok, de nem ez a jellemző.

Milyen helyzetekben válsz stresszessé? 

A vizsgák előtt. És a magánéleti kényelmetlen helyzetekben, mikor meg kell felelni valamilyen elvárásnak.

Milyen srác a főszereplő?

Döntésképtelen figura. Nem derül ki a filmből, de Benővel megbeszéltük, milyen előzményei lehettek a filmnek: Misi 16 évesen elköltözött a szüleitől a nagymamájához, és ez volt addigi élete leghatározottabb lépése. Eleinte nagyon távolinak éreztem a karaktert, nem vagyok ennyire szorongó, sőt befele forduló sem. Legfeljebb fura. A furasága az, amihez kapcsolódni tudtam. Van benne valami kaotikusság, az fogott meg.

Eleinte kicsit esetlennek, sajnálatra méltónak tűnik ez a Misi, de ahogy haladunk előre az időben, úgy egyre inkább magára talál.

Rengeteg új élmény éri, sok mindent átél, és ennek hatására természetesen változik. Kicsit sajnálom, hogy a tapasztalt Misi a végére eltűnik – de nem szeretném elrontani a nézői élményt, nem árulok el részleteket.

Hogyan építetted fel Misi karakterét?

Arra figyeltem, hogy megtaláljam a megfelelő gesztusokat, azt a mimikát, ami a helyzetből adódhat, de ezek mind nagyon visszafogottak, minimalisták. A színpadon bevált gesztusok nem működnek a filmben, ez már a korábbi rövidfilmes forgatásokon kiderült.

Tehát már az egyetemen találkoztál a filmműfajjal.

Csak érintőlegesen, pedig színház és film karra jártunk. Az egyik félév órarendjében szerepelt a filmszínészet óra, de az egészet összesűrítették egyetlen hétbe. Akkor volt lehetőségünk kipróbálni magunkat filmben, amikor a Bolyai vagy a Sapientia Egyetem filmeseinek szükségük volt színészekre a vizsgafilmjeikhez, és megkerestek minket. Kezdő színisekkel szerettek dolgozni, mert szerintük a végzősök alakításán már nagyon érezhető volt a színházi magatartás. Benő nagyon természetes játékot várt el tőlünk. És azt is mondta, hogy vegyük halál komolyan az egészet, mert a film nem attól lesz vígjáték, mert viccesen játszunk, hanem mert vicces a szituáció.

Milyen volt a közös munka a szintén első filmes rendezővel?

Meg kellett találnunk a közös nyelvet, azokat a kifejezéseket, amelyeket mindketten ugyanúgy értelmezünk. Volt olyan jelenet, amelyet többször felvettünk, mire pontosan megértettem, mit szeretne. Addig finomítottuk, amíg ki nem mondta: ez jó! Csak 19 forgatási napra volt keret, muszáj volt gyorsan összecsiszolódni, de úgy érzem, ez sikerült. Nem akartam megnézni a felvételeket, mert biztosan nem lettem volna elégedett önmagammal, bíztam Benőben. Megfeszített tempóban, nagyon koncentráltan dolgoztunk, mégsem volt élvezhetetlen a munka. Dunaújvárosban az egész stáb egy helyen lakott, reggel közös ébredés, este sörözés, jól összebarátkoztunk.

A film nem valódi sci-fi, inkább csak „majdnem sci-fi” az időutazások miatt. Mennyire áll közel hozzád ez a műfaj?

Nem sok sci-fit láttam, de a filmben nagyon kevés a valószerűtlen jelenet, ezt inkább mágikus realizmusnak nevezném. Még a válogatás előtt a rendező elküldte, körülbelül hogyan néz ki Misi, Janka, a nagymama, és kezdett körvonalazódni az is, hogy lesz benne sci-fi elem is. Ettől megijedtem. Emlékszem, az egyetem egyik tanára azt mondta, nagyon nehéz filmen eljátszani olyasmit, amit nem éltél meg. Féltem, hogy nem fog menni, de a próbák alatt már megnyugodtam, mert szinte semmi olyat nem kellett eljátszani, ami a valóságtól nagyon elrugaszkodott lett volna.

Kolozsváron, a BBTE Színház és Film Karán végeztél. Ennek az egyetemnek a docense Hatházi András, ő szintén fontos szerepet játszik a filmben. Téged nem tanított?

De igen, fél évig tanított minket, és egyáltalán nem tudtam ettől eltekinteni. Előfordult, hogy doktor úr helyett tanár urat mondtam felvétel közben, és újra kellett venni az egészet. 

Nem éreztél úgy, mintha felelnél?

Eleinte volt bennem megfelelési kényszer, de ez később teljesen elmúlt, mert nagyon segítőkész volt. Bátorított, amikor az egyik jelenetben egy hatalmas késsel meg kellett szúrnom őt. A bal vállára felszereltek egy védőszerkezetet, ahhoz rögzítették a művérrel teli óvszert, amit olyan erőtlenül szúrtam meg, hogy nem akart kiszakadni. Nagyon féltem, nehogy megcsússzon a kés, és megvágjam a nyakát, ezért aztán sokszor neki kellett futni, míre sikerült jól felvenni. A stáb megjegyezte, hogy egyikünk beszédén sem hallatszott, hogy erdélyiek vagyunk, csak akkor, amikor egymással beszélgettünk.

A filmben egyértelműen felfedezhető a székelyudvarhelyi dialektusod.

Szándékosan hagytuk benne (nevet). Benő kért, hogy tartsam meg, mert azt érzékelteti, hogy a fiú, bár ugyanabban a városban él, olyan, mintha máshonnan jött volna.

A színházi vizsgaelőadások, rövidfilmes felkérések és a nagyjátékfilm után mire jutottál, melyik műfaj áll közelebb hozzád?

Jobban szeretem a színházat, azt, amikor érzem a folyamatot, amikor elejétől a végéig játsszuk a történetet. A film felvételekor folyamatosan ide-oda ugráltunk a jelenetek között, néha attól tartottam, hogy nem fog összeállni. Egy évet vártam arra, hogy láthassam a végeredményt.

És mennyire vagy elégedett önmagaddal? 

Helyenként lehettem volna jobb, de összességében elégedett vagyok. Néhány helyen nem tetszik az arcom vagy a hangom, de a karakterfejlődés szerencsére koherens, a filmet pedig nagyon viccesnek tartom.

Egy-két időutazással visszatérhetnél a múltba, és javíthatnád azt, ami szerinted nem tökéletes. Ha valóban feltárulna előtted egy időhurok, belelépnél?

Néha nosztalgiázom a gimivel kapcsolatban, oda szívesen visszamennék. Nyilván a vizsgákat, az érettségit átugranám, képtelen lennék még egyszer végigcsinálni. Jó volt hülyéskedni, röhögni, bulizni a barátaimmal, kórusra vagy színjátszóra járni.

Ezek szerint már korán kipróbáltad magad a színpadon.

A gimnázium Vitéz Lelkek színjátszócsapatának tagjaként kezdtem el álmodni arról, hogy színész leszek, a tanárom, Szász-Mihálykó Mária ösztönzött arra, hogy felvételizzek. Ez tizedik osztályos koromban történt. Addig biológusnak készültem, bioszversenyekre jártam, bár nem értem el túl jó helyezéseket.

Van olyan szakmai tapasztalat, amit magaddal viszel a forgatásokról?

Mindenkivel jó volt dolgozni, de Sólyom Katalinnal egyenesen élmény volt. Tőle tanultam, hogy ne vegyek semmit vérkomolyan. Kedveltem azt a lazaságot, amellyel félretette a forgatókönyvet, és csak lassan alakítgattuk, tanultuk a jelenetet. A végére persze szó szerint mondtuk a szöveget, de megtanított arra, hogyan ne görcsöljek rá.

Mennyire érezted a forgatások közben, hogy jellegzetesen magyar film készül?

Az emberekről, a díszletből kiderül, hogy hol járunk. Nem feltétlenül a magyar világ legszebb arcát mutatja a film, de a városok ipari része ismerős, az alkoholisták a bárban pontosan ilyen arcok, és a film humora is jellegzetesen magyar. Benő nevezi magyar humornak, és valóban az, éppen attól, hogy ismerősek a szituációk, a párbeszédeket akár mi is mondhatnánk, Misi sem egy hollywoodi hős.

Hogyan tovább?

Olyan rég nem dolgoztam színházban, hogy újra kell építenem magam. Már a beszédem se, a tartásom se olyan, mint harmadéves koromban, ellazultam, civil lettem, de gondolom, ha elkezdek dolgozni, hamar visszaedződöm. Színházban szeretnék dolgozni, elsősorban Erdélyben gondolkodom, mert kevésbé ismerem a magyarországi színjátszást, de nyilván, ha hívnának, örömmel mennék akár egy-egy projektre is. Szóval munkakereső ember vagyok, el kell kezdenem kopogtatni a színházak ajtaján. 

Ha valamilyen csoda folytán a valós életedben is időutazhatnál, melyik évtizedet választanád?
Mindegy, csak elmehessek egy Celine Dion-koncertre. Mondjuk az 1990-es vagy a 2000-es években.
Milyen szuperképességet kérnél, ha egy csodapirulával megkaphatnád?
Celine Dion-koncertekre teleportálás…
Ki a kedvenc énekesed?
Celine Dion.
Kedvenc magyar színházi vagy filmes színészed?
Nagyon szeretem Stefanovics Angélát.
Egy karakter, akivel egy napra szívesen cserélnél?
A Macskafogóból lennék bármelyik bérgyilkos patkány.

#pénteki kultúrrandi

Fotók: Kultúra.hu/Beliczay László