Delvin: Nigériában mindig mindenhol szól valami

A családodban milyen szerepe volt az éneklésnek?

Az anyukám mindig nagyon elfoglalt volt, talán csak egyszer hallottam énekelni. Az idősebbik bátyám azonban mindig dúdolt valamit mosás vagy vezetés közben, az R&B-től a klasszikus zenéig mindenfélét. Neki talán még jobb hangja is van, mint nekem. Egyidőben meghallgatásokra is járt, csak aztán sosem hívták vissza, ezért végül feladta, hogy énekes legyen belőle.

Magamban én is sokat énekeltem, a zenehallgatás pedig egészen kis koromtól kezdve fontos volt számomra. Nigériában a daloknak egyébként is meghatározó szerepük van: mindig mindenhol szól valami. Amikor csak tehettem, hallgattam valamit, gyerekként először talán a Disney-filmek betétdalait. Aztán amikor lett telefonom, akkortól fogva már kerestem és gyűjtöttem is a dalokat.

Később milyen zenéket hallgattál?

Tradicionális zenét keveset, és a gospelt sem igazán szerettem, mert hamisnak gondoltam. Engem főként a Nigérián kívüli zenék vonzottak: az amerikai pop, Michael Jackson, Chris Brown.

Hogyan és mikor jöttél rá, hogy tehetséges vagy?

Volt egy időszak, amikor kórusban énekeltem, akkor találtam rá igazán a hangomra. Egyszer Enya May it be című számát is feldolgoztam gospeles stílusban, és mindig mindenhol azt énekeltem, egyszer az iskolában is előadtam. Emlékszem, ahogy ott állok, énekelek, és egyszer csak látom, hogy az egyik gyerek elsírja magát. Micsoda meglepetés! Talán akkor érzékeltem először, hogy a hangommal meg tudom érinteni az embereket. 

Miért jöttél Magyarországra?

Egy idő után úgy éreztem, hogy nem tudok tovább Nigériában élni: az iskolarendszer és egy csomó szociális probléma miatt ki kell lépnem abból a közegből. Olyan helyet kerestem Európában, ahol megfizethető az élet, és ahol továbbtanulhatok. Így érkeztem 2015-ben Debrecenbe, hogy orvosnak tanuljak.

És tényleg orvos akartál lenni?

Igen, mindig is lenyűgözött a tudomány. A kémia és a fizika ugyan nem annyira, de a biológiáért teljesen meg voltam veszve. Érdekelt a vadvilág; az, hogy az élőlények hogyan működnek, hogyan viselkednek vagy gondolkodnak. Annyira ámulatba ejtett ez az egész, hogy egyidőben úgy gondoltam, zoológus vagy botanikus leszek. De aztán rá kellett jönnöm, hogy túlságosan félek bizonyos állatoktól, például a kígyóktól. Nem tudtam volna veszélyes, mérgező állatok vagy a legkevésbé sem ártatlan növények közelében dolgozni, noha persze a beteg emberekkel való foglalkozás is tele van kihívásokkal.

És hogyan lett az orvoslásból zenélés?

Már Nigériában rájöttem, hogy van zenei tehetségem, 2008-ban pedig lehetőségem adódott profi stúdióban felvenni egy rapszámot. Bevittem a suliba, és megmutattam pár barátomnak. Mindenki megőrült tőle, az iskola legmenőbb diákjai jöttek gratulálni. Akkortól kezdve mindenféle zenei dologba be akartak vonni, az iskolai ünnepségeken fel is léptem párszor. Egyértelmű volt, hogy Magyarországon is folytatnám a zenélést. Közben ráébredtem, hogy az orvoslás nem lesz nekem való, és fokozatosan a dalszöveg- meg a zeneírásra helyeződött át a fókusz.

Debrecenben elég aktív zenei közösség létezik. Hogyan találtál rájuk?

Ez a közösség 2015-ben még nem volt akkora, mint ma, fokozatosan és kvázi véletlenül nőtte ki magát. A mostani menedzseremnek is nagy szerepe volt ebben: amikor vele megismerkedtem, ő már sokakat ismert. Aztán egyszer mutatott egy számot, amelyet ő rakott össze, én meg mondtam, hogy szívesen írnék rá szöveget. A közös munka jól sikerült, és ennek révén egy csomó olyan embert ismertem meg, akik hasonló helyzetben voltak, mint én, és saját zenét csináltak volna vagy közös munkát terveztek. Nekem ekkor már megvoltak a dologhoz a technikai eszközeim, ezért hozzám jöttek, hogy felvegyék a számaikat. Így talán némi szerepem nekem is volt abban, hogy a közösség létrejött.

Ki az, aki a legnagyobb zenei hatást gyakorolta rád?

Abęl Tesfaye kanadai énekes, akit mindenki csak The Weekndként ismer. Ő 2010 végén egyszer csak úgy döntött, hogy otthagyja az iskolát, és elkezd saját zenét csinálni. 2012–13 körül ismertem meg, és teljesen odavoltam érte, mert egészen más volt, mint bármi, amit korábban hallottam. Könnyedén és mindenféle erőfeszítéstől mentesen énekel. Őrületes hangja van, de az az igazán szép az előadásmódjában, hogy úgy tűnik, mintha csak sodródna a melódiával.

Milyen zene nyitja meg leginkább a lelked?

A lassú, dallamos, melodikus zenék, vagy azok, amelyekben sötét basszusok egészítik ki a ritmust. Annak olyan hangulata van, ami teljesen megállít. Azt hiszem, alapvetően a dal atmoszférája a fontos számomra. A felhős, kozmikus hangulatokat is nagyon szeretem, amikor a dallam, miközben hallgatod, bemászik a fejedbe, és annyira közel kerülsz hozzá, hogy minden más elhallgat körülötted. És akkor az egész dal ott van benned. Érzed a ritmust, a vokálokat, amelyek révén te és a művész találkoztok. 

Hogyan néz ki az alkotási folyamatod?

Először vágy vagy erős akarat növekszik a belsőmben, és kikívánkozik. Ha ez megvan, akkor semmi sincs, ami gátat szabhatna neki. Olyankor úgy érzem, hogy valami ki akar nőni belőlem, én pedig felelős vagyok azért, hogy ezt a valamit anyaggá formáljam. Aztán néha napok vagy hetek kellenek ahhoz, hogy valami konkrét kipattanjon a fejemből, ami alapján el lehet indulni. De ha ez megvan, akkor lehet menni a stúdióba. Addigra nagyjából már van valamilyen szövegkezdeményem vagy dallamom, amiből ki lehet indulni. A stúdiózás során aztán ezeket össze kell csiszolni egymással. Sokszor a szövegen is formálni kell, hogy rásimuljon a dallamra. Olyan ez, mint a házépítés: megvannak a téglák, ám ahhoz, hogy tökéletes legyen a fal, malterral össze kell őket dolgozni, és bizonyos helyekre egy kis pur-hab fújandó. És csak akkor lehet festeni, ha már minden összeállt.

Ha jól érzékelem, ez csapatmunka.

Igen, persze. Így is kezdődik: a barátaimmal összejövünk, iszogatunk, meséljük egymásnak a történeteinket, majd egyszer csak valamelyikünk szól, hogy csináljunk zenét. Beszélgetni kezdünk az aktuális érzéseinkről, arról, hogy milyen hangulatban vagyunk, keresgetjük a megfelelő dallamot, majd amikor megtaláljuk, ráéneklem, ami eszembe jut. Sokat tanulunk egymástól, én például rengeteg mindent elsajátítottam a mostani menedzseremtől, Toby Spadestől, vagy Ceee-től, aki Ugandába visszatérve nemrég elég ismert lett.

Hogyan írsz szöveget?

Először kikapcsolom az elmém, aztán hallgatom a dallamot, és még mielőtt bármit is elkezdenék, felfedezek benne bizonyos mintákat. Aztán ami először kijön belőlem, énekelni kezdem. Bekattan valami, és pár sort rápróbálok az ütemre. Utána pedig már egyszerűen érzem, hogy mi az, ami működik. Megesik, hogy valamit nagyon el akarok mondani, míg máskor csak ülök, és megyek az után, ami először kijön a számból. Általában így születnek azok a dalok, amelyek a személyes élményeimen vagy érzelmeimen túllépnek.

Volt olyan, amikor fel akartad adni?

Volt egy pont, amikor ellehetetlenítették az egyetemi tanulmányaimat, emiatt elvesztettem egy évet, majd jött a Covid, és vissza kellett mennem Nigériába. El voltam veszve; úgy éreztem, hogy rengeteg időt vesztegetek a semmittevéssel, és nem tudtam utazni. Ez teljesen lebénított. Szembesülnöm kellett azzal, hogy bármennyi időt, pénzt és energiát ölök a zenélésbe, nem hallgatják többen a zenéim. Őrült idegesítő volt.

Aztán egy nap barátom, az ismert gamer, youtuber Drimi (Major Tamás) az egyik videójában ajánlotta a zenéimet. Éppen óriási másnapossággal küzdöttem, amikor képernyőfotót küldött a csatornámról. Először nem értettem, mit akar. Csak később jöttem rá, hogy egy nap alatt több mint ezren bekövettek, a videóm nézettsége pedig ugrásszerűen megnőtt. Nem reméltem, hogy ez megtörténik, viszont ennyi épp elég volt ahhoz, hogy új lendületet kapjak. Akkortól úgy éreztem, hogy megint van értelme annak, amit csinálok.

Az első albumod 2019-ben jött ki This is me (Ez vagyok én) címmel. De ki vagy te?

A benső lényem az, ami igazán számít, mert oda vannak az érzelmeim, a gondolataim bezárva. Őt Emmanuelnek hívják. Delvin sokkal inkább én vagyok, ám Emmanuel az, aki meg tudja fogalmazni az eszméit, ki tudja engedni az érzelmeit. Sokkal inkább tartom magam ennek a művésznek. Delvinen áramoltatom át az érzelmeimet, az értelmemet, így tudom megmutatni a teljes lényemet, kifejezni, ami belül van. Delvin pontosan el tudja énekelni, amit aznap épp nagyon el akartam mondani, ami ott bujkált a legbensőbb énemben. 

Hogyan találtál rá erre a névre?

Van egy jó barátom, akit Kelvinnek hívnak, aki egyszer csak azt mondta, hogy elege van a nevéből, a K-t kicserélte D-re, és elkezdte Delvinnek szólíttatni magát. Aztán amikor Magyarországra jöttem, megörököltem tőle ezt a nevet. Először csak a Facebook-profilomnál cseréltem le a saját nevemet erre, mert nem akartam, hogy megtaláljanak. Aztán a barátaim, ismerőseim is elkezdtek így hívni. 

Mi a kedvenc dalod magadtól?

Nagyon szeretem a Want You Back című számomat, amely szinte véletlenül született. A stúdióban voltam, és ki akartam próbálni, hogy sikerül-e valamit elkapni. Csak meg akartam tanulni, hogyan kell hangfelvételt készíteni. Egy dallamra ráénekeltem, ami elsőként eszembe jutott. Átküldtem a barátomnak, ő pedig teljes lelkesedéssel felhívott, hogy ez nagyon jó, fel kell venni. Mondtam, hogy én csak így teszteltem az eszközöket, de aztán addig unszolt, amíg dalt nem írtam ebből az ötletből.

A másik kedvencem a Golden, amely esetében először nem is tudtam, hogy mit akarok mondani. Amikor elkezdtük felvenni, a dal nagy része még nem is volt meg. Aztán arra gondoltam, hogy vágjuk meg a beatet (ütemet – a szerk.), csináltam egy hookot (rövid, fülbemászó dallam – a szerk.), egy versét (versszak – a szerk.), aztán még egy hookot, majd lezártam. És akkor már úgy éreztem, hogy itt meg kell állni. Néha jó, ha sikerül megmaradni minimalistának, és amikor, bár csinálhatnám tovább, meg tudok állni.

A másokkal való kollaborációt vagy az önálló alkotást szereted jobban?

Attól függ, kivel alkothatok együtt. Az energia, ami számít: annak mindig ott kell lennie. 

Dalfelvétel vagy koncertezés?

Már hosszú ideje a dalszerzés izgat jobban, de ez változhat.

Hol hallhatunk legközelebb?

A következő időszakban több koncertem is lesz, ezek közül a legnagyobb május 25-én a Turbinában Kainnal, amire hamarosan már lehet jegyeket vásárolni.

Fotók: Bach Máté/PMG

#pénteki kultúrrandi