„Megoldom”, „Nyugi van”, „Wanna karantén with me?” − aki Budapesten él, és ne adj isten még fesztiválokra is ellátogat olykor, biztosan belefutott már Pintér Pálma kísérleti ruhamárkájába. A Rákóczi téri üzletbe belépve hasonló érzésem támad, mint mikor piacon vásárolok. A „kofa” − ez esetben Pálma − személyes kapcsolatot ápol a vásárlókkal, szeretettel mesél minden egyes darabról és a szitanyomásról, és bármikor kész kisegíteni, ha nem tudom eldönteni, melyik darab áll legjobban. Talán éppen ez a személyesség, és a minták sajátos humora teszi egyedülállóvá a Verkstadent.

Kezdjük a legelején! Emlékszel még arra a pillanatra, amikor egyértelművé vált, hogy divattal szeretnél foglalkozni?

Huszonkét éves voltam, amikor megfogant bennem a Verkstaden ötlete. Akkoriban nem itthon éltem, hanem Malmőben, a munkahelyem pedig Koppenhágában volt. Nagyon más közeg vett körül, mint amiben felnőttem, és ez önmagában nagyon sok kis kaput megnyitott önmagam és a világ felé. Minden vonzott, ami izgalmas volt. Egy csomó őrültségbe is belementem, de nem bánok így utólag semmit szerencsére. Tele voltam ötletekkel, és úgy éreztem, hogy alakul bennem valami izgalmas, amit én is és még sokan szeretni fognak. Valami, amin keresztül jó fej emberekkel találkozhatok majd és jobbá tehetem vele a világot. Persze ez így önmagában azért még nem adott túl sok támpontot, fogalmam sem volt, mi lesz ez. Mindeközben ráadásul rengeteg téma érdekelt: az üzlet, a sport, a dietetika, az alternatív oktatás, a zene, a rendezvényszervezés, képregények és még sorolhatnám.

Szóval ott volt a fejemben egy rakás potenciális karrierút, amik között legalább annyira nehéz volt eligazodni, mint mikor az Auchanban próbálsz választani a 150-féle lekvár közül. 

Az, hogy végül ruhákkal és grafikákkal kezdtem el foglalkozni, részben az akkor engem körülvevő inspiráló közeg, részben pedig a 2011-es koppenhágai divathét hatására alakult így. Malmőben találkoztam először a szitanyomással egy uniszex cuccokat gyártó ruhaboltban, ahol egy üvegfal mögött, helyben szitázták a ruhákat. Később rengeteget jártam ide, ami határozottan elindított bennem valami konkrétabbat. Ekkor már ott volt bennem, hogy esetleg egy nap én is ruhákkal akarjak foglalkozni. A végső lökést viszont egy elég vicces szituáció adta meg. Azon a bizonyos koppenhágai divathéten épp céltalanul sétálgattam a Strøgeten (sétálóutca Koppenhágában), amikor megláttam, hogy egy közeli épületben hatalmas buli van. Odamentem, megvártam, hogy kinyíljon az ajtó, és amikor kijöttek bentről cigizni az emberek, belógtam. Mint kiderült, egy dán divattervező új kollekciójának privát bemutatója volt. Körülnéztem, fotóztam, megittam pár ingyen koktélt, majd már épp készültem lelépni, amikor odajött hozzám valaki, és megkérdezte, ki vagyok. Na, az igazság az volt, hogy fogalmam sem volt, ki vagyok. Hát, ööö…” − egy hirtelen ötlettől vezérelve azt kamuztam, hogy egy magyar ruhamárka alapítója. Nem is firtatták tovább a dolgot, megkínáltak még egy koktéllal, és még a tervezőnőt is bemutatták nekem.

Hát ez volt az a pillanat, így fogant meg a Verkstaden.

Itthon az elsők között vágtál bele a szitanyomásba, mesélsz erről egy kicsit? Mit jelent pontosan ez a technika? 

A szitanyomás vagy szerigráfia egy nagyon régi technika, eredete több évszázaddal ezelőttre tehető. A lényege, hogy egy fa vagy fém keretre felfeszített speciális szövetre készül el a minta sablonja, ami aztán alkalmas arra, hogy a festéket átpréselve rajta, sokszorosítsuk vele a mintánkat.

Ez a technika a második világháborútól a 90-es évekig élte lényegében a fénykorát, de ezekben az időkben is leginkább reklámcélokra használták. Gondoljunk csak azokra a nagyon kúl, élénk színű, korabeli borotva- vagy púderreklám-plakátokra! Legnagyobb részük szitanyomással készült. 

Itthon nem hogy nem elsők között, sokkal inkább úgy érzem, az utolsók között voltam, akiknek még komolyabb céljaik voltak ezzel a viszonylag macerás technikával. Művészeti célra korábban is előszeretettel használták és használják ma is grafikusok, de például a reklám célra készült termékek ma már nagyobb arányban készülnek automatizált gépekkel. 

Arról viszont valóban nem tudok, hogy ennyire kísérletező jelleggel vagy például használt ruhákra nyomott volna bárki így előttünk, ahogy mi csináljuk. Erre büszke is vagyok eléggé!

2011-ben hoztad létre saját műhelyed, a Verkstadent. Mi volt az elképzelésed a boltról, és mennyire egyezik azzal, ahogyan most működik?

Ahogy a név is mutatja (Verkstaden = A Műhely), kezdetektől fogva az motivált, hogy egy, a malmői üzlethez hasonló műhelyboltot hozzak létre. De nem csak fizikai síkon, a márka koncepciójára is hatással lett utólag a név. Mindig vágytam arra, hogy egyfajta portál legyen a márka kisebb grafikusok vagy akár amatőr tehetségek és a nagyvilág között, és hogy nyitott, alkotásra ösztönző kisugárzása legyen.

Én lényegében azt vállaltam, hogy megteremtem az ehhez szükséges alapokat, felépítek egy működő modellt, a kereteket, amiben aztán már mehet a kollektív bohóckodás.

Ez eleinte a grafikus barátaimmal történt (és történik részben a mai napig), de nyitva állnak a kapuk bárki előtt, aki részese lenne a dolognak. Amennyire a lehetőségek engedik, igyekszem a Verkstaden koncepcióját és kapacitásait is ezek mentén alakítani.

Jelenleg a kis alapterületű üzletünk és a műhely két különböző helyen van, de mivel a bolt két emeletes, ott is tudunk alkotni, ha workshopokról vagy kisebb projektekről van szó. Az álom nem áll meg ennyinél. De annyira élvezem most ezt a szintet, hogy ahelyett, hogy erőltetném az eredeti elképzeléseimet, inkább élvezem ezt, ameddig csak lehet. Nagyon jó érzés személyesen megismerni a boltba betérő embereket, dumálni velük, látni, hogy szeretik, amit csinálunk. Sokan közülük már szintén jó barátaim.

Említetted, hogy nem új, hanem jó minőségű second-hand ruhákra készítitek el a nyomatokat. A kezdetektől fogva koncepció volt a fenntarthatóság és az újrahasznosítás?

Igen, ez kezdetektől fogva fontos része a koncepciónak. Jelenleg még fele-fele arányban vannak új- és felturbózott second-hand cuccok a boltban, de közeli terveim között szerepel, hogy ezt az arányt eltoljuk az használt ruhák javára. Nyilván így sokkal nehezebb bizonyos méreteket vagy színeket készleten tartani, és mindenből valóban csak egy van, de ez is egyben a varázsa az újrahasznosított ruháknak.

Mesélj kicsit a mintákról! Ki tervezi őket?

Ahogy említettem, nincsen kőbe vésve, kikből áll a Verkstaden, vannak aktívabb szereplői a csapatnak és vannak, akik „csak” mintákkal képviseltetik magukat. A legtöbb grafikát / feliratot Rumi Zsófi meg én csináltuk, a second-handezést pedig Tüdős Annával találtuk ki, de több mintája van Berbuch Zitának, Molnár Dorinának, Biacsics Renyának, Szabó Zizinek, Lengyel Heninek, Baranyi Diának és Parázs Biának is. Ők néhány kivételével mind grafikusok és egyben jó barátaim.

De márciusban elindítottunk egy játékot, aminek a lényege, hogy bárki kommentelhet Instagramon minta- és feliratötleteket, majd amikre a legtöbben szavaznak lájkkal, és mi is úgy érezzük, hogy beleillik a koncepcióba, azt megcsináljuk. Nagyon izgalmas ez a folyamat most, régi vágyam volt valami hasonló. Ennek a projektnek a sikereit látva nem is tudok másra gondolni, mint hogy

„juhú, ez már majdnem az a Verkstaden, amit anno megálmodtam!”. 

A márciusi játék nyertes mintája

Jó fej emberek, szeretik, szeretem, izgalmas és az újrahasznosításon keresztül a világjobbító szándék is megvalósult. Jó érzés látni, ahogy ezek a közhelyes kezdeti vágyak végül valóban megteltek tartalommal. 

Nem csak a ruháitokat áruljátok, de workshopokat is tartotok. Hogy néz ki egy ilyen alkalom?

Ritkán hirdettünk meg az utóbbi időkben workshop alkalmakat, sokkal jellemzőbb, hogy személyesen érdeklődnek 3-6 fős társaságok, hogy jönnének szülinapot ünnepelni, lánybúcsúzni, csapatépíteni stb. Ilyenkor időpontot egyeztetünk, aztán egy alternatív szitanyomási technikával közösen készítenek el 1-2 mintát, amivel aztán elkészülnek a közös pólók. 

De rendezvényekre is szoktak hívni, ilyenkor sokszor előre készülünk mintával vagy minta ötlettel, a résztvevők pedig saját pólóikat hozhatják el, amire helyben nyomjuk a workshop témájának megfelelő motívumokat. Ilyen esetben akár 10-15-en is jöhetnek, bár az előbbinek sokkal bensőségesebb hangulata van és nagyobb a tér arra is, hogy elmerüljenek a résztvevők az alkotásban. Ami nagy álmom, hogy nyári táborokba is hívjanak workshopolni! 

Hogy éled meg a járványhelyzetet, hogy változtatta meg a mindennapjaidat?

Alapvetően pozitív ember vagyok, ezért kezdetben − mindamellett, hogy nyilvánvalóan elszomorított, hogy sokaknak milyen rossz most − inkább felszabadítóan hatott rám ez a helyzet. Nagyon vágytam már arra, hogy leálljon a világ, és anélkül tudjam végiggondolni az életem, hogy folyamatosan azt érezném, lemaradok valamiről. Persze nem úgy gondoltam, hogy majd egy járvány képében jön el ez a régóta áhított nyugi, de eljött, így most igyekszem kihozni belőle a legtöbbet.

Mostanra viszont már hiányzik egy nagy része a régi életemnek, azon belül is leginkább az emberek.  Az igazság az, hogy az utóbbi években elég jól elvoltam egyedül, rengeteget utaztam, és a legtöbb problémámat mindig segítség nélkül akartam megoldani. Érdekes, hogy ez a korszak pont most, a járvány idejére − hatására? − kezd bennem lecsengeni. Tök jó látni, hogy a korlátozások és a nehézségek ellenére van egy csapatnyi ember, akikkel valóban számíthatunk egymásra és keressük egymást, tartjuk egymásban a lelket. Legyen akármennyi munka, fontos és sürgős dolog, ezekre az emberekre az eddiginél több időt szeretnék és fogok is szánni a jövőben, ezt most megfogadtam. Egy szó mint száz,

a járvány nemcsak a mindennapjaimat változtatta meg, hanem gyakorlatilag új fejezetet nyitott az életemben,

ami minden nehézségével és kihívásával együtt úgy érzem, legalább annyira izgalmasnak ígérkezik, mint az elmúlt 9-10 év.

Ha nem divattal foglalkoznál, akkor ezzel: Kreatív tábor- és túraszervező 
Egy film/könyvbeli karakter, akiért rajongsz: Claire a Napfivér, Holdnővérből
Egy hobbi, amit nem gondolnánk rólad: Novellákat írok
Egy magyar művész, akinek imádod a munkáit: Rácz Rebeka (Rebu Ceramics)