Poklot mindig könnyebb írni, mint paradicsomot
Lét és idő, lét és írás – lehetnek ezek a terminusok fogalompárok is, ha életünk idejére az önmeghatározás lehetőségeként tekintünk, ha létünk valamely művészi tevékenység által meghatározott, vagy ha élettörténetünk sorseseményeit írással próbáljuk értelmezni és mások számára befogadhatóvá tenni. Joggal tesszük fel a kérdést, vajon milyen élénkséggel beszélhetünk ma ezekről a szempontokról, hogyan jelenik meg a kortárs gondolkodásban az értelmes életre vonatkozó kérdés és az alkotás fontossága? Esetleg, milyen összefüggéseket látunk az önkifejezés és a tágabb megértési modellek között?
Jóllehet, nem tudjuk biztosan, hogy Kertész Imre olvasta-e Heidegger főművét, a Lét és időt, amelyre a naplójegyzetének címe utalhat, nem alaptalan a kapcsolódás feltételezése: a nemrég megjelent Lét és írás. Feljegyzések 1959–1973 című Kertész Imre Intézet által kiadott naplójegyzetében ezzel és sok más alapvető filozófiai szöveggel dialogizál. De jobban megértjük a mű kiemelt szerepét annak ismeretében, hogy tudjuk, a feljegyzéseket Kertész a Nobel-díjas Sorstalanság című regényének 1973-as visszautasítását követően állította össze a regény születéséhez kapcsolódó dokumentumokból. A kötet legnagyobb sajátossága, hogy elbeszélője az eleve szubjektivitáson alapuló naplójegyzetben párbeszédet folytat azokkal a szövegekkel, amelyek alapvető szellemi hatást gyakoroltak gondolkodására. Ezekben a felismerésekben első sorban önmagával találkozik, miközben átfogóan ír a Sorstalanság keletkezési körülményeinek sajátosságairól és megközelíti a leírhatatlant…
Mindkét kommunikációs csatorna tág összefüggésrendszert nyit meg. Így a kötet értéke nemcsak abban áll, hogy megismerhetjük az eddig kiadatlan feljegyzések révén Kertész viszonyulásmódját a kiemelt szellemi befolyással rendelkező művekhez (a szerkesztő Soltész Márton az Utószóban kiemeli, csak következtetni lehet arra, hogy a szöveg mikor születhetett, és a kézirat hollétét is homály fedi). Tolsztoj, Dosztojevszkij, Kafka, Thomas Mann, Sartre, Camus, Semprún, Adorno művészetelmélete - talán még ránk is nagy hatással voltak, Kertész Lét és írás című szövege révén viszont választ kapunk, miért érdemes visszatérnünk a bennük fellelhető világmagyarázatokhoz, vagy miért nem hagyhatjuk ki megismerésüket, különös tekintettel arra, hogy a kiemelt szövegrészek, valamint a naplófeljegyzések tere és ideje a koncentrációs táborok tér-idejében ölt végleges formát: Camus a történelmet választja. Engem a történelem választott, írja.
A nagy hagyományú témák az író szubjektív világába vezetik az olvasót, kicsit megismerjük a munkás hétköznapokat. Jól tudjuk, Kertész világtapasztalását, az élet megélésének lehetőségét a koncentrációs táborok tapasztalata metszi, mindez óriási hatást gyakorol az olvasóra. A naplójegyzetek a teljes értékű élet lehetőségeit ennek ismeretében taglalják, ahol az etikailag önmagára utalt lét, mint saját valóság, egyértelműen szemben áll a funkcionális ember elidegenedett életlehetőségeivel. Kertészt a felismerések kapcsán kételyek gyötrik, kiáltványok fogalmazódnak meg benne, mert keresi a transzcendenciát, bármiféle absztrakciónak a lehetőségét.
Az elméleti problémákat egyre a tragédia és a sors egymásra hatásai árnyalják. A kérdésre, hogyan tudom meghaladni a saját valóságomat, Kierkegaard Vagy-vagy című művéből vett részletekkel válaszol, ennek fő állítása szerint minden csak azon múlik, mit választunk, noha a választás csak kiváltságosok ügye lehet.
Naplójában Kertész Imre az értelmes és minőségi emberi életet önmeghatározó életnek nevezi. Ennek magyarázatánál a 19-20. századi életfilozófiák élményfogalmából indul ki, szemben az egész modern világ modelljével, amelyet erőteljesen bírál, mivel a világ és a körülmények korlátozottsága révén az ember funkcióvá redukálódik, ezért a külsőségekben való kiteljesedést választja. Az emberek elvesztették az önismeret életbevágó képességét, így az életet valóban átélni csak a zseni képes.
Az író önéletrajzi feljegyzéseit több száz magyarázó jegyzet, fogalomtár és névmutató kíséri. A kötet utószavában pedig Soltész Márton, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója, a kézirat keletkezéstörténetét, irodalmi és filozófiai vonatkozásait és ezek értelmezési lehetőségeit tárja az olvasók elé.
A Lét és írás olvasása során megértjük, hogy a Sorstalanság határhelyzeteiben, a totalizált világban a művészet a privát szféra utolsó menedéke, Kertész számára ez a legfőbb feltétele a létnek: ahol nincs művészet, ott nincs többé ember sem.
