Jóllehet, nem tudjuk biztosan, hogy Kertész Imre olvasta-e Heidegger főművét, a Lét és időt, amelyre a naplójegyzetének címe utalhat, nem alaptalan a kapcsolódás feltételezése: a nemrég megjelent Lét és írás. Feljegyzések 1959–1973 című Kertész Imre Intézet által kiadott naplójegyzetében ezzel és sok más alapvető filozófiai szöveggel dialogizál. De jobban megértjük a mű kiemelt szerepét annak ismeretében, hogy tudjuk, a feljegyzéseket Kertész a Nobel-díjas Sorstalanság című regényének 1973-as visszautasítását követően állította össze a regény születéséhez kapcsolódó dokumentumokból. A kötet legnagyobb sajátossága, hogy elbeszélője az eleve szubjektivitáson alapuló naplójegyzetben párbeszédet folytat azokkal a szövegekkel, amelyek alapvető szellemi hatást gyakoroltak gondolkodására. Ezekben a felismerésekben első sorban önmagával találkozik, miközben átfogóan ír a Sorstalanság keletkezési körülményeinek sajátosságairól és megközelíti a leírhatatlant…
Mindkét kommunikációs csatorna tág összefüggésrendszert nyit meg. Így a kötet értéke nemcsak abban áll, hogy megismerhetjük az eddig kiadatlan feljegyzések révén Kertész viszonyulásmódját a kiemelt szellemi befolyással rendelkező művekhez (a szerkesztő Soltész Márton az Utószóban kiemeli, csak következtetni lehet arra, hogy a szöveg mikor születhetett, és a kézirat hollétét is homály fedi). Tolsztoj, Dosztojevszkij, Kafka, Thomas Mann, Sartre, Camus, Semprún, Adorno művészetelmélete - talán még ránk is nagy hatással voltak, Kertész Lét és írás című szövege révén viszont választ kapunk, miért érdemes visszatérnünk a bennük fellelhető világmagyarázatokhoz, vagy miért nem hagyhatjuk ki megismerésüket, különös tekintettel arra, hogy a kiemelt szövegrészek, valamint a naplófeljegyzések tere és ideje a koncentrációs táborok tér-idejében ölt végleges formát: Camus a történelmet választja. Engem a történelem választott, írja.
A nagy hagyományú témák az író szubjektív világába vezetik az olvasót, kicsit megismerjük a munkás hétköznapokat. Jól tudjuk, Kertész világtapasztalását, az élet megélésének lehetőségét a koncentrációs táborok tapasztalata metszi, mindez óriási hatást gyakorol az olvasóra. A naplójegyzetek a teljes értékű élet lehetőségeit ennek ismeretében taglalják, ahol az etikailag önmagára utalt lét, mint saját valóság, egyértelműen szemben áll a funkcionális ember elidegenedett életlehetőségeivel. Kertészt a felismerések kapcsán kételyek gyötrik, kiáltványok fogalmazódnak meg benne, mert keresi a transzcendenciát, bármiféle absztrakciónak a lehetőségét.
Az elméleti problémákat egyre a tragédia és a sors egymásra hatásai árnyalják. A kérdésre, hogyan tudom meghaladni a saját valóságomat, Kierkegaard Vagy-vagy című művéből vett részletekkel válaszol, ennek fő állítása szerint minden csak azon múlik, mit választunk, noha a választás csak kiváltságosok ügye lehet.
Naplójában Kertész Imre az értelmes és minőségi emberi életet önmeghatározó életnek nevezi. Ennek magyarázatánál a 19-20. századi életfilozófiák élményfogalmából indul ki, szemben az egész modern világ modelljével, amelyet erőteljesen bírál, mivel a világ és a körülmények korlátozottsága révén az ember funkcióvá redukálódik, ezért a külsőségekben való kiteljesedést választja. Az emberek elvesztették az önismeret életbevágó képességét, így az életet valóban átélni csak a zseni képes.
Az író önéletrajzi feljegyzéseit több száz magyarázó jegyzet, fogalomtár és névmutató kíséri. A kötet utószavában pedig Soltész Márton, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója, a kézirat keletkezéstörténetét, irodalmi és filozófiai vonatkozásait és ezek értelmezési lehetőségeit tárja az olvasók elé.
A Lét és írás olvasása során megértjük, hogy a Sorstalanság határhelyzeteiben, a totalizált világban a művészet a privát szféra utolsó menedéke, Kertész számára ez a legfőbb feltétele a létnek: ahol nincs művészet, ott nincs többé ember sem.
