Popkult
Nyolcvanéves lett Presser első számú alkotótársa
Olyan előadóknak írt dalokat, mint Zorán, Kovács Kati, Katona Klári, Gerendás Péter, Kern András vagy Janicsák Veca, nem beszélve a Vígszínház repertoárján töretlen sikerrel szereplő A padlásról.
Szörényi sajátos kelet-európai rockstílust hozott létre
Nyolcvanéves lett a magyar beat/rock talán legfontosabb alkotója, aki a magyar és a Kárpát-medence népzenéjéből, valamint a nemzetközi rockzenéből sajátos kelet-európai rockstílust hozott létre.
Beláttuk, hogy tulajdonképpen nincsenek határok: sohasem voltak
Hajnalig tartó bulival ünnepli a 30. születésnapját a Söndörgő április 26-án a Dürer Kertben. Az együttes két tagjával, Eredics Áronnal és Eredics Salamonnal beszélgettünk.
A pankráció egyszerre küzdősport és színház
Hogyan lehet egyszerre joghallgató és pankrátor? Iva Kolasky, azaz Kolarovszki Emese elmeséli a Hajógyár Egy nap című videósorozata következő részében.
A VHK számára a rock and roll csak egy médium
Április 23-án Fellázadt a Semmibe Vett Öröklét! címmel egésznapos „összművészeti és létfilozófiai konferenciát” tartottak a PIM dísztermében.
A popkultúra környezetkárosító hatását évszázadokig nyögni fogjuk
A divat, a design, a fesztiválok, a filmforgatások, a közlekedés, szállítmányozás, a vegyipari alapanyagok méretes ökológiai lábnyomot hagynak.
Gryllus Dániel a Kaláka mellett kiadót és fesztiválokat működtet 75 évesen
A kétszeres Kossuth-díjas Kaláka vezetője a rendszerváltozás óta számos szólóanyagot jelentetett meg.
Faültetés, gasztroforradalom és Cseh Tamás is segít a fesztiválok zöldítésében
Fesztiválszervezők vallják: a kultúra szerves része a környezetvédelem. De vajon hogyan csökkenti az ökológiai lábnyomát az Ördögkatlan, a Művészetek Völgye, a Paloznaki Jazzpiknik, a Sziget és a SZIN?
Lehet, hogy végül a pophimnuszok mentik meg a Földet?
A rock and roll mindig is protestált a háborúk és a fegyverkezés ellen, a popsztárok pedig nemcsak az egészen hosszú haj és az egészen rövid szoknya viseléséért álltak ki, hanem a környezetszennyezés ellen is.
Mikor került a locsolóversekbe a Ferrari, a Domestos, a traktor és az SMS?
Hányféle módon lehet locsolni? Kultúrtörténeti kalandozás és különös locsolóversek gyűjteménye.
Ilyen volt a Bagossy Brothers Company koncertje az Oszakai Világkiállításon
Hegyi Júlia Lily élettel teli képeken örökítette meg a Bagossy Brothers Company koncertjét az Oszakai Világkiállításon.
Be lehetett-e szorítani több korosztály álmait egyetlen csarnokba?
Módos Péter a Pulzus című könnyűzenei műsorban így konferálta fel a Petőfi Csarnok megnyitásáról szóló riportját: Meghalt a király, éljen a király.
Vintage Lujzával köszönti a tavaszt a Lóci játszik
A Lóci játszik-albumok elengedhetetlen női neves dalához szövegvideó is készült.
Adrian Brody Lászlónak nevezte el örökbe fogadott kutyáját
Úgy tűnik, a színészre komoly hatást gyakorolt A brutalistában játszott karaktere.
Kulka János és Szinetár Dóra is szerepel a bohócdoktorok új dalában
A Piros Orr bohócdoktorok videóklipje arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre, engedjük el a stresszt, és merjünk nevetni a bajban is.
Montreux után Montrealt is meghódítja a Jazzbois
A világ leghíresebb jazzfesztiválja, Montreux után most a világ legnagyobbján, a Montreal International Jazzfesztiválon koncertezik a Jazzbois: a tíznapos zenei seregszemle első napjának nyitókoncertjét adják június 26-án. A korábbi években olyan ikonok léptek fel a fesztiválon, mint Miles Davis, Ella Fitzgerald, BB King, Herbie Hancock, Chick Corea, Sting és David Bowie.