A magyar festőművész, aki Picassóra is hatott

A Felvidéken, a Zólyom megyei Bábaszéken (ma Babiná, Szlovákia) született 1880. november 4-én. A budapesti Mintarajziskolában, majd a müncheni akadémián tanult, ahová Berény Róbert támogatásával jutott ki. 1901-ben a Nemzeti Szalonon kiállított önarcképével ösztöndíjat nyert, így került két évre a párizsi Julian Akadémiára.

Hazatérése után már keresett arcképfestőnek, a Műcsarnok állandó kiállítójának számított, ekkori portréi már expresszionista jellegűek. Rövid ideig Hollósy Simon festő szabadiskolájába járt, majd 1907-ben olaszországi tanulmányutat tett. Csatlakozott a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) mozgalmához, 1909-ben részt vett a magyar vadak, a Nyolcak csoportjának (Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Tihanyi Lajos) megalapításában, annak egyik legerőteljesebb képviselőjeként tartották számon. A kört elsősorban az impresszionizmustól való elszakadás szándéka fogta össze, így nem is sokáig tartott együttműködésük, 1912-ben feloszlottak.

A társadalmi kérdések iránt elhivatott művész ekkoriban festette Család című képét, amely a század eleji kispolgárság-értelmiség sokféle gondját érzékelteti. (Érdekesség, hogy a kifejezetten középosztálybeli famíliát ábrázoló képet az 1950-es években Proletár család címmel látták el.) Sokalakos, aktos kompozíciói, a Hegyi beszéd (1910) és a Vágyódás tiszta szerelemre (1911) szimbolikus, monumentális vásznak, amelyek a kubizmus és expresszionizmus eredményeit is felhasználták. 1911-ben ő készítette – Róth Miksával közösen – a Vas utcai iskola mozaikját, valamint a Népopera, a mai Erkel Színház oromzati freskóját, amely az 1917-es átépítés során elpusztult.

Az I. világháborúban frontrajzoló volt, a szolgálata során szerzett élményekből készült 16 lapos litográfiai album később Brüsszelben jelent meg. Támogatta az őszirózsás forradalmat, a Tanácsköztársaság alatt a festői direktórium titkáraként és főiskolai tanárként működött, ekkor készült toborzó plakátjai közül ismert a hatalmas Világ proletárjai, egyesüljetek! és a Feleségeitekért, gyermekeitekért előre.

A kommün bukása után Csehszlovákiába emigrált, szülőföldjén élt, a felvidéki Pöstyénben (ma Piestany, Szlovákia) festett tájképeket és portrékat. 1936-ban a Szovjetunióban dolgozott, főleg könyvillusztrációkat készített. 1938-tól Párizsban élt, ahol több kiállításon szerepelt sikerrel, szimbolikus értelmű pásztor-, bikakompozícióival vált ismertté, ezzel Picassóra is hatott. 1941-ben a német megszállók letartóztatták, szabadulása után a franciaországi ellenállás gyűjtő és segélyező mozgalmában vett részt, röplapokat illusztrált és terjesztett.

A második világháború után Párizsban beválasztották a magyar emigránsok szervezete, a Magyar Függetlenségi Mozgalom vezetőségébe. 1948-ban hazatért, és 1960-as nyugdíjba vonulásáig a Képzőművészeti Főiskolán (ma Magyar Képzőművészeti Egyetem) tanított. Az ötvenes években Rákosi- és Sztálin-képeivel jelentős szerepet vitt a képzőművészeti személyi kultuszban. A rendszer nem is volt hálátlan: 1949-ben és 1951-ben Kossuth-díjat, 1950-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott, 1952-ben érdemes, 1955-ben kiváló művész lett. Pór Bertalan 1964. augusztus 29-én, Budapesten halt meg.

Sajátos festői stílusa a modern képzőművészeti irányzatok (többek között plein air, szecesszió, posztimpresszionizmus) és a realizmus hatását mutatják, fő erősségének pályáját végigkísérő portréfestészetét, emberábrázolását tartják. Alkotásait a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtára és a kecskeméti Katona József Múzeum őrzi.