A rendszerváltáshoz is van egy pár szava a Kortárs Drámafesztiválnak

Egyéb


yorickstudio-dramacum_20per20_kortarsdramafesztival09.jpg
20/20

Kézenfekvő, hogy éppen húsz évvel a rendszerváltás után azzal vessünk számot: a megváltozott társadalmi struktúrákban milyen helyet és szerepet kér és kap a színházi és a drámaírói aktivitás; hogyan tud, és egyáltalán akar-e reagálni a színház(művészet) az átalakult közösségek új problémáira - e kérdések körüljárására hivatott a TwentyYears After - Közép-kelet-európai dráma és színház az elmúlt húsz évben című rendezvény.

 
A téma a hat szekcióülés során folyamatosan szűkül: az első nap olyan társadalomtudományi kérdésekkel foglalkozik, melyek megkerülhetetlenek ahhoz, hogy közös nyelvet tudjunk beszélni. A második nap a színpadi szövegek tematikai kérdéseire fokuszál: arra kérdez rá, hogy az elmúlt húsz év új tartalmai és problémái miként csapódnak le a dramatikus szövegekben. Az utolsó nap a színpadi mű/szöveg létrehozásának-létrejöttének hogyanjára összpontosít, annak jövőbeli lehetőségeit, perspektíváit felvázolva, végül pedig olyan színházi kezdeményezések, események, előadások esettanulmányait mutatja be, amelyek a történeti és a társadalmi "valóság" színpadra állítását tűzték ki célul. A konferenciát kerekasztal-beszélgetés zárja, témája: elválasztható-e a drámaíró, a dramaturg és a rendező szerepköre. A rendezvénysorozatra három kontinens tizenegy országából csaknem kéttucat elméleti és gyakorlati szakembert várnak. Helyszín és időpont: Szlovák Kulturális Intézet, november 26-28. 9 óra 30 perctől.
 
A fesztivál nemzetközi programjának része lesz a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a bukaresti dramAcum közös előadása, a 20/20, amely ugyancsak az 1989-as eseményeket választotta témájául.
 
1990. március 19-én és 20-án Marosvásárhelyen összecsapott a román és a magyar tömeg, a harcokban mindkét oldalon életüket vesztették és megsebesültek emberek. Mindössze ennyit tudhat meg biztosan az, aki 2009-ben a "fekete március" néven emlegetett etnikai zavargások felderítésére indul.
 
Elővehető színdarab híján a Yorick csapata mintegy a várost kérte fel társszerzőnek: több mint ötven, az eseményekben részt vevő, vagy azok hatását közvetve megélő vásárhelyi személyes elbeszélése adja a kiindulópontját Gianina Carbunariu anti-történelmi drámájának. A 20/20-ban nincsenek hősök vagy eszmék, az előadásnak nem célja az igazságtevés, sem a rekonstrukció. A felvillanó helyzetek, eseményszilánkok épp azt mutatják, hogy hiányzik az egyetlen, mindenekfelett álló nézőpont, amelyből a fekete március felelősségteljesen átlátható, feldolgozható, értelmezhető volna. Ami marad, az a megőrzött részletek és az örökölt történetek néha felkavaró, néha groteszk igazsága, és a posztmárciusi valóság kérdéssora. Az előadást rendezőként ugyancsak Gianina Carbunariu jegyzi, aki 2007-ben mady-baby.edu című produkciójával a Kortárs Drámafesztiválon mutatkozott be a magyar közönségnek. Az előadás helyszíne és időpontja: Bakelit Multi Art Center, november 27. 20 óra.
 
A Kortárs Drámafesztivál klubjában, a Merlinben látható egyetemi projekt, a Kiss Márton írta és rendezte Cucc ugyancsak arról beszél, hogyan élünk a húszéves harmadik köztársaságban. Az előadása kifejezetten a huszonéves korosztály problémáira fokuszál. Korrajz, de nem dokumentarista jellegű. Egyéni, személyes történeteken, szituációkon keresztül rajzolódik ki az a valóság, amiben élünk itt és most Magyarországon, 2009-ben, miközben megelevenednek ennek a korosztálynak a kedvenc olvasmányai és tévémeséi.
 
Hogyan látja a fiatal generáció saját magát és a társadalmat? Látja-e egyáltalán, vagy kell-e, hogy lássa? Hogyan változott az előző generációkhoz képest a gondolkodásmódja a rendszerváltozás óta eltelt időben? Változott-e egyáltalán? Miben különbözik vagy hasonlít a szüleihez? Mi zajlik körülöttünk: a saját életünkben, párkapcsolatunkban, családunkban, munkahelyünkön, szűkebb, tágabb közösségeinkben; ebben a társadalomban?
 
A fenti kérdésekre keresett választ az előadás, melynek szövegkönyve a próbafolyamat ideje alatt formálódott. Az előadás a fiatal korosztály világhoz és környezetéhez való fesztültséggel teli viszonyát hangsúlyozottan mai nyelven, és a teret maximálisan kihasználó mozgáskompozícióba ágyazva tárja elénk, a Merlin Színház egyik kopár próbatermébe nyüzsgő, élettel teli játszóteret varázsolva. Az előadás helyszíne és időpontja: Merlin Színház, november 24. 22 óra.
 
Korábban: