Ricky Gervais poénjai elől senki nem menekül

Popkult

A cancel kultúra virágkorában, amikor egy tízéves tweetért is meghurcolják az embert és egy elbaltázott udvarlási kísérlet karrierekbe kerülhet, a humoristák nehezített pályán játszanak, ám Ricky Gervais hisz abban, hogy mindennel lehet viccelni. Halállal, vallással, rasszal, de akár még a holokauszttal és a pedofíliával is. A brit író-rendező-színész-komikus legújabb standup show-ját Bécsben néztük meg.

Ricky Gervais.
Ricky Gervais. Fotó: Valerie Macon/ AFP

Mortality, azaz halandóság. Ez a címe a sokszoros Emmy-, BAFTA- és Golden Globe-díjas Ricky Gervais legújabb show-jának, és a hatvanhárom éves író-rendező-színész és standupkomikus tényleg komolyan gondolja a szembenézést. Kevés humoristát változtatott meg olyannyira a közösségi média beteges világa, mint Gervaist, aki annak idején a televíziózás egyik megújítója volt, ám szerencsére ezúttal nem csupán önismétlően rúg bele a különféle cenzorokba, hanem a Twitter-hírfolyamok és Instagram-filterek hajtotta társadalom kritikáját egy lépcsővel magasabb szintre helyezi.

Ricky Gervais egy baromi vicces ember, akinek poénjai néha olyan rizikósak, hogy az ember hajlamos eltakarni az arcát és magában vagy félhangosan megkérdezni: úristen, most ezt tényleg kimondta? 

Hogy milyen remek író, számtalanszor bizonyította már tévésorozatokkal, standuposként és összesen öt darab emlékezetes Golden Globe-díj-átadó gála rettegett házigazdájaként is, ahol kárörvendve követhettük végig, ahogy a világ legprivilegizáltabb emberei az Apple-vezéren át Hollywood krémjéig úgy reszketnek, mint a nyárfalevél, nehogy eltalálja őket egy-egy szólövedék.

Gervais humora persze egyáltalán nem való széplelkűeknek, de az mindenféleképp a javára válik, hogy ha öniróniáról van szó, ő a lehető legnagyobb örömmel csinál sportot saját maga célponttá tételéből és kegyetlen kifigurázásából. Az Office-ban (ugyebár ő írta és főszerepelte az eredeti brit Hivatal-sorozatot, amely szerepben a nagy sikerű amerikai remake-ben Steve Carrell lett világhírű), a Derekben vagy az Extrasban legfőbb szórakozását az jelentette, hogy saját magát hozta a legkellemetlenebb helyzetekbe, de az önéletrajzi ihletésű After Life-ban (Mögöttem az élet) is felfedezhetünk egy hatalmas adag öniróniát és cringe comedyt. Utóbbi sorozatban azt képzelte el, hogy milyen kiállhatatlan seggfejjé változna, ha elveszítené élete szerelmét, Jane-t, a végeredmény pedig annyira jó, hogy egyszerre ríkat meg és csapkodjuk tőle a térdünket a nevetéstől.

Standuposként Gervais inkább a tabudöntögetés irányába ment el, sportot űzve abból, hogy éppen milyen csoportokat haragít magára egy-egy viccével. 

Be is jött: a szókimondó fekete humor a világ nagyobbik része számára üdítően hatott, ráadásul egyértelmű volt a komikus esetében, hogy amikor például a kövérséggel, (képzeletbeli) AIDS-es csecsemőkkel, vagy akár a Bibliával viccel, nem az adott embert bántja, hanem a társadalom álszentségébe rúg bele, amely vicce tárgyait általában körülveszi. Hozzá kell tenni ráadásul, hogy Gervais sok-sok millió fontot adományoz humanitárius és állatvédelmi célokra, beteg gyerekek kívánságát teljesíti, és rendszeresen felemeli a hangját az állatkínzások megfékezése érdekében – például évek óta küzd a brutális, kínai Yulin kutyahúsfesztivál bezáratásáért, ahol élve nyúzzák meg az állatokat.

2003 és 2010 között hat standupelőadása jelent meg DVD-n vagy az HBO-n (Animals, Politics, Fame, Science, Out of England 1-2), mind óriási sikerrel, majd a tévézéshez fordult, és jött sorban a Life is Too Short, a Derek, majd az After Life, utóbbi már a Netflixen. 2018-ban tért vissza a stan-uphoz, amikor utóbbi streamingszolgáltató irdatlan pénzt, 40 millió dollárt fizetett neki a Humanity (Emberiség) című előadása jogaiért. A visszatérés bődületes siker volt, és ugye itt már a poszt #MeToo-érában járunk, a digitális kommenthuszárok és egyre inkább elburjánzó közösségi média dzsungelében, ahol a call out- és a cancel kultúra elkezdett ébredezni.

Ebben a műsorban már reflektált a politikai korrektségre, de megkapta a magáét a liberális eltörlő hadsereg és Caitlyn Jenner is, aki akkoriban váltott nemet (korábban Bruce Jenner olimpiai bajnok, nem mellesleg a Kardashian–Jenner tévécelebcsalád egykori feje). A 2022-es Supernature-ben pedig már óriási lendülettel állt bele a woke liberalizmus túlkapásaiba, jól összezavarva ezzel a rajongóit, ám mindez annyira bejött neki, hogy a Netflix legnagyobb nézettségű standupelőadása lett, az alig pár hónappal később elindított új turné, az Armageddon pedig egyenesen a Guinness Rekordok Könyvében landolt a jegybevételével és megnyerte az első standupműsornak odaítélt Golden Globe-ot is.

Gervais ellen eközben petíciók indultak, amelyeket ő viszont nem ignorált, hanem beleállt a diskurzusba, és azt reagálta, hogy mindenkinek joga van megsértődni valamin, hiszen a sértődés egy érzés, de emiatt teljesen értelmetlen is ezen vitatkozni. Szerinte a kifakadók 99 százalékát valójában nem is sértik ezek a dolgok, csak álságosak, és „hallatni akarják a hangjukat”, hogy észrevegyék őket.

„Ebben a műsorban beszélek a szexről, a halálról, a pedofíliáról, a vallásokról, rasszokról, rokkantságról, a globális felmelegedésről, a holokausztról és Elton Johnról is. Ha nem értesz egyet azzal, hogy ilyen dolgokkal viccelek, akkor kérlek, ne nézd meg a műsort. Nem fog tetszeni, és csalódni fogsz” – írta. A színpadon pedig megjegyezte: ha a transzneműek egyenlőséget szeretnének, azzal az égvilágon semmi gond nincs, hiszen pont azért viccel velük is, mert senkit nem hagy ki a buliból.

És akkor el is érkeztünk a Mortality turnéhoz: Bécsig mentünk érte, ahol Ricky Gervais Ausztria legnagyobb, bő 16 ezer fős arénájában telt ház előtt lépett színpadra. A műsor anyagválasztását tekintve ismét makacsul atavisztikus volt: olyan ősrégi témákhoz kötődött, mint a vallás, a tudomány vagy a filozófia, megbolondítva a Twitter-szférával és a modern embert sújtó szociális betegségekkel. A Telegraph azt írta róla, hogy Gervais olyan embernek tűnik, aki korábban a legviccesebb srác volt a kocsmában, de legújabb vicceit sajnos már azután írta, hogy túl sok időt töltött online. A kissé gonoszkodó kommentben van is némi igazság, meg nincs is: tény, hogy Gervais a Twitter/X legnagyobb bajnoka, egyfajta makacs szkeptikus-provokátor, saját brandjének szíve, ám az is tény, hogy 2025-ben lehetetlenség úgy relevánsnak maradni, ha nem beszélünk a social média által gúzsba kötött társadalom túlkapásairól.

Gervaist nem törölték el, hiába feszegette a határokat és szólt be jobbról-balról mindenkinek: még csak közel sem. Emiatt viszont felmerülhet bennünk a kérdés: mi értelme van annak, hogy a személyiségét (és zseniális humorát) egy olyan erővel szembeni ellenállásra formálja, amelynek nincs anyagi ereje? Szabadon lőhet, újra és újra és újra. 

A Mortality ettől még persze irtó vicces, Gervais pedig szembe mer nézni saját határaival, a korával, és még a Golden Globe-os vicceiről is elárul kulisszatitkokat. Sokkal jobb, mint az Armageddon című, előző műsora, amelynek címe ugyan a világ végét jelentette volna, de leginkább a Supernature megismétlése volt, csak még egy lapáttal rátéve, jóval dühösebben. Ezúttal megkapják a magukét a divatos mentális betegségek, az identitáspolitikai nonszensz, és egy gondolatkísérlet során azt is megtudjuk, hogy az öregedéssel bizony az jár, hogy a börtönben feltehetőleg már senki sem akarna megrontani.

Gervais szerencsére még mindig utánozhatatlan abban, hogy bármiből viccet csináljon, és cseppet sem érdekli, ha ez valakinek nem tetszik - utóbbi pedig mindig üdítő hozzáállás egy művésztől. A Mortality megpróbál visszakanyarodni a régi slágerekhez: amikor a Golden Globe színpadán vagy a korai standupműsoraiban beleszürcsölt a sörébe, és belekezdett egy új sztoriba, mondjuk a bébi Hitlerről vagy fiktív, éhező tolókocsis afrikai gyerekekről, a néző pedig elkezdte felemelni a kezét az arcához, hogy te jó ég, hogy fog ebből jól kikeveredni.