Rózsa Miklós palóc virtust vitt a Ben-Hur arénájába

Egy magyar, aki ugyanolyan játszi könnyedséggel írt zenét Billy Wildernek és Alfred Hitchcocknak, mint William Wyler grandiózus eposzaihoz, és Oscar-díjakat is nyert értük. Aki jól tudta, hogy a filmtörténet egyik legmonumentálisabb filmjéhez noha nagyzenekar és katartikus szimfónia passzol, de felismerte, hogy amikor Juda Ben-Hur sok-sok évnyi küzdelem után végre találkozik nemezisével, Messalával a római Colosseum homokján és megkezdődik a mindent eldöntő kocsiverseny, akkor csak a lovak dobogását és a hajtók kiáltásait kell halljuk a maximális feszültség eléréséhez.

Rózsa Miklósnál talán csak egyetlen híresebb Rózsa létezik a magyar történelemben, mégpedig Rózsa Sándor alföldi betyár. Névrokona persze egészen máshonnan indult – és érkezett: a kis Miklós 1907-ben született kifejezetten jómódú, budapesti zsidó családba. Zenei tehetsége hamar megmutatkozott, és nagy esély van rá, hogy édesanyjától, Berkovits Reginától örökölte, aki a Zeneakadémián tanult zongorázni, de aztán a család érdekében lemondott a művészi karrierről.

Mindeközben édesapja nagylóci birtokán belemerült a palóc kultúrába, pedig a cipőgyáros apa, Rózsa Gyula nem rajongott fia muzikális ambícióiért. Azt akarta, hogy Miklós „rendes szakmát” tanuljon, így a fiú vegyészmérnöknek tanult Lipcsében, ám emellett nem engedte el szenvedélyét sem. Példaképei, Kodály és Bartók nyomdokain járva palóc népdalokat gyűjtött a család Nógrád megyei birtokán, és a konzervatóriumban is folytatta tanulmányait, hamarosan meg is próbálkozott a komponálással. Első műve a Trianon ihlette Magyar alkony című költemény megzenésítése volt.

Az anekdota szerint akkori zenetanárának köszönheti, hogy apja végül beadta a derekát, és zöld utat adott Miklósnak, hogy mégis a művészi pályát válassza. Állítólag a tanár egy levélben könyörgött azért a szigorú Rózsa Gyulának, hogy engedje, hogy a hihetetlenül tehetséges Miklósból zeneszerző válhasson. A Magyar szerenád című műve viszonylag nagy ismertséget is hozott számára, ám az erősödő antiszemita légkör elől Rózsa Miklós 1932-ben Párizsba menekült, ahol Nic Tomay álnéven írt sanzonokat és kabarészámokat.

A francia fővárosban nehezen boldogult, ám végül ez a küszködés indította el a filmzeneszerzés irányába. 1934-ben ugyanis a híres svájci komponistával, Arthur Honeggerrel koncertezett, és bár az est zajos sikert aratott, a gázsiból csupán egy szerény vacsorára futotta. Amikor erről panaszkodott Honeggernek, ő meghívta A nyomorultak című film bemutatójára. „Amikor meghallottam, eldőlt az életem!” – írta Rózsa Miklós Honegger filmzenéjéről Kettős élet című önéletrajzi könyvében.

Fogta magát, és a maradék pénzéből Londonba utazott, angolul tanult, majd 1937-ben beérett a sok próbálkozása: Jacques Feyder rábízta A páncél nélküli lovag zenéjének megkomponálását, amely ráadásul a szintén magyar Korda testvérek irányítása alatt készült. Kordáék innentől aztán ellátták munkákkal, az 1940-es A bagdadi tolvaj jelentette az áttörést. Az is elég jó sztori, hogy Korda Sándor milyen fondorlatos úton vette rá Ludwig Berger rendezőt, hogy ne az operettzene-szerző Oscar Straust bízza meg, hanem Rózsa Sándort.

Bejött: A bagdadi tolvajért Rózsát Oscarra is jelölték, majd a siker után letelepedhetett a film fellegvárában, Hollywoodban, ugyanis a német bombázások miatt Kordáék átköltöztették az egész stábot Amerikába.

A Kipling regényéből készült A dzsungel könyve (1942) is nagy sikert aratott, ehhez Rózsa indiai dallamokat használt fel. A zenéjét album formájában is kiadták, és végül rengeteg példányban el is kelt. Hollywoodi debütálása Billy Wilder Öt lépés Kairó felé című, szintén 1942-es kémfilmjével jött el. A film aranykorában nagyon szerették a magyar zeneszerzőt, ugyanis elterjedt róla, hogy nagyon jól tud bánni a drámai ívekkel, remekül játszik az érzelmekkel, és precízen szerkesztett, szimfonikus gyökerekből építkező kompozícióiban még olykor innovatív megoldásokkal is lehet találkozni. 

Amennyire nem kedvelte a musicaleket, annyira rajongott a pszichothrillerekért, már ami a zeneszerzést illeti: Hitchcock 1946-os Elbűvölve című filmjében például úttörő módon vezette be a teremin elektronikus hangszert, a paranoia szimbólumaként használva, csúcsra járatva a feszültséget – no és a horrormester kedvenc eszközét, a suspense-t. Ez a film el is hozta számára az első Oscar-díjat.

A Quo Vadis? a korszak egyik legjelentősebb eposza volt, és Rózsa itt is megpróbálkozott valami újjal és alámerült a történelem fennmaradt dallamaiban, zenéjét pedig több ponton antik hangszerek másolataival adták elő. Kodály és Bartók nyomán komolyan vette a kutatómunkát. Az Angliában játszódó, kosztümös Ivanhoe-hoz (1952) például a középkori trubadúrénekeket és a latin egyházi zenét, míg az El Cid (1961) esetében a középkori spanyol muzsikát tanulmányozta.

Az MGM stúdiónál, ahova leszerződött, akadt sok favágás is, de jó munkák is megtalálták, egyik személyes kedvence például a Vincent van Gogh életét feldolgozó A nap szerelmese (1956) volt. Legnagyobb szabású alkotása az 1959-es Ben-Hur zenéje volt. William Wyler filmjét a rabszolgaságba taszított, majd a római hatalom ellen fellázadó zsidó hercegről grandiózus, már-már operaszerű kompozíciókkal tette Rózsa még nagyszabásúbbá – a már említett csúcspont, a kilencperces kocsiverseny pedig egy olyan filmjelenet, amely ma is megállja a helyét két Halálos iramban-epizód között. A filmet összesen 11 Oscarra jelölték, az egyiket Rózsa vihette haza a zeneszerzésért.

Ekkor azonban nagyot változott Hollywood: az általa képviselt, monumentális kiállítású, sok ezer statisztával forgatott történelmi eposzoknak leáldozott, de a film noirok is sokat veszítettek a népszerűségükből. Érdekesség, hogy önéletírása címének a Kettős életet választotta a film alapján, amelynek a zenéjét szerezte. Ezzel a gesztussal a komponista pedig arra utalt, hogy a koncertművei megszületéséhez bizony úgy kellett megteremtenie az anyagi biztonságot, hogy a filmiparban rengeteg munkát elvállalt.

Rózsa Miklós nem filmvászonra írt darabjait többek között Solti György, Bruno Walter és Leonard Bernstein is vezényelték, mégis filmzenéi révén vált a 20. század egyik leghíresebb magyar zeneszerzőjévé. Magyar gyökereihez élete végéig hű maradt: annak ellenére sem változtatta meg a nevét, hogy kiejtése mindenütt nehézséget okozott. Ami pedig a magánéletét illeti: a híres színésznő, Gracie Fields titkárnőjeként ismerte meg Margaret Finlasont, akit 1943-ban vett el feleségül, egy lányuk és egy fiuk született. 

„Én nem lettem Nicholas, mint ahogy Németországban nem lettem Nikolaus és Franciaországban Nicolas. Sőt, még az ékezeteimhez is ragaszkodom” – jelentette ki egyszer. 1974-ben aztán, 43 év után ismét Magyarországra látogatott, ahhoz pedig mereven ragaszkodott, hogy a Margitszigeten legyen a szállása, de gyerekkori másik kedvenc helyszínére, a Balatonhoz is ellátogatott.

Sokat elmond Rózsa Miklósról, hogy nyolcvanadik születésnapját egy nagyszabású Rózsa Miklós-nap keretében ünnepelték meg Los Angelesben, és a rengeteg filmes mellett Ronald Reagan amerikai elnök, II. Erzsébet brit királynő és II. János Pál pápa is felköszöntötte. A zeneszerző-legenda végül 1995-ben, 88 évesen hunyt el az angyalok városában.