Rozsda2_a produkció alkotói és szereplői_fotó_JanusErika.jpg

Rozsda lovag kalandjai folytatódnak az Operettszínházban

Javában zajlanak Jörg Hilbert és Felix Janosa Rozsda lovag és a kísértet című családi musicaljének próbái a Budapesti Operettszínházban. A május 18-án debütáló előadás Bozsik Yvette rendezésében, Vati Tamás díszletével, valamint Berzsenyi Krisztina jelmeztervező kosztümjeivel kerül színre.

A májusi premier előzménye, hogy a Nagymező utcai teátrum 2021 telén bemutatta a német szerzőpáros Rozsda lovag és Fránya Frida című musicaljét, amelyet a Kálmán Imre Teátrum, vagyis a produkció eredeti helyszíne helyett – a családok fokozott érdeklődése és az előadás kirobbanó sikere okán – jelenleg is a nagyszínpadon láthatnak a legkisebbek és az örökifjak.

Bozsik Yvette, az előadás rendezője a nemrégiben megtartott olvasópróbán elmondta, hogy a mese műfajában nincsenek szabályok, a képzeletnek a végtelen szab határt, így a színpadon bármi megtörténhet. A színházi alkotó hozzátette: a családi musical dalai fülbemászóak, amelyek – hasonlóan a „Rozsda lovag-sorozat” előző előadásaihoz – ezúttal is hamisítatlan operettszínházi családi élményt nyújtanak majd a nézőknek.

A darab története szerint Rozsda lovag kalandjai tovább folytatódnak: egy otthontalan szellem kísért lakhelyén a Páncélvárban, majd Koksszal, a házisárkánnyal kísértetshow-t rendez. Összesereglik számos vasvitéz és bádoglovag, jelen van Szélvész várkisasszony, Ólomláb király az elfuserált udvari írnokával, Pacapocokkal, és természetesen megjelenik maga Rozsda lovag is. Végül egy fényes lovagi tornának lehetünk tanúi, amely óriási meglepetést tartogat Rozsda lovag számára.

Az előadást Dénes Viktor, Kelemen Fanni, Sándor Péter, Blénesi Zsolt, Tassonyi Balázs (e. h. SZFE), Oláh Tibor, Antolovics Péter (e. h. SZFE), Magócs Ottó, Vajda Zoltán Richárd (e. h. SZFE), Tóth Norbert (e. h. SZFE) és Bartus Berci (e. h. SZFE) játsszák. A produkció játékmestere és koreográfus asszisztense Gombai Szabolcs Harangozó Gyula-díjas, a vizuális látványért Somfai Péter felel, az új bemutató zenei vezetője Tassonyi Zsolt.

Színlap és jegyvásárlás itt.

Ez is érdekelheti

Jó ideje már nem csak kapni, adni is akarok a színpadon

Sándor Péterrel boldogtalan gyerekkorról, a színészi lét mozgatórugóiról és önfeledtségről beszélgettünk.

Műanyag helyett életteli történet

Interjú Dénes Viktor színész-rendezővel. Bach Phoebus és Pánját a Gödöllői Királyi Kastélyban mutatják be.

Egy bamba, szürke hétköznap, ami olvasásra késztetett

Könyvjelző sorozatunkban ezúttal Tóth János Rudolf muzsikus, Bartus Bertalan színművész, Kopriva Nikolett költő, Heigl László zenész, valamint Száraz Miklós György író mesél könyvélményeiről.