OhI5EhzQ.jpg

Stratégiai együttműködésre lép a Magyar Állami Operaház és a Menedzserszövetség

Az Opera felsővezetésének nyújtandó tanácsadásról, a középvezetők számára biztosított ösztöndíjas mentorprogramról és az Év Menedzsere Díjátadó Gála évenkénti operaházi megrendezéséről kötött megállapodást a Menedzserszövetség és a Magyar Állami Operaház.

Az együttműködés három alappillérének egyikeként Kapitány István elnök irányításával egy, a Menedzserszövetség elnökségéből álló hatfős csapat biztosít stratégiai tanácsadást a Magyar Állami Operaház részére. A Menedzserszövetség emellett minden évben öt operaházi középvezető számára nyújt ösztöndíjas részvételi lehetőséget nagy sikerű mentorprogramjában.

Az együttműködés részeként 2025-től évente az Andrássy úti Ybl-palotában rendezik meg az üzleti élet Oscar-gálájának számító Év Menedzsere Díjátadó Gálát. A stratégiai együttműködés célja, hogy elősegítse az üzleti és a színházi szféra kulcsszereplői számára egymás jobb megismerését, ezzel is hozzájárulva a két terület partnerségének további fejlesztéséhez.

A stratégiai együttműködés aláírásakor Kapitány István, a Menedzserszövetség elnöke elmondta: „A Magyar Állami Operaház a művészeti és társasági életben betöltött egyedülálló szerepe révén olyan időtálló értékeket képvisel, amelyekhez az üzleti élet vezető képviselői hagyományosan és szorosan kötődnek.”

Dr. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója úgy fogalmazott: „A Menedzserszövetség nyújtotta széles körű és magas színvonalú szakmai tudás rendkívül hasznos piaci rálátással bővíti közép- és felsővezetőink kulturális területen megszerzett tapasztalatait.”

Az Opera felső- és középvezetői számára nyújtandó tanácsadás és mentorprogram várhatóan a következő hetekben indul el, míg a Menedzserszövetség kiemelt eseményének számító Év Menedzsere Díjátadó Gálát ez év május 22-én rendezik meg az Operaház patinás falai között.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – szeptember 18.

Ida regénye a Miskolci Balett előadásában, Jászai Mari emléke a Kutatók Éjszakáján, Miatyánk Fesztivál a Bakáts téri templomban, átadták a Krasznahorkai-olvasóteret, ismét ARC, évadnyitó koncert az Operában.

Hírmozaik – szeptember 12.

Felavatták a Halhatatlanok Társulata nyolc új tagjának lábnyomát Budapesten, Londonba utazott az Essentia Artis, 20. századi remekművek a Concerto Budapest évadnyitó koncertjén, Baráth Emőkével tér vissza a Figaro lakodalma az Operaházba, a Wonderland nyitja az évadot a Magyar Színházban, Kondor–Szécsi–Nagy versmondó versenyt hirdetnek.

Hírmozaik – szeptember 6.

Orosz szoprán nyerte a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt, szeptember 10-én kezdődik a Kraft Sörfesztivál a Dürer Kertben, négy koreográfiával nyitja az évadot a Magyar Nemzeti Balett, elhunyt Vajda István szinkron- és hangjátékrendező.

Az első Anna-bálon még senki sem sejtette, hogy egyszer hungarikummá válik a mulatság

Július 25-én 201. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált a patinás Anna Grand Hotelben. Az immár hungarikumnak számító rendezvényen idén is megválasztják az Anna-bál szépét, és a város meghívta a tizennyolc éves balatonfüredi lányokat, akik közül huszonhárman elsőbálozóként vesznek majd részt az eseményen.