A bemutatót megelőző sajtótájékoztatón Visky András, a színház művészeti aligazgatója elmondta, hogy furcsa aktualitása van Schiller szövegének, amelyben két nő a férfiak világában azzal a kérdéssel szembesül, hogy megőrizhetik-e önmagukat: „Ez mindannyiunknak fontos kérdés, hiszen túlpolitizált társadalmakban élünk, önmagunk elvesztésének a napi tapasztalata, hogy lehetetlen nem bemocskolódnunk.”
Diego de Brea, az előadás rendezője a darabválasztás kapcsán elmondta, hogy azért érdekelte nagyon a dráma, mert a nőket állítja középpontba. Továbbá így fogalmazott: „Nagyon sokat foglalkozunk a politikai környezettel, de minden politikai történet mögött egy nagyon intim dráma áll, a politika valójában egy plakát, amit eladnak nekünk, de a valós történet mindig a színfalak mögött történik. Az, amit mi látunk és politikaként érzékelünk, az már valaminek a következménye. A mű valójában egy koholt politikai per, amit nagyon jól ismerünk a mai időkből is, és ez a szöveg arról beszél, hogy az autokratikus rendszerek, ha nem találnak külső ellenséget, akkor létrehozzák azt. Elképzelésünk szerint ez egy rendkívül személyes dráma, hiszen valójában egy saját családtagot ítélnek el. Mekkora fenyegetettség lehet az, hogy képes vagy a saját véred kivégzésére. A szöveg rendkívül klasszikus, abban az értelemben, hogy életünk leglényegesebb témáival foglalkozik: a hittel, a háborúval és a szerelemmel.”
Arról, hogy mennyire fókuszál az előadás a politikára, a rendező így fogalmazott: „Az, ami csodálattal tölt el, mindig hordoz magában egyfajta félelmet is. Ez az, amit érzünk. A Mona Lisának is mindig két pólusa van, és ennek a csodálatnak mindig vannak tragikus vonásai. Imádjuk, csodáljuk, de egyúttal félünk tőle. Ezt az érzést szeretném elérni a színpadon, amikor kis emberekké válunk, engedünk a negatív ambícióinkból, átgondoljuk a saját törékenységünket és minden mást. Engem csak az ember érdekel. Nagy E-vel. Stuart Mária egyike ezeknek a típusú alakoknak. Ilyen embereket keresünk az életben. Hol vannak? – kérdezem én. Ezek az eladhatatlan, megvesztegethetetlen lelkek? Talán a mi színpadunkon.”
Diego de Brea arról is vallott, hogy Schiller drámája nem csupán egy klasszikus mű, amely olyan civilizációs problémákat nyit meg, amelyek ugyanolyan aktuálisak ma is, mint akkor, de egyben romantikus szöveg is: „A szív nagyon sok mindent képes megalkotni, és semmi nem tudja megállítani, különösen akkor, ha képesek vagyunk kikapcsolni az agyunkat. Ma már nem számít, hogy szeretünk-e, hogy van-e szívünk, hogy törékenyek vagyunk, hogy tehetetlenek vagyunk, hogy sírunk, hogy megnyílunk, hogy beismerjük, hogy összetörtünk, hogy hibáztunk. Az ilyen érzelmek már nem minőségi tényezők a mai társadalomban. Az az én kérdésem, hogy milyen világban élünk, és szeretném, ha lehullanának ezek a maszkok. Az életben az álarcok viselése lehetséges, de a színpadon nem.”Tőtszegi Zsuzsa,
Imre Éva, az előadás címszereplője, elmondta: „Számomra nagyon megható, hogy létezik olyan ember, aki az utolsó leheletéig küzd. A sport kiváló példája ennek, ahol egy sportoló, annak ellenére, hogy számtalan fizikai és lelki megpróbáltatáson megy keresztül, újra és újra felveszi a bokszkesztyűt. Engem különösen az foglalkoztat, hogy mit jelent ez a hit, mert hitnek kell lennie benne.”
Az előadás rendezője és díszlettervezője Diego de Brea, a produkció létrehozásában közreműködött Gyarmati Kata dramaturg, Bocskai Gyopár jelmeztervező. A fénytervet Groza Romeo, a videótervet Buksa Péter jegyzi. Az előadás rendezőasszisztense Viola Andrea.
Stuart Mária szerepét Imre Éva alakítja, a további szerepekben Tőtszegi Zsuzsa, Szűcs Ervin, Viola Gábor, Bács Miklós, Bíró József és Bodolai Balázs látható.
