Süss almatortát!

Előzetesen feltételeztem, hogy nem lesz sétagalopp ez a válogatás: a szórólapon kicsit lehangolónak tűntek a sorsok a frissen szabadult neonácitól a transzszexuális öngyilkosjelöltön és a névházasságba menekülő midlife crisis-es vízvezeték-szerelőn át a rákos jazz-zongoristáig. Hát tényleg nem volt sétagalopp, viszont ütött. Hit, szerelem és halál - minden fontos kérdés ki van pipálva, ráadásul nem csak a felszínt kapargatva. Négy filmet láttam a hatból, ebből kettő elég jó volt, egy különleges, egy meg lórúgás a jobbik fajtából. Ha ez reprezentatív minta, akkor Dániába kell költözni jegyszedőnek.

 

 

A kedvencem nem más, mint a csak azért is optimista, fekete humorú megváltástörténet, az Ádám almái. Anders Thomas Jensen filmjében egy börtönviselt neonáci és egy megszállott pap vívja harcát. (A szent őrültet Mads Mikkelsen alakítja nagyszerűen, az Ádámot játszó, szintén nagyon meggyőző színész, Ulrich Thomsen pedig az Ópiumból lehet ismerős.) Ádám, aki kötelező közmunkán vesz részt, és egy Hitler-képpel költözik be a közösségbe, dührohamot kap a fanatikusan hívő pap, Iván naivitásától és eltökélt hitétől. Leginkább az idegesíti, hogy Iván valóban odatartja a másik arcát is annak, aki megüti, így aztán rendre péppé is veri a pártfogójául kijelölt férfit. Ádám nem az egyetlen nehéz eset Iván páciensei közül. Egy ideges, állig felfegyverzett pakisztáni fickó és egy százkilós, alkoholista, ex-teniszbajnok is ott lebzsel. Iván és Ádám megegyeznek, Ádám feladata az lesz, hogy gondozza a templom tövében álló almafát, és almatortát süssön a többieknek, de ahogy megköttetik a megállapodás, az almákat hollók vájják szét, kövér kukacok pusztítják. Az alcímet is innen választottam, az egyik begőzölt fickó pisztolyt tart a többiekre, mire a pap konstruktívan kijelenti, hogy inkább a madarakkal kéne valamit csinálni. Nagy durrogtatás közepette potyognak a madártetemek, de eltalálják egyikük macskáját is. "Fáradt volt a macska és leesett", mond valami ilyesmit a földön landoló macskatetemre a pap, aki minden helyzetet rezzenéstelen arccal tűr, mint Charles Bronson. Ivánt mindenki őrültnek tartja, hiszen mindannak ellenére, hogy édesanyja belehalt a szülésbe, apja megerőszakolta gyerekkorában, felesége öngyilkos lett, ő vakon hisz Isten jóságában. Szerinte minden megpróbáltatás csak az ördög csele, ezért egyszerűen nem engedi be a tudatába a negatív gondolatokat, egy másik valóságban él. Ádám elhatározza, hogy megtöri a pap hitét, és kíméletlenül gyötörni kezdi, elsősorban azzal, hogy mi van, ha mindez Isten műve és nem az ördögé. Iván vérezni kezd, stigmák jelennek meg rajta, és ha lehet, tovább durvulnak az őt érő tragédiák, de ő mindent kibír. Sőt, egy fejlövés után egyenesen feltámad, és nyugodtan elcsemegézi Ádám almatortáját, aki végül megadja magát, és beáll a szétzúzott arcú, megtörhetetlen paphoz segítőnek. Az Ádám almái korántsem hagyományos vallásos film, a rendező bátran és eredetien mixeli a műfajokat, a fekete komédiát, a horrort lazán hozzácsapja a megváltástörténethez. Megrázó, kegyetlen, szellemes, felkavaró alkotás, melyben a tagadáson át is csak a hithez vezet az út.

 

 

Ezt az alcímet most nem a filmből, hanem a Szappanopera rendezőnőjétől, Pernille Fischer Christiansentől vettem, aki elsőfilmesként gondolt egyet, és egy nagyon szokatlan, de csodaszép szerelmi történetet rendezett - impozáns díjeső is fogadta bátorságát és eredetiségét. A Szappanoperát szeretni és becsülni kell, már csak azért is, mert végre egy transzszexuális sztori, ami nem fullad tragédiába. Ugyanis nagyon nyomasztó és diszkriminatív, hogy a legtöbb ilyen témájú film mindig a szörnyű végkifejlet felé rohan, (mint például A fiúk nem sírnak vagy az Ágnes öcsénk). A filmben a transzszexuális, törékeny lelkivilágú Charlotte és az öntörvényű, rámenős Veronika egy házban laknak, Charlotte az átoperálási engedélyét várja, Veronika pedig egy megunt kapcsolatból katapultál éppen. Charlotte egyetlen öröme a kedvenc sorozata, különben elég lehangoló az élete, prostitúcióból tartja fent magát, kliensein kívül kizárólag szoborarcú, kíméletlen szörny-anyja látogatja, aki nyugtatókkal tömi, és szisztematikusan férfinevén, Ulriknak szólítja. Nem csoda, hogy Charlotte, anyja egyik látogatása után a szokásos sírógörcs helyett inkább megpróbálja megölni magát. Szerencsére Veronika megmenti őt, és barátkozni is próbál, ami nem könnyű, mert kettejük között meglepő módon olyan érzelmi és szexuális feszültség vibrál, ami mindkettejüket megzavarja, és óvatossá teszi. Számos csavar után Veronika és Charlotte között mégis kialakul egy nonszensznek tűnő szerelem, ami elől már nem tudnak és nem akarnak kitérni. A rendezőnő a testi létezés minden formáját végigzongorázza a filmben, az intimitást és erőszakot, a gyengédséget és közönyt, a prostitúciót és a skizofrén test-tudatot, a két főszereplő, Trine Dyrholm és David Dencik pedig zseniálisak. Jó hír, hogy ezt januártól le is lehet tesztelni a Cirko-Gejzírben.

 

 

A kínai, Henrik Ruben Genz filmje két kultúra találkozásáról és az elszalasztott esélyekről szól. Arról, amikor két ember élete teljesen elcsúszik egymás mellett. Keld, a frissen elvált, magányos, zárkózott, középkorú fűtésszerelő (valahai sakkbajnok) bánatában rááll a kínai kajára, a közeli étkezőben szép szisztematikusan végigeszi mind a 22 menüt, miközben a könnye csorog a húslevesbe. Az étkezde tulajdonosa - egy sikeresen megállított csőtörés után - ráveszi, kössön névházasságot húgával, hogy a lány tartózkodási engedélyhez juthasson. Keld rábólint, mivel szüksége van a pénzre a válása miatt, és nagy lagzit csap a gyönyörű, elegáns fiatal nővel, akiről semmit nem tud. Az új feleség beköltözik a csupasz lakásba, ahol csupán egy összecsukható asztal és két campingszék árválkodik, és úgy viselkedik, mint egy elvarázsolt hercegnő: csodás ételkülönlegességeket főz, melyeket gyönyörű selyemruhában szervíroz halk zene mellett. A látvány teljesen ambivalens, a férfi lerobbant, koszlott, zsúfolt irodájára a lány elegáns selyemruhái, ezüstcipellői feleselnek. Keld újdonsült kínai felesége kedves, elfogadó és vonzó, nem csoda, hogy a férfi egyszer csak azt veszi észre, hogy beleszeretett. Megvallani viszont már nem tudja (hiába figyelmeztetik rá, hogy meg kéne tennie), szerelmét egy hirtelen tragédia elsodorja. Keld visszaviszi a hamvait Kínába, hogy legalább utólag próbálja megismerni a kultúrát, ahonnan a lány származott. Szegény Keld olyan, mint egy későn felolvadó mélyhűtő, csupa fagy, amíg él a lány, és minél inkább érzi, hogy elvesztette, annál kétségbeesettebben olvadozik. A filmet kínai nyelvleckék tagolják, még inkább aláhúzva a kommunikáció, az érzelmek kifejezésének nehézségeit.

 

 

Az ugrás, Henning Carlsen filmje hasznos életvezetési javaslattal látja el a nézőket. A jóképű, sikeres Tobias boldog házasságban él, szeret és szeretik, viszonylag tűrhető munkája van, és még zenélgethet is hobbiból, ha kedve tartja. Szinte tökéletes a kép, amikor kiderül, rákja van, méghozzá az agresszív fajtából. Tobias megdermed a hírtől, miközben az elmúlt napok megszokott elégedettsége fényévnyire távolodik tőle. Összeomlik, de valaki elmesél neki egy történetet egy halálraítéltről, akinek a bitó felé tartva nyomta a fenekét egy szög, és csak odébb ült, mert még akkor se mindegy, soha nem mindegy. Tobias új prioritásokat állít fel: mielőtt meghal, meg akar tanulni nagyon jól zenélni, és meg akarja tudni, mi lett gyerekkori szerelmével, a szöszke balerinával, aki édesanyja halála óta kettesben élt édesapjával. "Igaza van, hogy nem hisz a csodákban, azok úgyis megtörténnek, akár hisz bennük, akár nem" - látja el további útravalóval egy ismeretlen útitárs a buszon, és valóban, a szkeptikus Tobias életében sokasodni kezdenek a furcsa koincidenciák és varázslatos események. Az ugrás bújtatott moralitástörténet, melyben Akárki lassan képes lesz farkasszemet nézni a halállal, de előbb még rendet rak az életében: Tobiasról nem csak az derül ki, hogy nagyon jó zenész, hanem képes megmenteni beteges apja által háziőrizetben tartott, tolószékbe nyomorított régi szerelmét is. Nem tesz mást, csak beteljesíti a lány kamaszkori rögeszméjét, elhiszi végre, hogy tud repülni, és egyetlen napernyővel kezében puhán rádől a felhőkre.