Szabad a vers!

Egyéb


_d0a7167__copy__600x353.png
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere

?Ma, a költészet napján mindenki a versekre, a költőkre emlékezik, mi szeretnénk ezt a napot, a költészetet közelebb vinni a fiatalokhoz, mégpedig a családokon keresztül, hiszen 2018 a családok éve? ? mondta el Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere. Majd kiemelte: ebben az évben a kultúrát, a családokat, az oktatást, a köznevelést szeretnék a diákok világával összekötni, így született meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság közös projektjeként a Szabad a vers című országos verspályázat is, amelyre felső tagozatos és középiskolás tanulók jelentkezését várják. A diákok feladata nem kevesebb, mint a nagy költőink családhoz köthető, családról, családtagokról, kötődésekről szóló verseinek újragondolása, átfogalmazása. A pályázók összesen tizenkét klasszikus verset dolgozhatnak át ? fűzte hozzá a miniszter. ?Változik a fiatalok világa, a kultúrája, de mi azt szeretnénk, ha ezek a költők, Arany János, Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila és a többiek is ugyanolyan fontosak lennének a mai diákok számára, mint a korábbi nemzedékeknek voltak? ? tette hozzá az emberi erőforrások minisztere, majd elmondta: a pályázatra a mai naptól, április 11-től lehet jelentkezni egészen május 11-ig.


_d0a7324__copy__600x409.png
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

Szeretnénk összekötni a kultúrát, a magyar költészetet a családok évével ? mondta el Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Majd felhívta a figyelmet arra is: a pályázók feladata nemcsak a versek átdolgozása, hiszen az elkészült alkotásokat közösen, az osztályaikkal együtt kell videóra rögzíteniük és előadniuk, melyet ezt követően a családok éve honlapjára kell feltölteniük. A négytagú zsűri egyént és osztályt is díjaz, ezzel is a közösségteremtés a cél ? fűzte hozzá Novák Katalin, majd kiemelte: a zsűri választottja, valamint a közönségszavazás legtöbb szavazatot kapott nyertese családjával együtt egy hosszú hétvégét tölthet el a festői Szentendrei-sziget legstílusosabb szálláshelyén, a Rosinante Fogadóban. Az egyéni győzteseket segítő osztályok nyereménye pedig egyenként egymillió forint értékű osztálykirándulás. A közönségszavazás 2. és 3. helyezettjei 50 ezer, illetve 30 ezer forint értékű szabadon felhasználható élménycsomagokkal gazdagodnak. A felhívásra beérkező pályázatokat a közönség előzsűrizi, a végső nyertesről pedig egy négyfős szakmai zsűri dönt, melynek tagjai: Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Szarvas Rita, a Móricz Zsigmond Gimnázium magyar nyelv- és irodalomtanára, Orbán János Dénes József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, író, valamint Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.


_d0a7401__copy__600x444.png
Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a zsűri egyik tagja

?Nem a családi idill megörökítése a célja a pályázatnak, sokkal inkább a tanulási folyamatra vagyunk kíváncsiak, azokra a kihívásokra, arra a végtelen örömre, melyeket minden viszontagság ellenére a család adhat, ezeket szeretnénk viszontlátni a pályázatokban? ? mondta el Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a zsűri egyik tagja.

A diákok számára egy kis segítséget is adtak a pályázat kiírói, ugyanis felkértek három kortárs alkotót ? Lackfi Jánost, Iancu Laurát és Bánki Benjámint ?, hogy dolgozzák át Petőfi Sándor István öcsémhez című költeményét, amely így minta lehet a jelentkezőknek. A Kultúra.hu kérdésére Lackfi János elárulta, miért tartja kiemelten fontosnak az olyan kezdeményezéseket, mint a Szabad a vers.

?Fontos megmutatni a fiataloknak, hogy a vers nem múzeumi tárgy, hanem formálható, saját belső valósággá gyúrható valami. Ha úgy tetszik, élet-sűrítmény. A pályázók újra fogalmazhatják, saját élményeikkel vegyíthetik a klasszikusokat, és korszerű hordozón, videón kell beküldeniük a végeredményt. Így aztán közösségi alkotás kerekedhet belőle, igazi társasági élmény? ? mondta a költő, majd elárulta azt is, ő hogyan dolgozta át Petőfi Sándor költeményét: ?Az otthonról elszakadt, hazafelé beszélő fiú helyzetét értelmeztem át a saját világomban. Egész konkrétan édesanyámat szólítottam meg, és valahogy arról próbáltam beszélni, hogy édesapám halálával miben változott meg és miben lett más az az otthon, mely gyerekként az enyém is volt egykor. Ahonnan nagyon régen eljöttem, igazából hiányom nem is érezhető már, a régi játékok, a valamikori tárgyak azonban még mindig jelzik ezt az erős érzelmi kötést? ? mesélte a költő. Iancu Laura, Bánki Benjámin és Lackfi János megoldásai a csaladokeve.hu/szabadavers honlapon érhetők el.


szabad_a_vers_600x300.png
Fotó: egerhirek.hu

A diákok a következő verseket dolgozhatják át bármilyen formában: Petőfi Sándor: Egy estém otthon, Petőfi Sándor: István öcsémhez, Arany János: Családi kör, Arany János: Itthon, Ady Endre: Őrizem a szemed, Móra Ferenc: Mártonka levele, Kaffka Margit: Petike jár, Weöres Sándor: Buba éneke, Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz, Kosztolányi Dezső: Most harminckét éves vagyok, Kosztolányi Dezső: Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most, József Attila: Mama.

A közönségszavazás kezdete 2018. május 15-e, vége: 2018. május 20-a. A pályázatra április 11-től május 11-ig lehet jelentkezni, az eredményt várhatóan május 26-án hirdetik ki.

A pályázatról ITT olvashat bővebben.

 

Fischer Viktória

Fotó: Csákvári Zsigmond