Személyesen – Kontra Ágnes festőművész

Fényszigetek, végtelen részletekben (2017)

Ez a munkám – talán a legrégebbi – belső képemlékeim egyikéből született. Az emlékezetem lehetséges legkorábbi szakaszából valók azok a fenoménok, amik színesek, káprázatosak és nagy tereket nyitnak. A szemem belső vetítővásznán megjelenő színeknek jellegzetes mozgásuk volt, valóságosnak tűntek. Ma leginkább Bach egyik passiója vagy a Goldberg-variációk zeneiségéhez tudnám hasonlítani a ritmusukat és az áradásukat. Hogy az élményt a szemhéjon átsütő napfény okozta színek gyönyörűségének észlelése, egy utókép tapasztalata vagy egy mentális folyamat hozta létre, az inspiráció szempontjából mindegy volt. A festmény 2017-ben készült el. Ezt a változatot néhány kép előzte meg, az alkotási folyamatnak mindaddig nem jutottam a végére, míg nem tudatosítottam, hogy évtizedekkel korábbi képemlék foglalkoztatott.

Dragomán György a műtermi beszélgetéseink után ezt a belső látásélményemet fogalmazta meg a 2019-ben nyílt, Kijelölt tér című kiállításomhoz született írásában.

A
festmény jelenleg Zürichben, egy szülészeti és nőgyógyászati klinikán van. A
gyűjtő számára a fogantatás és az embrió
növekedésének fázisait jelenti, így a rendelőjében kapott helyet.

Felhőkép 6. (2013)

Először egy, a budapesti Belváros feletti Felhőkép készült el a műtermem ablakából kinézve, évekkel a sorozat születése előtt. A budapesti égboltrészlet elkészülése után fogalmazódott meg bennem a kíváncsi kérdés: milyen volna egymás mellé tenni nagyon távoli helyek égboltrészleteit? A további képeket 2010 és 2012 közötti utazásaim inspirálták. Ezekben az években több országban is jártam. A Föld több pontján, Ázsiában és az Egyesült Államokban is volt alkalmam megfigyelni a fényeket és a légköri jelenségeket. A Mandalay, Bangkok, Key West, Washington D. C., New Orleans, Inle-tó, Annapurna és Budapest feletti mennyboltrészletek a jegyzeteim és a fotóim alapján készültek. A képek kalligrafikus hatásúak, mind öt-hat hígabb festékrétegben megfestett, 40×40 cm-es vászon. Többrétegű színes alapozást használtam alájuk.

A Felhőkép 6. című kép készülésekor is az égbolt lehető legegyszerűbb, egyben legérzékletesebb ábrázolása érdekelt. Az átalakulás jelensége, a finom különbségek meglátása, valamint a tünékenység rögzítése izgalmas képtémák számomra.

A sorozatot magamban a szállodák recepciója fölött
kihelyezett, több időzónát mutató órákra gondolva Világórának neveztem.

Fényrések 2. (2016)

A Fényrések 2. című kép a természetben megjelenő színekre épül. Az absztrakció és az ábrázolás közötti zónában mozog.

Kiindulásként a szellő által mozgatott levelek közötti
réseken átszüremlő fények villanásait figyeltem. Egyszer automatikusan rajzolni
kezdtem a műteremben megmaradt vásznakra.

A formák között felvillanó réseket ‒ úgynevezett negatív
formákat – rajzaimban pozitív formákká emeltem, és mozgásuk egy fázisát
rögzítettem. A lerajzolt kisebb-nagyobb fényréseket kisollóval vágtam ki. A
több nagy kupacnyi kivágott sablonból használtam fel jó
néhányat a
sorozat képeihez. A kék, mintegy átlyukasztott hártyán keresztül látszó tér
gesztusai egy korábbi rétegben kerültek a vászonra. A folyton átalakuló, egy másodpercig sem létező, szemünk elől elillanó
fényformákat így függetlenítettem az időtől.

Fényszigetek 3. (2016)

Ez a kis méretű papírkép zártabb kompozíció, ami kevéssé jellemző a munkáimra. Elkészítéséhez vászonkivágásokat használtam, amik a Fényrések 2. című képhez született sablonokhoz hasonlóan organikus, szabad rajz útján készültek.

A kompozíció növényeket idéz. A rajzolás során azonban
nem a megfigyelt növények alakjára koncentráltam, hanem arra a nézőpontomból
látszódó térre – levegőre és fényre –, amit nem tölt ki maga a növény, az anyagiság.
A sablonok modelljeiül a szobanövények levelei között lévő kis rések formái
szolgáltak.

Maga a megszületett kép már absztrakt kompozíció, amiben
számomra a ritmus a hangsúlyos.

Ez a papírkép a budapesti Ritz-Carlton Hotelben látható.

Minimális elmozdulás 2. (2019)

A Minimális
elmozdulás és az Intuitív mozgás
című képeimen a színekkel megjelenített térrel foglalkoztam. A képsorozat
visszatérés is volt számomra a térről való gondolkodáshoz, lévén a kétezres
évek elején Tér címmel közel száz
képem született a szubjektív térről. A változás tüneménye, az érzékelhetőség
határán történő elmozdulás megfigyelése régóta azok
közé a témák közé tartozik, amelyeket vizuálisan izgalmasnak tartok.

Ezeket a képeket a lassan száradó olajfesték és a kis
képfelület miatt koncentrált, rövid szakaszokban tudtam készíteni. Így
párhuzamosan három festményen is dolgoztam. A több képen való párhuzamos munka befolyásolta
az egyes képeket. A színekkel felépített egyensúlyt és ragyogást keresve másfajta
viszonyításra és párbeszédre nyílt lehetőségem.

Az volt a vágyam, hogy a szín érzéki sugárzása mintegy jelenésként tűnjön fel a képeken. A kép – hasonlóan akár a szentképekbe foglalt metafizikai terekhez – számomra hangolási képletként funkcionál.

Elmozdulás (2018)

Személyes megfigyeléseim és történeteim ezen a festményen sűrítetten,
mintegy színnel lekottázva szólalnak meg. Különösen is hatott rám az, ahogyan a
nüansznyi színkülönbségekbe belebújtam, és ösztönösen szőttem a színeket. A figyelmem
összpontosításával ajándékozott meg a leegyszerűsített képtér. Leheletnyi,
halvány festékszövet van a képen, amelyben csak
úgy látható meg a számtalan kikevert árnyalat, ha közel lépünk. Módszeresen, lassan,
nagyon sok vékony rétegben raktam egymás fölé a színeket. Az a cél vezérelt,
hogy változatosságuk ellenére is az egységesség és az állandóság atmoszféráját
hozzák létre. Az egyszerűség igazságát és katarzisát kerestem.

Életképes tér (2018)

Hosszú idő után először fogalmazódott meg bennem az
igény, hogy a képeimen tagoljam a teret, hogy megjelenjen a vonal.
Foglalkoztatni kezdett a kör archetipikus szimbóluma, ami egyszerre bír
egyszerű és gazdag jelentéssel. Ezért a gondolatban minden irányba folytatható,
határtalan tereimbe emeltem a kört mint jelet, logót, logoszt. Ezáltal nemcsak
a képek terei, hanem jelentései is kibővültek, mivel viszonyrendszerek alakultak
ki a kompozíciókban.

A tér kiválasztásának kísérlete (2019)

A tér
kiválasztásának kísérlete kisebb vásznakon, a Kijelölt
tér nagy méretű vásznakon, 2018–2019 során, párhuzamosan
készült. Számtalan vázlat előzte meg őket. Millió kis kartonra festett,
rajzolt, firkált variáció készült a kör témájában.

Amikor ezekkel a képekkel foglalkoztam, még nem tudtam, hogy gyermekeket várok, az ikerfiaim már úton vannak hozzánk. Több kép azután már az ő jelenlétükben készült el (3M 6200-as, nagy méretű munkavédelmi maszkban dolgoztam).

Az egyik kisfiam jellegzetes játéka volt úgy tíz hónaposan, hogy a lábával hajtva magát a padlón ülve forgott, és egy hosszú cipőkanállal kört rajzolt maga köré.

Kijelölt tér (2018)

A körformáig a szubjektív tér ábrázolásától jutottam el.
A távolról monokrómnak tűnő festmény több színt rejt magában. Minél közelebb
lépünk hozzá, minél inkább kitölti a látóterünket, annál intenzívebben átélhető
a képen belüli mozgás. Technikailag ez a látható ecsetkezelésnek is köszönhető.
Az ecsetet ritmikusan használom; hasonló mozdulatokat ismételve, elevenen
haladok végig a felületen. Ezek a mozdulatok ösztönösek, mint a kézírás, és táncszerűek;
kiegészítik egymást, és sűrítik a képteret.

A képet több, teljes felületében megdolgozott rétegben festettem, a vásznat többször mozgattam a festés fázisai során. Fektetett, majd ferdén támasztott állapotai váltották egymást. A festés folyamatában a különböző fázisok más-más viszonyt tesznek lehetővé a képpel, már csak azért is, mert nem mindegy, hogy az egész képet látom festés közben vagy közelről nézve csak részleteit.

A nagy méretű vászon csak az utolsó fázisban kerül
függőleges helyzetbe.

A festményen ábrázolt lebegő kör sajátossága, hogy nem minden
nézőpontból látszik. A nézőnek meg kell találnia a kép előtt azt a helyet, ahonnét
a kompozíció megnyílik, azaz a kulcs elfordul a zárban. Ez a festmény azért áll
közel hozzám, mert nézése közben mozgásra késztet, és magában hordozza a
nézőpontok részlegessége és a komplexitás problémáját.

Az absztrakció a látást segíti, és számomra mágia is; a
percepcióval felfogható és gondolkodással értelmezhető világ határán, a
bennünket meghaladó dimenziók határtalanságából jöhet létre.

Kijelölt tér II. (2019)

A kör mint formamodul ugyanabban a méretben több munkámba is bekerült. Jellemző rám, hogy ugyanazokban a méretekben dolgozom. Megszeretek egy arányt és egy formát, amelyek a testarányaimhoz, a karom méretéhez vagy a magasságomhoz is jól illeszkednek. A képeken megjelenő kör aránya nem tudatosan alakult ki, de újra és újra ezt ismételtem a 200×150 cm-es vásznakon, mint ezen a festményen is. Ezzel a munkámmal több engem foglalkoztató, dualitásként leírható témát próbáltam magamban feloldani, de legalábbis felmutatni. Nem köthető feltétlenül racionális dolgokhoz, sokkal inkább belső és személyes megélések – mint a mozgás és az állandóság, a keletkezés és a megszűnés, a jelen pillanat és az időn kívüliség – konceptuális és vizuális megfogalmazása.

A kétezres évek elején több olyan képet készítettem, amelyeknél a felülfestés és az eltüntetés alól átsejlő részletek fontos szerepet kaptak. Ezek esetében az alsó réteg a ráfestés következtében mint megjelenni készülő forma vagy optikai utókép vált értelmezhetővé. Ennek a témának nem értem a végére. Ezzel a festménnyel újra felvettem az elejtett szálat azáltal, hogy a fénylő és lebegő kör csak a kép előtt hosszabb időt eltöltve válik láthatóvá, és nem feltétlenül az első pillanatban. Ez a ma minket vizuálisan is eltelítő, megszámlálhatatlan ingerre adott egyik válaszom. Teret ad a néző belső világának is, hogy nézése közben saját asszociációs terében, referenciarendszerében értelmezze.

Nyitókép: Kontra Ágnes, fotó: MTI/Czimbal Gyula

#személyesen