Fesztiválozó családok, súlyos dalok és Nagyszínpadon táncoló rajongók a Sziget első napján

Idén is megrendezték a Sziget Fesztivált, ezúttal augusztus 11. és 15. között, ráadásként egy nulladik és egy mínusz egyedik tematikus nappal. Utóbbin Bródy János életműve előtt tisztelgett a hazai zeneipar színe-java, előbbin pedig egy Sziget allstars napot tartottak, melynek fő fellépői Goran Bregović, a Faithless és a Morcheeba voltak.

Magyarország legnagyobb közösségi eseménye idén némi bizonytalansággal indult. Tavaly ősszel ugyanis körbejárta a sajtót a hír, miszerint veszélybe került a fesztivál megrendezése, elsősorban azért, mert ebben az évtizedben eddig majdnem minden évben veszteséggel zárt a fesztivál. Ennek nyomán a külföldi befektető, amely még a 2010-es években vette át a Sziget üzemeltetését, az Óbudai-sziget hatalmas területére szóló bérleti szerződés felbontását kezdeményezte.

Némi közjáték után a Sziget egyik alapítója és korábbi vezetője, Gerendai Károly lépett újra a színre, hogy megmentse az eseményt – és ez nem költői túlzás, utólag visszatekintve az őszi eseményekre valóban kijelenthető, hogy Gerendai közbelépése nélkül valószínűleg nem, vagy nem ebben a formában rendezték volna meg a fesztivált.

Egy szó mint száz, az idei Sziget új lapot nyitott, a közönség számtalan ígéretet kapott arra vonatkozóan, hogyan alakítják át például a műsorstruktúrát úgy, hogy a jelenkori közönségigényeknek is megfeleljen az esemény, de hozza azt az ős-Sziget-élményt, amit sokan hiányoltak az utóbbi évekből. Ennek eredménye lett a mínusz egyedik és nulladik nap, de a főfellépők és a magyar előadók listáján is látszódott változás. Mi az augusztus 11-i első napot néztük meg, hogyan indult be a „nagyüzemi” Sziget.

Szigetlakó családok

Augusztus 11., déli 12.00 óra körül járunk. Elkezdődött a Sziget menetrend szerinti első napja, ez pedig csak egyet jelenthet: tömeges BKK-ellenőrzés a HÉV teljes vonalán. Gyerekkoromban gyakran nem értettem a bűnügyi híradásokban a „hermetikusan lezárt terület” fogalmát, de a Margit híd budai hídfő megállónál egyszerre értelmet nyert ez a szóvirág. Szerencsére a megnövekedett forgalom ellenére is gyorsan dolgoztak a lépcsőlejáratot közrefogó kollégák, a HÉV sűrített menetrenddel közlekedik, így nincs zsúfoltság, de azért van egy jóleső zsizsegő hangulat, ami egyébként az egész városra jellemző ilyenkor.

A fesztiválra való belépés is gördülékenyen ment, bár hozzá kell tennem, hogy a forgalom a kapuknál bizonyára nem kedden délben volt a csúcson. Belépve a fesztiválra gyorsan rá is tapadtam a programtáblára: vajon mit csinálhatnak az emberek a Sziget időzónájában már-már hajnali időnek tűnő kora délutáni órákban?

Egy választ gyorsan kaptam is: a bejárathoz közeli The Joker elnevezésű helyszínen a Játszóház Projekt egészen 18.00 óráig várja a közös játékra vágyókat egy halom társasjátékkal és lelkes segítőkkel, akik mindenkinek elmagyarázzák akár a legbonyolultabb játék szabályait is. Nekem először egy szőnyegformátumú sakktáblán és testes bábuin akadt meg a szemem, amely mellett két lány ült tanakodva – nem egy szokványos elfoglaltság egy fesztiválon, de talán éppen ezért megkapó ez a programlehetőség, amely a nap nagy részében elérhető.

De a korai fecskéknek természetesen más programok is akadtak. Volt break yoga a The Cypher színpadon, akár padelezni is megtanulhatnak a látogatók a fesztivál ideje alatt, akadnak beszélgetések és előadások, de idén is erős a zenén kívüli előadó-művészeti kínálat. Így például a Cirque du Sziget a világ minden tájáról fogad cirkuszművészeket, kedden például már 15.00 órakor elcsíphettük az argentin Kinematos akrobata-előadását. Emellett egy csomó egészségmegőrző program közül is választhatunk, legyen szó akár mentális jóllétről, kardiológiai vagy épp anyajegyszűrésről.

Az sem jár rosszul, aki erre az időszakra tervezi a napi nagy étkezését, estére ugyanis a legtöbb ételt kínáló sátornál kígyózó sorok állnak. Az idei felhozatal is elképesztően sokszínű, a tacótól az ázsiai konyháig mindent kipróbálhatnak a fesztiválozók. Ugyanakkor örömmel konstatáltam, hogy most is sok híres budapesti hely képviseltette magát, így például ehetünk akár a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által üzemeltetett JótéKonyha, a Smokey Monkies, a Buja Disznók vagy épp a Simon’s burger kínálatából is.

Nem vagyok egy kísérletező típus ételek terén, így biztosra mentem: a Simon’s sajtburger-krumpli kombóját választottam. Ebéd közben a szomszéd asztalnál egy család táborozott le mellettem – kis kempingszékkel két gyermek, az asztalnál anya, apa. Ekkor tudatosult bennem az, hogy már a belépésnél is több, kisgyerekkel érkező családot láttam. Bár a Szigetet azért nem nevezném továbbra sem kifejezetten családi fesztiválnak, a nap későbbi időszakaiban is feltűnt, mennyien választják az eseményt családi programnak. Az este nyolc körül a Nagyszínpad előtti tér hátsó soraiban hangszigetelő fülvédőben fogócskázó gyerekek látványa pedig addigra már meg sem lepett.

A KultúraPONT nyugiszigete

Az első utam a kitelepült standunkhoz és színpadunkhoz, a KultúraPONT-hoz vezetett. 13.00 óra után kezdődött beszélgetés az Úgyfest című sorozatunk házigazdájával, Krizbai Gergely Krizbo képzőművésszel, akit Major Dóra kérdezett az életútjáról, arról, hogy milyen volt művészettel foglalkozó családban felnőni, és milyen nehézségeket tartogat egy alkotói pályán az, ha a szülők is aktív alakítói a képzőművészeti életnek. A beszélgetés közben pedig Krizbo élőben születő rajzait is megcsodálhattuk.

Rövid átállás után a Sitmob jazzduó vette be a színpadot. A Tálas Áron és Klausz Ádám alkotta billentyű-dob felállásban játszó zenekar egyórás szettje sokakat az árnyékba csábított. A zenéjük jól működött ebben az idősávban: az addigra már 35 fok körüli melegben igazi chill zónát varázsoltak a KultúraPONT teréből, jó volt itt akár megállni, akár napot indítani is a koncertjük alatt.

A nap további részében a Fran Palermo és a Papírsárkányok nevű formációkból ismert Henri Gonzo adott bensőséges egy szál gitáros koncertet, de slam poetry estet is hallgathattak az érdeklődők. A KultúraPONT egyébként egész héten különleges beszélgetésekkel és koncertekkel vár: zenészeket kérdezünk a jelenlegi nemzetközi kitörés lehetőségeiről, eszmét cserélünk divatról és popkultúráról, de fellép mások mellett Járai Márk, a sierra delta és Nóvé Soma is ifj. Csoóri Sándorral alkotott duójával. A részletes bontásunkat itt találod, de a fellépőket miniinterjúkban is kérdeztük a legjobb szigetes élményeikről, katt ide!

Szia, Sziget, egy heavy song jöhet?

Délután négykor nyitott a Nagyszínpad, a Bad Nerves nevű essexi pop-rock-punk zenekar koncertjével. Megörültem, mikor megláttam őket a programban, mivel néhány éve észrevétlenül bekúsztak a lejátszási listáimra, és a cím nélküli debütáló nagylemezüket is sokat hallgattam. Ugyanakkor kissé tartottam is ettől a koncerttől, tekintve, hogy hamarabb tudtam volna őket elképzelni egy izzasztó klubteremben, mondjuk a Dürer Kertben, mint egy Nagyszínpadon, a délutáni idősávban.

A kétségeimet részben igazolta, hogy az első sorokat a nagy meleg ellenére már délután ott gubbasztó Zara Larsson- és Sombr-rajongók töltötték fel – ők voltak a nap nagy volumenű sztárfellépői. Ugyanakkor meglepően jól sikerült a zenekarnak ráhangolnia a közönséget a zenéjükre. Ez már csak azért is nagy szó, mivel Bobby Nerves frontember a Strokes-vezér Julian Casablancastól kölcsönzött színpadi attitűdjével (kevés mosoly, kevés mozgás, mikrofonba kapaszkodás) kissé anakronisztikus hatást keltett a javarészt Z és alfa generáció tagjaiból összeálló hallgatóság előtt.

Tizenöt perc kellett, mire az énekes megkérdezte, hogy jöhet-e egy heavy song, ami végül nem ütött olyan nagyot, és nagyjából harminc percbe tellett, mire végre pogóig sikerült feszíteni a hangulatot, de utána végig megfelelő fordulatszámon tartották a koncertet. Épp egy hónapja volt szerencsém a részben hasonló szubkultúrát is célzó Idles koncertjén két órán keresztül lökdösődni – azzal összehasonlítva nyilvánvalóan könnyedebb élmény volt a Bad Nerves koncertje, de így is üdítő volt látni, ahogyan egyre többen csatlakoznak a tomboláshoz. (Bár azt a brit úriembert még most sem értem, aki telefonjával a kezében, magát felvéve élőzte végig, ahogyan beleszaladt a pogózó sokaságba.)

A zárószám Dreaming után gyorsan átugrottam még Lekvárherceg bulijára a The Cypher színpadhoz. A fiatal feltörekvő rapper néhány tucat ember előtt adott elő lehengerlően energikus szettet – jó látni, hogy a kisebb színpadokon fellépő magyar előadók is szívvel-lélekkel tolják végig a koncertjeiket az egyébként kifejezetten lelkes és támogató közönség előtt.

A Nagyszínpad következő bandájánál, az alternatív-indie zenében utazó Wolf Alice-nél a terveim szerint csak rövid időt töltöttem volna. A brit zenekar azonban annyira magnetikus koncertet hozott, hogy az első sorokban ragadtam. Az akusztikus gitárral játszott, valamint lírai és könnyed popos dalok füzérét (White Horses, Two Gilrs)  kemény megőrülésekkel (Formidable Cool, Yuk Foo) megtörő formáció jó pár csúcspillanatot hozott, főleg az extravagáns női frontember, Ellie Rowsell jóvoltából, aki fehérneműben hol lágy hangon előadott, érzékeny balladát, hol pedig térdre rogyó üvöltést prezentált. A Sziget közönsége pedig elsöprő lelkesedéssel jutalmazta a zenekart.

Levezetésképpen a Bacardi Stage felé vettem az utam. Szabikeyz még az azóta felbomlott Juhász Zolival alkotott párosával, na meg az elképesztően szórakoztató Válassz című dalukkal került fel a radaromra. Azóta már szólóban jóval súlyosabb dalt-dalokat (a Track Cinca című sorozatunkban is szereplő Józan és Részeg) is jegyez, kíváncsi voltam, hogyan működik a produkció élőben, ebben a formában. A koncert egy ponton inkább egy belsős poénokkal kipárnázott házibulinak tűnt, mint egy kiforrott műsornak, de zeneiségében azért tartogatott meglepetéseket. Ilyen volt az, amikor a vállra vethető szintetizátort Szabikeyz letette, és hathúros basszusgitáron játszott három-négy dalt.

Megérte a rózsaszín világ?

Utolsó megállóm a keddi nyitónap egyik sztárfellépője, Zara Larsson koncertje volt. A mindössze tízévesen zenei karrierbe fogó, azóta hatalmas globális közönséget építő svéd énekesnőtől egy rózsaszín világba csomagolt bulit vártam, amelyen ha valóban ő és valóban jól énekel és eleget mozog, már sikeresnek könyvelem el a fellépését. (Mégiscsak nehezen múlnak a tavalyi Kid Cudi-hakni, na meg a 2016-os hírhedté vált Rihanna-előadás emlékei!)

A rózsaszín világ bejött, ugyanakkor az elvárásaim második felét bőven túlszárnyalta Larsson koncertje. Teljes zenekari felállással, nem mellesleg nem is rossz zenésztársakkal lépett a Sziget Nagyszínpadára – üdítő meglepetés volt azt látni, hogy egy ilyen szuperprodukcióban nemcsak az énekesnő és táncosai kapnak és érdemelnek figyelmet, hanem az élőzenét szolgáltató zenészek is. Bár a műsor közepe táján kissé elfáradt az előadás, show-elemek azért bőven akadtak, a grandiózus vetítésektől a változó színpadképig, és persze nem maradhatott el az sem, hogy Larsson rajongókat szólítson a színre maga mellé, hogy együtt táncoljanak-énekeljenek a gigasláger Lush Life outrójában.

A produkció méretét a közönség is fémjelezte, a Nagyszínpad előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, így nekem már csak a Coca-Cola pulttól nem messze, a fogócskázó gyerekek és szüleik gyűrűjében jutott hely. Összességében azonban kimondható: aki elsősorban erre a koncertre fizetett be  kedd este, bizonyosan nem bánta meg a napijegy árát, és talán a több órát a színpad előtti kordonoknál várakozó rajongók sem unták a délutánt a felvezetést hallgatva.

Nyitóképen zászlóparti 2026-os Sziget Fesztiválon. Fotó: MTI/Balogh Zoltán