Hukkle - Rossz férjek, vigyázzatok!

Pálfi György Hukkle című filmjével valószínűleg történelmet írt. Filmje annyira más, a megszokottól merőben eltérő, mégis mindenki számára szórakoztató.
A film ötvözi a némafilmek dialógusoktól mentes világát a legmodernebb számítógépes technikával, a természetfilmek lenyűgöző hang- és látványelemeit a dokumentumfilmek objektív stílusával.

Van egy történetünk. Nem is akármilyen: csavaros. De nem mondjuk el, csak utalunk rá. Finoman adagolva az információt, a nyomokat, a célzásokat. Néha el-elkalandozunk, mutatunk valami érdekeset, de nem túl relevánsat, aztán visszatérünk mesénkhez. Az egyik szinten egy krimit láthatunk, a vidéki rendőr nyomozását a sorozatgyilkos után. Másrészt szociológiai tanulmányt láthatunk a vidéki élet valóságáról, életéről, mindennapjairól. Mindezt teszi úgy, hogy se nem száraz, se nem sajnálkozó, sőt, valami érthetetlen optimizmus hatja át a szegénységet, ami talán a természet közelségétől származik.

Hatalmas "arcokat" válogattak össze szereplőnek, ettől lett igazán hangulatos a film. A hosszúhajú rendőrsrác, az idős nénik és bácsik, az örökké elégedett disznófedeztető, megannyi hrabali figura. Csak két hivatásos színész van a filmben, de ők is csak pillanatokra tünnek fel, a főszerep a falusiaké, akik természetesen mozognak saját közegükben.
A környezet is jól lett megválasztva, ötvözi a természeti szépségeket a "nagy magyar valóság" ezredfordulós nyomorúságával. A nejlonnal lefedett nádtetős ház, amiért valószínűleg a német turisták egymást ölnék, hogy felújíthassák, a járhatatlan földutak, mind-mind jól tükrözik a jelenlegi helyzetet.
A film csupán 75 perc, de ennyi talán elég is, hiszen ez a beszéd nélküli világ kicsit furcsa nekünk, és utána még sokáig lehet rágódni rajta, elemezgetni, visszaidézni a részleteket.