Színpad

„Felkészülten várom a szabadúszás minden kihívását”

Ágoston Katalin a Centrál Színházban érett igazi színésznővé, első bemutatóján Törőcsik Marival állhatott egy színpadon. Hét év és megannyi szerep után Horgas Ádám hívására Szegedre szerződött. Az ott eltöltött tartalmas három év után azonban most úgy döntött, kipróbálja magát szabadúszóként.

Nyári színházként nyit a Vörösmarty Színház

A szokásos helyszínek mellett ezúttal a kőszínház két játszóhelyén is lesznek előadások.

Pénteki kultúrrandi Ács Fruzsina humoristával

Ács Fruzsi szerint minden humortalan férfi mögött áll egy kínosan nevetgélő nő, és ha valakinek nem tetszenek a viccei, az nem azért van, mert a gyengébb nemhez tartozik. Hamarosan élőben is nevethetünk magas és magvas poénjain.

„Mintha mindenki csak mondaná a magáét” − Dicső Dániellel beszélgettünk

Tóth Krisztina Denevér című, két színészre és egy vetítővászonra írt drámáját mutatja be online egy független alkotó csapat. Az ősbemutatót május 12-étől egy héten át nézheti meg a közönség. Dicső Dániel rendezővel izgalmas áthallásokról, a színházi kereteket feszegető eszközökről és a drámaiság mögött meghúzódó groteszk humorról beszélgettünk.

Szakács Györgyi a Színházi Kritikusok Céhének életműdíjasa

A Színházi Kritikusok Céhe idén is kiosztotta életműdíját, ezúttal a jelmeztervezőnek, Szakács Györgyinek ítélték oda.

Meghirdette következő évadának őszi–téli bemutatóit a Vígszínház

Meghirdette következő évadának őszi–téli bemutatóit a 125 éves Vígszínház, amely szeptemberben tervezi az újranyitást. A premierek között lesz Csehov Sirály című műve és a Party című vígjáték.

Májusban újra várja a nézőket a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások részleges feloldása után májusban ismét várja a nézőket a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Sardar Tagirovsky: „Ott tudok otthon lenni, ahol jelen vagyok”

„Szerintem mindazok, akik ma a »klasszikus« színházra hivatkoznak, gondoljanak bele abba is, hogy mindazok az emberek, akik létrehozták, mennyire mertek kockáztatni. Nem szabad elárulnunk a nagy szerzők szándékát. Ami régen volt, az új volt a maga korában. Tekintettel kell lennünk a múltra” – állítja Sardar Tagirovsky, a szatmárnémeti Harag György Társulat frissen szerződött házi rendezője. Keresztes Ágnes interjúja a Szamos kulturális havilapban jelent meg.

Salgótarjánban az új évadra viszik át a félbeszakadt szezon előadásait

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a 2020 novemberében félbeszakadt évadot változatlan tartalommal átviszi a szeptemberben kezdődő új évadra.

Kihirdették a 2021-es Városmajor Színházi Szemle versenyprogramját

Az elmúlt év hat legjobb nem budapesti, szórakoztató, mégis magas művészi igénnyel színre vitt előadása lesz látható az idei szemle versenyprogramjában.

Megkezdődtek a Nyolckor a bárkán próbái a Csokonai Színházban

A Bábel Kultúripari Kisüzem és a Csokonai Színház koprodukciójában készülő előadás alkotói a színház ideiglenes próbahelyén, a Bartók teremben kezdték el a munkát.

Mi lenne, ha... Blaskó Péterrel

Blaskó Péter színművésszel az Aranycsapattól Munkácsy-képeken át Fellini-filmekig kalandoztunk új rovatunkban.

„A hátadon is lássam, mit gondolsz!” – Interjú Uhrik Teodórával

Uhrik Dórát mozogni látni, a gondolatait hallgatni, a róla készült felvételeket nézegetni lélekemelő időtöltés. Tizenöt éve tisztel meg a barátságával. Univerzális, kortalan művész, akinek a neve összefonódik az idén hatvanadik születésnapját jegyző Pécsi Balettével.

125 éves a Vígszínház

Százhuszonöt éve, 1896. május 1-jén Jókai Mór A Barangok, vagy a peoniai vajda című darabjának díszbemutatójával nyitotta meg kapuit a Vígszínház. Az azóta eltelt 125 évben a színház társulata 1443 premiert tartott, több ezer művész fordult meg a színpadokon és közel ötvenmillió néző tapsolhatott a sikereknek.

Erkélykoncert-sorozatot indít a Pécsi Nemzeti Színház

Péntektől június végéig heti rendszerességgel népszerű áriák, duettek, musicalrészletek csendülnek fel a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) közkedvelt művészeinek előadásában a teátrum erkélyéről.

Május közepén nyithat az Újszínház

A tervek szerint május közepétől újra előadásokkal várják a közönséget az Újszínházban, ahol júniusra két premiert is terveznek.