Színpad

Fafejekkel dolgoznak

A Magyar Állami Operaház parókakészítő műhelyében jártunk az Eiffel Műhelyházban, ahol a februári Macbeth-bemutatóra készülnek. A főparókást kérdeztük.

Ötvös And­rás kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

A Víg­szín­ház tár­su­la­tá­nak tit­kos sza­va­zá­sa alap­ján 2024-ben Ötvös And­rás nyer­te el a Rutt­kai Éva-em­lék­gyű­rűt a Li­li­om­fi és Az ember, aki el­vesz­tet­te az időt című elő­adá­sok­ban nyúj­tott ala­kí­tá­sa­i­ért.

Varga-Járó Sára: Érzem, hogy szerencsecsillag ragyog felettem

„Olyan nincs, hogy Sára valamire azt mondja, hogy jó lett.” Ez a mondat Orosz Dénes rendezőtől hangzott el a Demjén-film forgatásán, amelyben a színésznő életében először táncolhatott és énekelhetett kamerák előtt.

Díszlettervező kapta Kolozsváron a legrangosabb művészeti díjat

A december 27-én megtartott évzáró társulati gyűlésen adták át a 2023/2024-es évad művészeti díjait a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Lecsitítani a lángot – Bessenyei Ferencre emlékezünk

Nagy természetű ember volt, színészzseni, bohém, de a munkában pontos, hangja zengett, ha szólt, ha énekelt. Húsz éve halt meg Bessenyei Ferenc.

A Kartonpapa paraboláját az országhatárokon túl is értik

Hamarosan bemutatja a prágai Divadlo v Dlouhé Tasnádi István Kartonpapáját. Ennek kapcsán kérdeztük a szerzőt darabjainak külföldi bemutatóiról, illetve a magyar drámák külföldi promóciójáról.

Emlékekkel és dalokkal kívánnak boldog karácsonyt a színházak

A színházakban is hagyomány, hogy a társulatok minden évben karácsonyi filmmel kívánnak boldog karácsonyt a nézőknek. Mutatjuk az idei üdvözletek legkülönlegesebbjeit!

A dühös fiatal drámaíró idős korára sem szelídült meg

Harminc éve, 1994. december 24-én hunyt el John James Osborne angol drámaíró, Oscar-díjas forgatókönyvíró, a „dühös fiatalok” irodalmi mozgalom vezéralakja.

Nélküle nem létezne a magyar hivatásos színjátszás

Ügyvédként vagy tanácsosként meggazdagodhatott volna, de életét a magyar nyelvű színjátszásra tette fel. Kétszáztíz éve, 1814. december 24-én halt meg Kelemen László, az első magyar színigazgató.

Új művészeti vezető a Csokonai Nemzeti Színházban

Halasi Dániel rendező kezdi meg a munkát művészeti vezetőként 2025 januárjától a Csokonai Nemzeti Színházban – adta hírül a teátrum. A szakember közel hetven színdarabot rendezett eddigi pályafutása során, legutóbb a nagy sikerrel bemutatott Tündér Lala című előadást vitte színpadra Debrecenben.

Negatív szerepekben is rokonszenves volt

Kolozsváron patikusból lett színész, a harmincas évektől magyar filmek szereplője, a háború után pedig a Nemzeti Színház sikeres művésze volt.

Szerepeiben mindig impozáns volt

Királynői jelenség volt, s talán Madách is olyannak képzelte Évát, mint amilyennek e sudár szépségű színésznőt ismerhettük. 110 éve született Lukács Margit.

Az imposztor él, és Kern András is jobban van

Spiró György „megreparálta” darabja eredeti szövegét, Rudolf Péter színre állította az előadást a Pesti Színházban, Kern András pedig eljátssza Wojciech Bogusławskit, a 19. századi varsói színészfejedelmet. Reméljük, még sokszor el is fogja, annak ellenére, hogy december 17-én rosszul lett az első felvonás végére. Aggódunk, és innen is jobbulást kívánunk neki a darab előző előadásán szerzett élményeink felidézésével.

A pantomim és a néptánc elemeit is felhasználta koreográfiáiban Eck Imre, a Pécsi Balett alapítója

Huszonöt éve, 1999. december 20-án hunyt el Eck Imre Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, koreográfus, érdemes és kiváló művész, aki Pécsett létrehozta Magyarország első modern táncszínházát, a Pécsi Balettet.

Besenczi Árpád új művészeti vezetővel újrázhat a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház élén

Valami régi, valami új: a járt utat fel nem adva, de új „navigátorral” halad tovább a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A fenntartó, a vármegyeszékhely közgyűlése nemrég úgy döntött: megkezdheti negyedik ciklusát Besenczi Árpád igazgató, akinek munkáját művészeti vezetőként Mihály Péter színművész segíti.

Először a nyári sporttáborban szembesültem a „román többséggel”

Imecs-Magdó Leventét, a kolozsvári Váróterem Projekt társulatvezetőjét újratervezésről és a román–magyar együttélésről szóló előadásukról is kérdeztük.