Színpad

Beteljesült gyerekkori szerelem

Azt hinné az ember, ezt Sipos Imre színész, rendező, a Dunaújvárosi Bartók Béla Színház művészeti vezetője a szakmájára érti. Nos, tévedünk. Sipos hadnagy, a Mogyoródi Sándorhuszárok Történelmi Hagyományőrző Egyesület alelnöke konkrétan a lovaglás miatt ment a Színművészeti Egyetemre. Ez az egyik szerelme. A másik viszont valóban a színház.

Délvidék ezer arca

A Magyar Állami Népi Együttes május 10-én Ezerarcú Délvidék címmel mutatja be a Délvidéken élő népek hagyományos kultúráját. Interjú Mihályi Gáborral, az együttes vezetőjével.

A költői Lorca, ahogy még nem láttuk

Merész vállalkozásba kezdett a Katona József Színház. Federico Garcia Lorca egy olyan darabját állítja színpadra Zsámbéki Gábor rendező, melyről a megírása után maga a szerző mondta azt, hogy bemutathatatlan. A Ha elmúlik öt év. Az idő legendája című mű bemutatója május 18-án lesz a Katona nagyszínpadán. Az április 27-én tartott nyílt próbán az első felvonást, valamint néhány későbbi, a rendező által jelentősebbnek ítélt részletet láthattunk.

5 táncos program idén nyáron

Összegyűjtöttük az idei nyár izgalmasnak ígérkező táncos programjait.