Színpad
Fesztiválon mutatkoznak be a Ráday utcai színházak
Először rendezik meg Budapest IX. kerületében a Ráday Utcai Színházi Találkozót november 4. és 6. között.
Boszorkányperek a Szegedi Nemzeti Színházban
Ismét ősbemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Színház: Lőrinczy Attila Élve megégetve – boszorkánytéboly című színművét december 9-től Koltai M. Gábor rendezésében a Kisszínházban láthatja a közönség.
Játszmák, avagy színház az egész világ – Tasnádi István Kartonpapa című darabjáról
Mi történik, ha egy apa, aki zsarnokként uralkodott családján és rokonain, már nincs jelen? Hogyan folytatják az ottmaradtak az általa létrehozott játékot? Képesek-e szerepükben maradni? Hová vezet, ha kitörni kívánnak ebből a körből? Helyrehozható-e a kár, amit egy zsarnoki apa belénk égetett?
„Szombathelyen szeretik a színházat”
A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozata a hatodik évadában országjárásra indult. Az évad második állomása Szombathely volt, ahol Kovács Géza, a Mesebolt Bábszínház igazgatója és Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója, valamint Ölbei Lívia, a teátrumokban folyó szakmai munkát több éve követő újságíró, színikritikus volt a vendég.
Kálmán Imre, minden idők legsikeresebb operettjének zeneszerzője
1882. október 24-én született Siófokon Kálmán Imre, a máig legnépszerűbb magyar operett, a Csárdáskirálynő szerzője.
Új magyar dráma ősbemutatója a Szkénében
Ismét kortárs magyar dráma ősbemutatójára készül a Szkéné Színház. Háy János, Tasnádi István vagy Székely Csaba után ezúttal Szivák-Tóth Viktor Fényeskedjék neki című drámáját mutatják be a Műegyetemen.
„Elnézést, vigyáznának a pontyomra?” – A Radnóti Színház kulisszái között jártunk
„Elnézést, van nálam egy 16 szeletes csokitorta, az előadás idejére lehetne itt hűtve tárolni?” – ezzel a sztorival kezdte Gazsó György színművész a Radnóti Színház kulisszajárását, amikor azt ecsetelte, hogy a nézők a kabátjukon túl miket szoktak leadni.
„A mesére vágyunk” – Bach Kata A kastély női főszerepében
A Vígszínház harmincéves művésze motorral érkezik a kávézó elé. Légies jelenség, mégis vagány nő. Ez a kafkai kettősség tette izgalmassá a színpadon az általa megformált Fridát is, akivel a Bodó Viktor által rendezett A kastélyban ifj. Vidnyánszky Attila partnereként nagy sikert aratott. Dúlának tanul, lelkes természetvédő, és mindenekelőtt őrzi a családi tűzhely melegét.
„Idealista szőke maradtam” – Születésnapi beszélgetés Bánsági Ildikóval
Úgy beszélgetünk, hogy közben úgy érzem, mintha régi barátnőmmel sétálnék. Kérésére tegeződünk, Ildikónak, nem pedig művésznőnek szólítom – és valóban nem színpadi ikonként mesél magáról. Külön köszönet azért, hogy imádott társa, a kutyája elvesztése után pár nappal exkluzív interjút adott.
A pék maradjon a sodrófánál? – Fábián Péter új darabjáról, a Kenyértörésről
Fábián Péter rendező a sűrű k2-s évek után sem lassít: sorozatot ír, bábszínházi előadást rendez, és a Láthatáron csoporttal szeptemberben mutatta be új darabját, a Kenyértörést. A háborús helyzetre reflektáló vitaszínházi alkotás a szolidaritással, döntéseink morális vonatkozásaival foglalkozik.
Petőfi évada – Az emlékév a színházakban
Bár Petőfi Sándorról nem a drámai életmű jut először eszünkbe, mégis több alkalommal színlapokon találkozhatunk nevével, és nem csupán a János vitéz szerzőjeként. Ajánlónkban a 2022/2023-as szezon bemutatói mellett hosszabb-rövidebb ideje műsoron levő Petőfi-művekből készült előadásokat is számba vettünk.
Csütörtökön mutatják be az Egri csillagokat az MVM Dome-ban
Október 20-án, csütörtökön mutatja be az Egri csillagok című előadást a Nemzeti Színház társulata és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes az MVM Dome-ban.
Játék az agy körül – Az Inkognitó hazai ősbemutatója a Pesti Színházban
Szőcs Artur rendezésében október 22-én a Pesti Színházban mutatják be először itthon Nick Payne Inkognitó című kortárs drámáját, amely az emberi agy titkairól és arról szól, milyen fontos szerepe van emlékeinknek abban, ahogyan önmagunkat látjuk. Az időutazós történet kiindulópontja Albert Einstein agyának elrablása.
Görög László főszereplésével mutatja be a miskolci teátrum A színházcsinálót
Október 15-én mutatja be Thomas Bernhard osztrák regény- és drámaíró legismertebb színművét, A színházcsinálót a Miskolci Nemzeti Színház Keszég László rendezésében, Görög Lászlóval a főszerepben.
A mi osztályunk – Bemutatóra készül az Aradi Kamaraszínház
A lengyel drámaíró, Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című darabját mutatják be október 23-án az Aradi Kamaraszínház és a budapesti Másik Produkció koprodukciójában.
Nem tucatelőadások: a legjobban várt októberi bemutatók
Októberben színházi bemutatók dömpingje várja a nézőket, köztük egy kivételesen izgalmas Kafka-adaptáció, két ősbemutató, két Örkény-premier, valamint egy prózai és egy balett Ibsen-dráma.