Színpad

Tasnádi Bence: „A színpadon álcázom az összes nyavalyámat” – podcast

Seres Gerda ezen a héten Tasnádi Bencével, a Katona József Színház színművészével beszélgetett.

Győr, az egyik legsokszínűbb színházi város

A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozata ebben az évadban országjárásra indult. A novemberi állomás Győr volt, ahol Bakos-Kiss Gábor, a vendéglátó Győri Nemzeti Színház, Kocsis Rozi, a Vaskakas Bábszínház és Velekei László, a Győri Balett igazgatója számolt be az aktuális eseményekről. Ezúttal is volt egy helyi újságíró vendég, aki évek óta követi az intézményekben folyó munkát.

Mit jelent a szabadság? – Dübörög a Petőfi rock Székesfehérváron

Idén ősszel tűzte műsorára a székesfehérvári Vörösmarty Színház a Petőfi rock című előadását, amelyet nagy sikerrel játszanak a Pelikán Fészek színpadán. A Petőfi-verseket kortárs rockzenével házasító darab születéséről és annak az 1970-es évekig nyúló avantgárd gyökereiről kérdeztük a rendezőt, Lőrincz Zsuzsát.

„Nagy vászonra festek” – Duda Éva koreográfus az új Frida Kahlo-táncjátékáról

A Nemzeti Táncszínház online felületét elnézve egyetlen jegyet sem lehet már kapni a Frida, az élet múzsájára, és a Ramazuri is telt házzal megy. Mindkettőt Duda Éva jegyzi, akinek a mexikói festőnő inspiráló, örök témája. A koreográfus ezúttal zenés-színes-táncos „tárlatvezetésre” invitálja a publikumot.

Az értelmiségi, a cinikus, a mély lelkületű, a forradalmár és a matematikus – Béres Attila a miskolci színházról

1992. október 5., reggel 7.30, egy kávé a Kolozsvári Magyar Színház büféjében Funkcionális analízis óra helyett – így kapcsolódott össze Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójának élete először, mintegy véletlenszerűen a színházzal. Ez a futónak induló viszony jelen idő szerint tartós házassággá nemesült. A demokratikus vezetés buktatóiról, a nyitvatartás szükségességéről és a Budapest – vidék tengelytörésről beszélgettünk.

Mi lenne, ha… Novák Jánossal

„Az öröm megéléséhez kell az a társaság, amelyről tudom, hogy velem együtt örül, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ez a Kolibriben megvan” – mondja Novák János csellista-rendező, a Kolibri Színház igazgatója, aki idén két jubileumot is ünnepel.

Barguzin, avagy Petőfi legendája a bábszínpadon

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója előtt tiszteleg a kecskeméti Ciróka Bábszínház új, első saját felnőttelőadása, a Barguzin – lehullt csillag fénye című produkció, amelyet Fábián Péter írt és rendezett.

„Miért ilyen sorrendben írta le a szavakat?” – Zoltán Áron költészetről és színészetről

„A legfontosabb számomra az, hogy egy vers mennyire magas színvonalon termékenyíthet meg egy beszélgetést” – mondja Zoltán Áron színész, aki producerként vett részt a nemrégiben bemutatott Imádság a megfáradtaknak című dokumentumfilmben. A Vígszínház művészével csodálatos naivitásról és versekbe kódolt gondolatokról is beszélgettünk.

Pogány Judit: „A hibák érdekelnek” – podcast

Seres Gerda Pogány Judit színművésszel beszélgetett a Mi lenne, ha… podcast e heti epizódjában.

„Semmi közöm a királyokhoz!” – Gálffi László a színészet megfejthetetlen titkairól

A soha vissza nem térő alkalom! Egy Gálffi László-interjú meghatározó élmény, különösen ha az újságíró a rajongója. Annyira zavarba jöttem a vele való találkozástól, hogy az előre átgondolt témák alig jutottak eszembe. Zsebre vágott. A Prima Primissima díjra jelölt színművész ma hetvenéves. Sármja, őszintesége és éles humora mit sem változott az évek során.

„Sosem éreztem hátrányát, hogy vidéki városban nevelkedtem” – Rácz Rita a hivatás öröklődéséről

Rácz Ritának, a Magyar Állami Operaház kamaraénekesi címmel elismert magánénekesének a vérében van a szakma, hiszen színházi dinasztiába született. Nyolc esztendősen édesanyja, Fekete Gizi társaságában lépett először színpadra. A Tisza-parti Nemzeti Színház örökös tagja ezekben a napokban Örkény Macskajátékának Orbánnéját alakítja. Rita édesapja, Rácz Tibor is a szegedi társulat jeles alakja.

Az okostelefonok megszüntették a csendet – Vecsei H. Miklós Semmelweis szerepéről, függőségről és árulásról

Színház, zene, költészet, irodalom, film, POKET könyvsorozat és közösségépítés – csak néhány terület, amelyeken Vecsei H. Miklós alkot. A 30 éves, rendkívül sokoldalú, Junior Prima-díjas színművész az Előadóművészi Jogvédő Irodának (EJI) adott interjút.

Márquez-regényből és Frida Kahlóról készített előadások a Nemzeti Táncszínházban

Megelevenedik a Nobel-díjas író, Gabriel García Márquez legendássá vált romantikus regénye, a Szerelem a kolera idején, felidézik az ikonikus Frida Kahlo alakját, és megtudhatjuk, hogy milyen titkokat rejt az ecuadori Tayos-barlang.

„Mi aztán nem totyogunk” – Interjú Uhrik Teodórával és Vári Évával új előadásukról, az időskor méltóságáról

Lenyűgöző nők: a Királyrák krumplifészekben című norvég darab két női szerepét a Pécsi Nemzeti Színházban Uhrik Teodóra táncművész és Vári Éva színművész játssza. Maggi és Lillemor rettentően különböző emberek, mégis egy szobán kénytelenek osztozni az idősek otthonában. A tánc és a prózai színpad legendás hölgyei a szerepeik kapcsán megdöbbentően őszintén beszéltek az öregség nehézségeiről és örömeiről.

Ifj. Vidnyánszky Attila fáradhatatlanul próbál bejutni a kastélyba

Minden, ami a bürokráciában taszító, ott áll előttünk, egy végtelen, fojtogató, labirintusszerű vasállványzatban alakot öltve a Vígszínház színpadán. És ki tudja, miért, valahogy mégis beszippant ez a rendszer. Mert a kafkai főhős, Josef K., miközben kívülálló, megszállottja ennek az abszurd világnak, ifj. Vidnyánszky Attila pedig tökéletesen alakítja ezt a kettősséget.

A messziről jött fiú – podcast

A Mi lenne, ha… podcastban Seres Gerda e heti vendége Grecsó Zoltán táncművész, táncpedagógus volt.