Színpad

Micsoda nők! És micsoda színpadi ikonok!

2022-ben lehetőségünk volt arra, hogy a színpad igazi ikonjaival találkozzunk. Olyan művészekkel, akiknek nem csupán a szakmai pályája, de embersége, gondolkodásmódja, derűje és bölcsessége a fiatalabb korosztályok számára is példaértékű.

Bárkaként menteni az értékeket – Kulcsár Edit dramaturg a 10. Színházi Olimpiáról

Tavasztól kora nyárig hazánkra szegeződik majd a színházi világ tekintete, hiszen 2023. április 1-je és július 1-je között Magyarország ad otthont a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiának és annak részeként a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak, a MITEM-nek. A világszínház egyik legnagyobb és legrangosabb eseményéről – melyet korábban Görögország, Japán, Oroszország, Törökország, Dél-Korea, Kína, Lengyelország és India rendezett – Kulcsár Edit dramaturggal, a színházi olimpia és a MITEM főszervezőjével beszélgettünk.

Tamásival búcsúztatják az évet Sepsiszentgyörgyön

A Tamási Áron Színház szilveszteri előadása a Hullámzó vőlegény Albu István rendezésében. Tamási Áron darabja egy különös leánykérés történetén keresztül művészet és megélhetés kérdéskörét járja körül.

Márkus Luca kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján 2022-ben Márkus Luca nyerte el a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az Inkognitó és a Szeget szeggel című előadásokban nyújtott alakításaiért. A díjat a színház bármely művésze megkaphatja – akár többször is – az adott naptári év során nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért.

Erdély legvágyottabb nője – Gáspár Kata a színészet tündérkertjeiről

Ha az ember Gáspár Katával beszélget, úgy érzi, hogy másoknál egy körrel beljebb van nála. Mert nemcsak magáról beszél, hanem a beszélgetőtársa is érdekli, és mindig van számára egy-egy kedves gesztusa. Behúzza a másikat a kisugárzásával, amely a színpadon, filmen és még a szinkronszerepeiben is jól érezhető. A végzet asszonyának szerepében legutóbb Báthory Gábort hódította meg.

Klasszikus újjászületés – Rajkai Zoltán meghallgatott imái

Az ő hangján szólal meg magyarul Bradley Cooper, Mark Ruffalo, Patrick Dempsey, Sam Rockwell és Miki egér, de ez töredéke sincs számtalan szinkronszerepének, és akkor a filmes és a színpadi munkáit nem is említettem. Rajkai Zoltán lassan harminc éve tagja a Katona József Színháznak. Köztudott róla, hogy hívő református, ám hogy régóta ismételt imái meghallgattattak, talán kevesen tudják.

„Köszönet mindenért…” – Domján Edit emléke

Titokzatos volt és szeretnivaló. Nem voltak színésznős szokásai, sem a színházban, sem az utcán. Alázatosan, lelkiismeretesen dolgozott, kerülte a rutint. Az élet rutinját is.

Pénteki kultúrrandi Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervezővel

Nem a ruha teszi az embert, de sokat árul el rólunk. Az öltözetünk is állítás – mondja Giliga Ilka, aki idén a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Jógyerekek képeskönyve című előadásának jelmezterveiért kiérdemelte Az év jelmeztervezője elismerést.

75 éves Piros Ildikó Kossuth-díjas színésznő

December 23-án hetvenöt éves Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész.

„Házőrzőféle vagyok, meg aki csomagol az útrakelőknek” – Beszélgetés Gabnai Katalinnal

Nyolcszáz–ezer tanítványa volt, akiket harminc év alatt diploma közeléig vitt, és három–négyezer, akikkel különféle kurzusokon találkozott. Azoknak a száma valószínűleg megsaccolhatatlan, akik a szakkönyveit használják, és van egy nemzedék, az X generációsok, akik miatta, vele játszottak bábszínházat vagy vették fel a csörgősipkát.

Díjesőben 2022-ben

Gálffi László, Harsányi Attila, Kosik Anita, Nagy Fruzsina, Vida Péter – idén mindannyian komoly elismerésben részesültek, és mindannyiukkal készítettünk interjút.

Határfeszegető találkozások – 2022 legizgalmasabb táncinterjúi

A kortárs, a balett és a néptánc területének határfeszegető művészeivel találkoztunk 2022-ben is, és kérdeztük őket pályájukról, alkotói módszereikről, inspirációs forrásaikról.

„A színház szenvedélyes megszállottja” – Horvai István emlékezete

Szinetár Miklós, Szilágyi Tibor, Valló Péter és Schell Judit anekdotikus hangnemű beszélgetésen idézték fel a száz éve született Horvai István alakját.

Kiemelt helyet kap a Salzburgi Ünnepi Játékokon Ligeti György életműve

2023. július 20. és augusztus 31. között rendezik meg a Salzburgi Ünnepi Játékokat. 15 helyszínen 213 zenei és színházi előadás várja a közönséget.

Nagybányai kocsmává változik a színpad – ősbemutató a Radnótiban

December 18-án, vasárnap mutatja be a Radnóti Színház Szálinger Balázs Kályha Kati című darabját. Az ősbemutatót Rusznyák Gábor rendezi Kováts Adéllal a címszerepben.

Próbálják a Petőfi-drámatöredékből írt Karaffát

Megkezdődtek a próbái a Karaffa című Petőfi-drámának a veszprémi Pannon Várszínházban pénteken. A drámatöredék befejezésére kiírt pályázat nyerteseinek egyike Szálinger Balázs író, akinek művét jövő februárban mutatja be a társulat.