Bartók Konzervatórium

Oláh Patrik ősbemutatója körbejárja a konzervatóriumot

Robosztus hangzásba font zenei szertartást ölel körül a harmóniákból épített világ. Oláh Patrik – a Cziffra Fesztivál Innovatív Zenei Projekt díjasa – új művében az alkotás fázisain vezet végig. Ritual című alkotásában a zeneszerzés mellett a fénytechnika és a terekkel való játék hármasára is összpontosít a fiatal művész.

Madarász Iván: A zenében nem kell folyton komoly pofákat vágni

Az idén 75. életévét betöltő zeneszerzővel új operájáról, szellemes zenei kísérleteiről és öt évtizedes tanári munkásságáról is beszélgettünk.

Együttműködési megállapodást kötött a Bartók Konzervatórium a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárral

A kezdeményezés célja közös oktatási és kulturális programok szervezése. A felek kedden este írták alá a hosszú távú stratégiai partnerségről szóló dokumentumot.

Rendhagyó formák a Nagy Emma Quintet új lemezén

Az albumon kortárs jazz szerzemények hallhatók, melyekben hangsúlyos szerepet kapnak a kompozíciók, helyenként rendhagyó formákkal. A lemezbemutató koncert október 27-én lesz az Opus Jazz Clubban.