Botond Nagy

A jászvásári Romanian Creative Weeken is látható lesz az Elektra

A Jászvásáron megszervezett Romanian Creative Weeken lesz látható a Kolozsvári Állami Magyar Színház Elektra című előadása Botond Nagy rendezésében. A Szophoklész tragédiája nyomán készült előadást május 15-én este 8 órától láthatják az érdeklődők a jászvásári Nemzeti Színház Cub termében. A szövegadaptációt Kali Ágnes és Botond Nagy jegyzi.

Prágába utazik a kolozsvári Elektra

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Elektra című előadása is látható lesz a harmadik alkalommal megszervezett Új Komédia (Nová komedie) Nemzetközi Színházi Fesztivál programjában a német, lengyel és szlovák produkciók mellett. A Szophoklész tragédiája nyomán készült előadást az április 5–12. között zajló fesztivál zárónapján láthatja a közönség a prágai Komédia Színház (Divadlo Komedie) épületében.

Luxemburgtól Lengyelországig – Az Európai Színházi Unió 20. Fesztiváljának első hete Kolozsváron

Változatos műsorkínálattal várja a Kolozsvári Állami Magyar Színház nézőit az Európai Színházi Unió 20. Fesztiváljának első hetében. A színház repertoárján levő előadásai mellett számos külföldi vendégelőadás is megtekinthető lesz.

Ifj. Vidnyánszky Attila, Szabó K. István és Bocsárdi László rendezése is látható szeptemberben Kolozsváron

Zenés előadások, klasszikus és kortárs szerzők művei várják szeptemberben a Kolozsvári Állami Magyar Színház közönségét.

Az Elektrával zárul az évad Kolozsváron

Június 13-án a színház stúdióteremben tartja a kolozsvári színház a 2022/2023-as évad utolsó bemutatóját. A Szophoklész tragédiája nyomán készült Elektra című előadást Botond Nagy rendezésében láthatja a közönség, a szövegadaptációt Kali Ágnes és Botond Nagy jegyzi.