Christopher Nolan

Július 30-án történt

„Ma már tisztában vagyok vele, hogy igenis van egy olyan karakterünk, habitusunk, kisugárzásunk, ránk jellemző, saját reakciókkal, amit nem mindig veszünk észre, mert természetesnek gondoljuk, azonban egy kívülálló számára egyértelmű képet ad rólunk. Az ilyen jellegű sajátosságunk predesztinálhat minket, színészeket bizonyos szerepkörökre, ám ezzel egy időben el is zárhat bennünket más lehetőségektől” – fogalmazta a ma 66. születésnapját ünneplő Bardóczy Attila színművész, akit többek között a Rock Színház és az Operettszínház előadásaiban láthattunk.

Hírmozaik – július 29.

Itt a Hogyan tudnék élni nélküled? folytatásának előzetese, a görög kormányfő megköszönte Nolannek az Odüsszeiát, ritka napfogyatkozást láthatunk augusztusban – hírösszefoglalónk.

Ez az Odüsszeusz nem büszke hőstetteire

Christopher Nolan, az intelligens kasszasiker atyja szereti próbára tenni a nézőit, a saját szabályai szerint játszik, és nem köt kompromisszumot. Az Oppenheimer után az Odüsszeia is egy olyan film lett, amelyben egy zsenit utolérnek saját tetteinek következményei.

Meglepő kiugrást okozott a Spotifyon Nolan Odüsszeiája

Úgy tűnik, a fiatal közönség nem elégszik meg a görög mítosz mozitermi változatával.

Kihajózott az Odüsszeia, és máris rekordot döntött

Christopher Nolan legújabb monumentális eposza, az Odüsszeia elképesztő diadalmenettel robbant be a mozikba, hivatalosan is elnyerte 2026 eddigi legnagyobb bevételt hozó élő szereplős filmjének címét.

Hírmozaik – április 23.

Négy földrész legjobb zongoristái készülnek Pécsre, ezeket a filmeket várják legjobban a nyárra, idén a tortafagyik hódítanak, magyar tagot választottak az egyik legjelentősebb klasszikus zenei díj elnökségébe.

Christopher Nolan az Odüsszeiából készít filmet

Homérosz eposzát először viszik filmvászonra vadonatúj IMAX-technológiával. A bemutató jövő nyáron lesz.

Több mint 18 millióan látták az Oscar-gála élő közvetítését

Az élőben közvetített 97. Oscar-díj-átadó gálát 18,1 millió néző látta – számolt be róla március 4-én az amerikai filmakadémia ceremóniáját sugárzó ABC tévécsatorna. Az Oscar-gála legnagyobb nézettségét a Titanic Oscar-esője hozta: 1998-ban több mint 57 millió tévénéző volt kíváncsi a díjakra. A legalacsonyabb nézőszámot, 10,5 milliót pedig 2021-ben a pandémia alatt mérték.

Így fog kinézni Matt Damon Odüsszeuszként az új Nolan-filmben

Forgatókönyvíró: Homérosz. Ilyet is ritkán látni stáblistán, de Christopher Nolan új, nagy dobása bizony az Odüsszeia megfilmesítése lesz, IMAX-technológiával, sztárszereposztással és 250 millió dolláros büdzséből.

Matt Damon lehet a főszereplője Christopher Nolan következő filmjének

Christopher Nolan, az Oppenheimer Oscar-díjas rendezője a következő filmjét is a Universal Picturesnél készíti el a jövő évben. Állítólag ebben a produkcióban a főszerepet Matt Demonnak szánja.

A tíz legjobb filmes versbetét

Bajtai András olyan felejthetetlen filmjeleneteket gyűjtött össze, amelyekben a világirodalom legszebb verseié a főszerep.

A Dűne 2 volt a kedvenc filmünk 2024 első felében

Bár az első három helyen mozifilmek – Dűne 2, a Godzilla x Kong és az Oppenheimer – végeztek, a Magyar Filmadatbázis elemzése alapján összeállított listán fele-fele arányban oszlanak meg az eredetileg streamingre készült és a moziból felkerült filmek. Az összesítésből kiderül, hogy az akció és a sci-fi dominált, valamint a tízből négy film a Netflixen látható.

Július 30-án történt

1899-ben ezen a napon rendezték az első nyilvános hazai vízilabda-mérkőzést Siófokon. A Magyar Úszó Egylet úszóiból összeállított két csapat 1:1-es döntetlent játszott. A vízilabda először 1900-ban, Párizsban szerepelt sportágként a nyári olimpiai játékokon, a magyar válogatott 1912 óta 24 alkalommal vett részt, kilencszer (1932, 1936, 1952, 1956, 1964, 1976, 2000, 2004, 2008) lett aranyérmes. 2000 óta a szerepel a programban a női vízilabda is.

Robert Oppenheimer: világok pusztítója, majd biztonsági kockázat

Százhúsz éve, 1904. április 22-én született Robert Oppenheimer amerikai fizikus, az atombomba kifejlesztésére létrehozott Manhattan-terv tudományos vezetője, akinek alakját az életéről készült nagysikerű film állította ismét az érdeklődés középpontjába.

Tarolt az Oppenheimer, Ken pedig ellopta a show-t az Oscar-gálán

Slash gitárszólója, doboló őslakos indiánok, könnyek és Batman ősellenségei: ilyen volt a 96. Oscar-ceremónia.

Tarolt az Egy zuhanás anatómiája a francia Oscaron

A Justine Triet rendezésében készült lélektani krimit hat kategóriában díjazta péntek este a francia filmakadémia.