csellóművész
Határon innen és túl keresik a legtehetségesebb fiatal hegedűsöket és csellistákat
Harmadik alkalommal rendezi meg a Fesztivál Akadémia Budapest a Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót. Idén nyolc városban várják a hegedűs és csellista növendékek jelentkezését.
Elhunyt Kelemen Pál gordonkaművész
Életének 80. évében vasárnap elhunyt Kelemen Pál gordonkaművész – adta hírül a Liszt Ferenc Kamarazenekar.
Bartók éppen oda lépett, ahova gondoltam
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett kétszeres Kossuth- és Prima Primissima díjas Perényi Miklós előadó-művészetében a személyesség a tisztelettel párosul, életében pedig az aktív zenélés és a zeneszerzés egyensúlyban van. Interjú.
„A kamarazene: terápia” – Beszélgetés Boldoghy Kummert Péter nagybőgőművésszel
Aki gyakran jár az Operába, bizonyára ismeri Boldoghy Kummert Pétert: nehéz nem észrevenni, ahogy szinte táncol a nagybőgővel a zenekarban. Nemrég két kolléganőjével megalapította a Trio Flauticellót. Az új formációról és a pályájáról beszélgettünk.
„A zene: a természete” – Perényi Miklós 75 éves
A következő, vállaltan töredékes portréban a zenész karrierjének egyes eseményeire és lemezfelvételeire térünk ki, és szemlézünk néhány, a művészről szóló, egészen korai cikket.
Videó: Ölveti Mátyás 250 éves csellójáról mesélt nekünk
Egy új csellót ugyanúgy meg kell szokni, ahogy egy új kapcsolatban is megszokja az ember az ölelést − árulta el az Accord Quartet és Szabó Balázs Bandájának zeneművésze, Ölveti Mátyás. A cselló múltjáról, közös történetükről, az új és a régi hangszerek közti különbségről mesélt nekünk.
„Ezek a művek zenei örökségemet képezik”
Világpremier felvételekkel jelent meg a héten Heritage címmel Szabó Ildikó csellóművész első szólólemeze a Hungaroton kiadásában. Skype-on kerestük meg a Berlinben élő fiatal muzsikust. Magyarországi koncertjei a Fischer Annie Zenei Előadóművészeti Ösztöndíj támogatásával valósulnának meg, ha….
Emmy-díjas film az Urániában
Az Uránia Nemzeti Filmszínház november 13-án mutatja be a 6 Emmy-díjat nyert The Violin Alone című dokumentumfilmet. A vetítés előtt rövid pódiumbeszélgetés keretében hallhatjuk a film főszereplőjét, Oláh Vilmos Liszt-díjas hegedűművészt, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmesterét, aki Szabó Péter Liszt-díjas csellóművésszel néhány kamaradarabot is megszólaltat.
Fókuszban a magyar zene
Mintegy kétszáz év magyar zenéjéből válogat a kitűnő karmester, Vashegyi György május 24-én a Nemzeti Filharmonikusok Pesti Vigadóban tartandó hangversenyén. A Lukács Ervin bérletsorozat zárókoncertjének szólistája a számos hazai és nemzetközi díjjal elismert csellóművész, Rohmann Ditta.