Déryné Társulat
A Lóci játszik és Bogányi Gergely is ott lesz a Déryné Fesztiválon
Öt napon át tizenkét helyszínen, több mint hetven ingyenes programmal csábít a festői Zemplénbe a Déryné Fesztivál.
Őrült pillanatokkal teli zenés vígjátékot mutat be a Déryné Társulat
Új bemutatóra készül a Déryné Társulat a Jókai 200 emlékév alkalmából: A bolondok grófja című színdarabot állítják színpadra Fejes Szabolcs rendezésében. A vígjáték merész, kortárs környezetbe helyezve elevenedik meg a Déryné Társulat előadásában.
Őrült pillanatokkal teli zenés vígjátékot mutat be a Déryné Társulat
A Déryné Társulat a Jókai 200 emlékév alkalmából színre viszi A bolondok grófja című darabot. A vígjátékot Sényi Fanni dramaturg dolgozta át, Fejes Szabolcs egyetemi hallgató pedig merész, kortárs környezetbe helyezi a történetet. A bemutató május 16-án lesz.
Tamási Áron drámájával indul országjárásra a Déryné Társulat
Új bemutatóra készül a Déryné Társulat. Tamási Áron színművét, a Csalóka szivárványt viszik színpadra Keresztes Attila rendezésében. Az erdélyi magyar rendezővel első ízben dolgozik a társulat. A premier február 14-én lesz a Déryné Központban.
Papp Lacinak állít emléket a Déryné Társulat új produkciója
Újabb ősbemutatóra készül a Déryné Társulat Kis Domonkos Márk rendezésében. A Bajnokok Bajnoka című előadás a legendás háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónak, Papp Lászlónak állít emléket. A premier november 30-án, Papp Laci eltiltásának hatvanadik évfordulóján lesz a Déryné Központban.
A Déryné Társulat az Esterházy-palotában vendégeskedett
Különleges helyszín adott otthont a Déryné Társulat ősbemutatójának: szeptember 27-én a Soproni Egyetem Erdészeti Múzeumában, az Esterházy-palotában tartották az Álmaimban Déryné című előadás premierjét. Joseph Haydn után ezúttal Déryné vendégeskedett a történelmi falak között.
Székely színházalapítás, modern Jókai és a jómód komondorában bolhaként ugráló dzsentrik a Nemzeti Színházban
Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről is érkeznek vendégelőadások a Nemzeti Színházba májusban. Színpadra került a Déryné Társulat új előadása és egy monodráma is, amely a 80 éve történt holokausztra emlékezik.
Móricz Zsigmond-darabot ad elő a Déryné Társulat
A Déryné Társulat izgalmas bemutatóra készül, amely a szívünk mélyén élő érzésekről és az emberi kapcsolatok bonyolultságáról mesél. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadás Móricz Zsigmond élettel teli karaktereit hozza el a színpadra.
Elkezdődött a Déryné Fesztivál
A magyar embereknek nem feltétlenül a kultúra fogyasztására, hanem a kultúra megélésére van szükségük – hangsúlyozta Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára a Déryné Fesztivál ünnepélyes megnyitóján szerdán Sátoraljaújhelyen.
Három bemutatót terveznek a Déryné Programban az új évadban
A 2023/2024-es évadban a Déryné Társulathoz új tagként csatlakozik Kaszás Mihály és Pásztor Márk.
Hamarosan kezdődik a Déryné Fesztivál
Július 19. és 23. között rendezik meg a Déryné Fesztivált Sátoraljaújhely festői helyszínein és környékén. A Déryné Társulat klasszikus és felolvasószínházi előadásokkal, gyermekprogramokkal készül, de néptáncelőadás, valamint az István, a király című rockopera is helyet kapott a műsorban.
A János vitéz 100. előadását ünnepelte a Déryné Társulat
A jubileumra Pilisen, a Csernai Pál Művelődési Házban került sor március 16-án.