díjátadó
Átadták a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia díjait
Idén rekordszámú, 428 fiatal jelentkezett a megmérettetésre 296 pályázattal.
Ilyen volt a Nagy Jókai Diák Teszt döntője
A kultúrában jelenleg az az egyik legnagyobb kihívás, hogy a fiatalokat is bevonzzuk a múzeumokba, színházakba, a kultúra különböző területeire – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Jókai 200 emlékév keretében megrendezett Nagy Jókai Diák Teszt döntőjének díjátadóján.
Korodi Janka és Pálffy Tibor kapták a Gábor Miklós-díjat
A legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat ebben az évben két sepsiszentgyörgyi színész vehette át: Korodi Janka és Pálffy Tibor, akik Ariel és Prospero szerepét játsszák a Tamási Áron Színház Bodó Viktor rendezte A vihar-előadásában. A díjat Ascher Tamás, a Gábor Miklós-díj elnöke a május 20-i előadás végén adta át a színpadon.
Denzel Washingtont Arany Pálmával lepték meg
Tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal tüntette ki életművéért Denzel Washingtont a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál. Az utolsó pillanatig titokban tartott elismerést Spike Lee legújabb, Highest 2 Lowest című filmjének világpremierje előtt adta át az amerikai színésznek az amerikai rendező, valamint Iris Knobloch, a fesztivál elnöke és Thierry Frémaux fesztiváligazgató.
Gálffi László, Demjén Ferenc és Koltai Lajos is életműdíjat kap
Bordán Irén és Gálffi László színművész, Demjén Ferenc dalszövegíró-énekes, Koltai Lajos operatőr, rendező, Makó Mari casting director, Piroch Gábor kaszkadőrszakértő, valamint Robert Lantos producer kiemelkedő pályáját ismeri el idén életműdíjjal a Magyar Filmakadémia.
Huszadik alkalommal adják át a Lábán-díjat
Idén huszadik alkalommal ítéli oda a Lábán Rudolf-díj kuratóriuma a legjobb kortárstánc-előadásért járó független szakmai díjat. 2025. május 31-én a 2024-es év legkiemelkedőbb produkcióit díjazzák. A jubileumi díjátadót a Trafó színháztermében, a 2023-as díjazott, Szeri Viktor fatigue című előadása után rendezik meg.
Méhes György–Nagy Elek Alapítvány díjátadó és gála a PIM-ben
Május 14-én, szerdán este adták át a Méhes György–Nagy Elek Alapítvány díjait.
Stipsicz András matematikus vehette át a Bolyai-díjat
A Bolyai-díj kitüntetettje rendre olyan elszánt kutatók, zseniális tudósok közül kerül ki, akik egyedi utakon járnak, és olyan tudományos távlatokban mozognak otthonosan, amelyekben csak kevesek – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök május 13-án annak alkalmából, hogy átadta Stipsicz András matematikusnak, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet igazgatójának az elismerést a Magyar Tudományos Akadémián.
Csavarga Rózsa és Török Szabolcs Bence lettek az év belsőépítészei
A Magyar Zene Háza belsőépítészei, Csavarga Rózsa és Török Szabolcs Bence vehették át Az év belsőépítésze 2022-2023 díjat május 6-án az Építészek Házában. A Laki Péter által 1998-ban alapított elismerést a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata évente ítéli oda az általa kiemelkedőnek tartott belsőépítészeti munka tervezőjének.
Átadták a 35. Mediawave díjait
Május 4-én a Szigliget Várudvarban hirdették ki az idei Mediawave Film és Zenei Együttlét filmes versenyének eredményeit. Tavaly novemberig 42 országból 625 filmet neveztek a mustrára, az előzsűrizés után 70 pályamunkát látott a közönség.
A Hagyományok Háza és a Dalfutár is kapott Millenniumi Díjat
A Music Hungary Szövetség, a Dalfutár, a Hagyományok Háza, a Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteménye, valamint a Nivelco Ipari Elektronika Zrt. kapta meg idén a szellemi tulajdon világnapja alkalmából a Millenniumi Díjakat – közölte április 29-én a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).
Sajó László lett az év ódaköltője Lillafüreden
A rendkívül nehéz műfaji kötöttségek ellenére is bőven érkeztek a míves alkotások, különleges versek az országos Ódaköltő pályázatra. A versenyben résztvevő 152 költemény közül a legjobbaknak ítélt művek számára járó díjakat április 11-én hirdette ki a Lillafüred Alapítvány a Palotaszállóban.
Bubnó Tamás és Hoppál Mihály is megkapta a Bach Mindenkinek Fesztivál díját
Bubnó Tamás Liszt Ferenc-díjas karnagy, Hoppál Mihály Hunor előadóművész, zeneszerző és zenei blogger, Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója, Tarcsa Csaba, a Készenléti Rendőrség Parancsnoka, valamint a kárpátaljai Nevetlenfalui és Péterfalvi Művészeti Iskolák képviselői vehették át a Bach Mindenkinek Fesztivál díjait a március 26-án megtartott gálakoncert és díjátadó ünnepség keretében.
Hankó Balázs: A nemzet kitüntetéseit és díjait átvevők a legjobbjaink közül valók
„Azok, akik ma a nemzet elismeréseit, kitüntetéseit és díjait veszik át, a legjobbjaink közül valók” – hangsúlyozta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter március 13-án a Pesti Vigadóban, ahol Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral és Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral állami elismeréseket és szakmai művészeti díjakat adott át március 15. alkalmából.
Több mint 18 millióan látták az Oscar-gála élő közvetítését
Az élőben közvetített 97. Oscar-díj-átadó gálát 18,1 millió néző látta – számolt be róla március 4-én az amerikai filmakadémia ceremóniáját sugárzó ABC tévécsatorna. Az Oscar-gála legnagyobb nézettségét a Titanic Oscar-esője hozta: 1998-ban több mint 57 millió tévénéző volt kíváncsi a díjakra. A legalacsonyabb nézőszámot, 10,5 milliót pedig 2021-ben a pandémia alatt mérték.
A Take That és Jeff Goldblum is fellép a BAFTA-gálán
A Take That egyik sikerszámát, a hét díjra jelölt Anorában is elhangzó Greatest Dayt adja majd elő.