Echo Nyári Akadémia

Az Egyesült Államokból és Indiából is érkezett fiatal muzsikus Fehérvárcsurgóra

A hétvégén zárult az egyhetes nemzetközi Echo Nyári Akadémia, amely idén július 14. és 21. között immár kilencedik alkalommal hívta elmélyült és intenzív műhelymunkára a fiatal hegedűsöket, csellistákat és zongoristákat a világ minden részéről, esténként pedig koncertekkel, neves előadóművészekkel várta az érdeklődő közönséget.

Kilencedik alkalommal rendezik meg az Echo Nyári Akadémiát Fehérvárcsurgón

Idén kilencedik alkalommal rendezik meg az Echo Nyári Akadémiát a Fejér vármegyei Fehérvárcsurgón Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész irányításával.

Nyolcadik alkalommal rendezik meg az Echo Nyári Akadémiát

Július 9–15. között várják a kurzus résztvevőit és a koncertlátogatókat a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba. Az Echo Nyári Akadémia – melynek alapítója és művészeti vezetője Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész – egy hét intenzív műhelymunkára várja a fiatal zenészeket.

Vasárnap kezdődik az Echo Nyári Akadémia Fehérvárcsurgón

Július 17. és 24. között egy hét elmélyült és intenzív műhelymunkát kínál a Károlyi-kastélyban a nyári akadémia a zenészeknek, amelybe a közönség is betekinthet.

Hetedik alkalommal rendezik meg az Echo Nyári Akadémiát

Július 17-től 24-ig várják a kurzus résztvevőit, az érdeklődőket és a koncertlátogatókat a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba.

Hetedik alkalommal rendezik meg az Echo Nyári Akadémiát

Idén július 17-től 24-ig várják a kurzus résztvevőit, valamint az érdeklődőket és a koncertlátogatókat a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba.