El Greco
Október 1-jén történt
„Számomra a rendezés olyan, mint a zeneszerzés. A zeneszerző sem áll úgy a zenekar elé, hogy még nincs ötletem, gyerünk, improvizáljunk. A hatalmas előkészületek után kész koncepcióval állok a stáb elé” – mondta a ma nyolcvankettedik születésnapját ünneplő ötszörös César-díjas francia filmrendező, forgatókönyvíró és producer, Jean-Jacques Annaud, A Medve, A szerető, a Hét év Tibetben, A tűz háborúja és az Ellenség a kapuknál alkotója.
Dagad a botrány a romániai El Greco-festmény körül
Egy orosz oligarcha, a román királyi család egy vitatott törvényességű leszármazottja és a román állam harcol El Greco nemrégiben felbukkant festménye, a Szent Sebestyén tulajdonjogáért. A volt román miniszterelnök szerint a mű értékesítése „azonnali és helyrehozhatatlan kárt okozna a román államnak”.
Április 7-én történt
1974-ben ezen a napon született Gubás Gabi Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a Thália Színház tagja. Pályafutása során többek között a Nemzeti Színházban, a József Attila Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban és a Vidám Színpadon játszott, de a Pizzás, a Kalózok, a Szőke kóla és az El a kezekkel a Papámtól! című filmekben is láthattuk.
Több mint harminc templomot festett ki egy olyan korban, amely elnyomta az egyházművészetet
Giotto jó utóda – ezzel a titokzatos címmel készített dokumentumfilmet Gecsei Ádám és Varjú Krisztián a méltatlanul elfeledett falusi egyházművészről, Samodai Józsefről, aki idén negyven esztendeje hunyt el.
Munkácsy képe Budapestre jön, El Greco remekműve Debrecenbe megy
Debrecen helyett Budapesten láthatja majd a közönség a Krisztus-trilógia legnagyobb méretű darabját, a Golgotát. A Szépművészeti Múzeumban a festő születésének 180. évfordulójára rendezik meg a Munkácsy – Egy világsiker története című nagyszabású tárlatot.
Október 1-jén történt
1869-ben ezen a napon a világon elsőként az Osztrák–Magyar Monarchiában vezették be a postai levelezőlapok használatát. Az első levlap két krajcárba került. Ezután a levelezőlap világszerte viharos gyorsasággal hódított teret.
Tizenkét bámulatos húsvéti festmény Da Vincitől Rembrandtig
Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Rendkívüli képzőművészeti alkotások segítségével elevenítjük fel a bibliai eseményeket virágvasárnaptól húsvétvasárnapig.
Október 1-jén történt
1869-ban ezen a napon a világon elsőként az Osztrák–Magyar Monarchiában vezették be a postai levelezőlapok használatát. Az első levlap két krajcárba került.
Hosszabb nyitvatartással vár a Szépművészeti El Greco-kiállítása
Megnyitása óta már csaknem százötvenezer látogató csodálta meg El Greco remekműveit a Szépművészeti Múzeum kiállításán. A nagy érdeklődésre való tekintettel a múzeum hétvégenként hosszabb nyitvatartással várja a látogatókat.
Már több mint százezren látták a Szépművészeti El Greco-kiállítását
Október végi megnyitása óta már több mint százezren látogattak el a Szépművészeti Múzeum El Greco-kiállítására. Tekintettel a nagy érdeklődésre, a múzeum szombatonként és vasárnaponként egy órával korábban, már 9 órakor megnyitja kapuit a látogatók előtt.
Kedvenc képeink az El Greco műveiből nyílt kiállításról
A Szépművészeti Múzeum El Greco művészetét átfogóan bemutató kiállításán több mint ötven művet láthatunk a spanyol–krétai mestertől.
El Greco a Cervantes Intézet ingyenes programjainak fókuszában
A Budapesti Szépművészeti Múzeum kiállításához kapcsolódva Paula Revenga Domínguez, a Córdobai Egyetem művészettörténeti karának oktatója, a Cátedra Córdoba Ciudad Mundo igazgatója december 14-én 18 órától ingyenesen látogatható előadást tart a Cervantes Intézetben El Greco, a magányos zseni értelmezése a toledói művészet kontextusában címmel.
El Greco-festménnyel gazdagodott a Szépművészeti Múzeum
El Greco egy különleges, magyar vonatkozású remekművével gazdagodott a Szépművészeti Múzeum állandó kiállítása. A Gonzaga Szent Alajos képmása című festményt kedden mutatták be a sajtó képviselőinek.
Bosch, Matisse és El Greco a Szépművészeti idei kiállítási programjában
A Szépművészeti Múzeum valaha volt legerősebb kiállítási programja az idei: a Szépművészetiben többek között Bosch-, Matisse- és El Greco-kiállítás, a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) Vaszary- és art deco-tárlat várja a látogatókat, és 2022-ben teljeskörűen befejeződik a Szépművészeti épületének felújítása is – mondta el az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.
El Greco nyomában
Ki volt El Greco 20. századi felfedezője? Melyik német festő alkotásán fedezhetünk fel emberfejű kígyót? Miért oly megnyúltak El Greco emberalakjai? Az izgalmas kérdésekre a Szépművészeti Múzeum virtuális előadásain és tárlatvezetésein kaptunk választ.