EMMI
Jövőbe mutat az élményközpont
Természettudományos élményközpontot avatott fel Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára november 12-én Békéscsabán. Az Ember és Környezete Természettudományos Élményközpont felszereltsége már abszolút a jövőbe mutat: többek között 3D-nyomtatással, robotikával, önvezető járművekkel, agrárbiotikával várja a diákokat.
Megújult a Váci Dunakanyar Színház
A Váci Dunakanyar Színház 345 millió forint kormányzati támogatással újult meg, amelyet november 4-én adott át a közönségnek Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője és Kis Domonkos Márk színházigazgató. Többek között megújult a nézőtér, kibővült a színpad, süllyesztőt és forgószínpadot is beépítettek.
Remekelt a Nemzeti Ifjúsági Kórus
Vastapssal fogadta a közönség a Nemzeti Ifjúsági Kórus legutóbbi fellépéseit. A 62 fiatalból álló együttes egyhetes intenzív felkészülés után öt állomásos turnéra indult, hogy bemutatkozzon a keszthelyi, a bécsi, a galántai, a budapesti és a kecskeméti közönség előtt is. A felkészülés összekovácsolta a csapatot, amit tovább erősített a turné sikere.
Melyik kórus nyert?
A Houstoni Egyetem Koncertkórusa nyerte meg július 8-án a debreceni Bartók Béla XXVIII. Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál nagydíját. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által felajánlott egymillió forint összegű nagydíjat megnyerő kórus meghívást kapott a Kórusmuzsika Európa Nagydíja elnevezésű versenyre.
Könyvtárak és közösségépítés
A könyvtár a kölcsönzői szolgáltatások mellett olyan térré válhat, amely lehetőséget ad a közösségformálásra és -építésre, illetve minden korosztálynak tud programot biztosítani – közölte Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár július 4-én Keszthelyen, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 50., jubileumi vándorgyűlésén.
Szentéllyel bővült a múzeum
Az egykori Mithras-szentély romjai fölé emelt új kiállítóhelyet adtak át az Aquincumi Múzeum régészeti parkjában június 21-én Budapesten. Láng Orsolya, a múzeum igazgatója hangsúlyozta: a részlegesen rekonstruált Symphorus Mithraeum az ókori római település vallási életének titokzatos kultuszát mutatja be élményszerűségre törekedve.