évforduló

Január 15-én történt

Ma ünnepli születésnapját Jordán Tamás, a geodéta mérnökből lett színész, aki pályája kezdetén annyira izgult, hogy nyugtatót kellett bevennie, mielőtt színpadra lépett. Többszörös önállóest-készítő, színházalapító, színház- és fesztiváligazgató, tanár és rendező, aki írt, és akiről írtak könyvet.

Január 12-én történt

A második világháború alatt, 1943. január 12-én a Don-kanyarnál, mínusz 30–35 fokos hidegben offenzívát indított a szovjet Vörös Hadsereg. A fontszakaszt védő, rosszul felszerelt 2. magyar hadsereg két hét alatt megsemmisült – ez volt a magyar hadtörténet egyik legsúlyosabb katasztrófája.

Január 11-én történt

Bohumil Hrabal cseh író, Václav Havel cseh elnök és Bill Clinton amerikai elnök 1994-ben ezen a napon találkozott a prágai Aranytigris sörözőben.

Január 10-én történt

Törley József rajongott a technikai újdonságokért. Az országban az elsők között volt automobilja, és az ő cége lett az első Magyarországon, amely az áruszállításhoz teherautókat vásárolt. A feliratozott járművek járták a világot, és mindenütt köztudatba hozták a Törley pezsgő márkanevet.

Január 9-én történt

2018-ban Székelyhidi László matematikus ezen a napon nyerte el a német Nobel-díjnak is nevezett Leibniz-díjat. A fiatal tudós a differenciálegyenletek területébe tartozó kutatásaival érdemelte ki a jelentős pénzjutalommal járó elismerést.

Január 8-án történt

Ma ünnepli születésnapját Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, aki képünkön Cécile, a súgó szerepében látható Alexis Michalik Edmond című történelmi vígjátékában a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban.

Január 7-én történt

1610-ban Galileo Galilei először figyelte meg a Jupiter holdjait. A nap híres szülöttei között van Gerald Durrell brit zoológus, Szász Endre képzőművész és Szirtes Tamás rendező is.

Január 6-án történt

Vízkereszt ünnepe, avagy Háromkirályok napja van ma, a karácsonyi ünnepek vége, a farsang kezdete. Ezen a napon utoljára gyújtják meg a gyertyákat a karácsonyfán. E napon született Bacsó Péter filmrendező és Rowan Atkinson brit színész, komikus, Mr. Bean figurájának megszemélyesítője (képünkön) is.

Akkor nevessenek, amikor én akarom

„Tragikus sorsú komika vagyok. Tragikus hősnőket hordozok magamban. Ebből valamit próbálok érzékeltetni akkor is, amikor komikaként megyek a színpadra” – nyilatkozta Schütz Ila Jászai Mari-díjas színésznő, aki nyolcvan éve, 1944. január 5-én született.

Január 4-én történt

Január 4-én van a Braille-írás világnapja annak emlékére, hogy 1809-ben ezen a napon született a francia Louis Braille, a vakok írásának megalkotója.

Január 3-án történt

„Mindenkit a gyümölcséről lehet felismerni, ahogy az írás mondja, és az én munkámból is ki lehet olvasni bizonyos dolgokat: az emberi jogoknak, az emberi méltóságnak és az emberi életnek a tiszteletét. Az életutamból kiderül, hogy az alapállásom idealista, egyben ökológiai.” Sólyom László jogász, az Alkotmánybíróság első elnöke, 2005 és 2010 között köztársasági elnök 1942-ben ezen a napon született.

Január 2-án történt

1841-ben ezen a napon jelent meg a Pesti Hírlap első száma, az első modern magyar politikai újság. A Kossuth Lajos szerkesztette lap a magyar sajtótörténet legnagyobb hatású és az 1848-as forradalom előtti évtized liberális ellenzékének kiemelkedő orgánuma lett.

Január 1-jén történt

E nap híres szülötte Bocskai István erdélyi fejedelem, Festetics György gróf, a keszthelyi Georgikon és Helikon alapítója, Petőfi Sándor és Polgár László Kossuth-díjas operaénekes (képünkön) is.

December 31-én történt

Ezen a napon született Henri Matisse francia festőművész, Greguss Pál botanikus és Ruttkai Éva színművész (képünkön) is.

December 30-án történt

1916: IV. Károlyt, az utolsó Habsburg uralkodót magyar királlyá koronázták. 1944: a II. világháborúban megkezdődött Budapest ostroma. E napon született Fellegi Ádám Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Zsámbéki Gábor Kossuth-díjas rendező és Csík János Kossuth-díjas zenész, a Csík zenekar prímása, énekese (képünkön).

December 27-én történt

2004. december 27-én hunyt el Bessenyei Ferenc színművész (képünkön), aki majd' fél évszázados pályáján 230 színpadi szerepet játszott el, 50 film őrzi alakját. „Valószínűleg szerepei között érezhette legjobban magát, az ő életüket élte és nekik adta boldogan az életét” – mondta róla Huszti Péter.