festészet
Az elbűvölő Sztálintól a három T politikájáig
Milyen az, amikor a művésznek a hatalom akarja megmondani, hogyan alkosson, milyen igazságokat közvetítsen? Az eredmény nevetséges, a művész pedig szerencsétlen lesz tőle.
Picasso tönkre akarta tenni, most az ő képei mellett állítják ki a festményeit
A párizsi Picasso Múzeumban állítják ki Françoise Gilot munkáit, akinek karrierjét egykori partnere, Pablo Picasso megpróbálta derékba törni szakításuk után.
Csűr csűr hátán a szentendrei Skanzen új kiállításán
Csűr-képek címmel nyílt kiállítás Szentendrén. A Horváth Levente erdélyi festőművész képeit bemutató tárlat március 15-től tekinthető meg a Skanzen Galériában.
A Ruben Brandt alkotója Leonardo da Vincivel is művészi párbeszédet folytat
A padlótól a plafonig képek sorjáznak: érdekes, borzongató portrék, ismerős kompozíciók, furcsa gesztusok, különös lények. Mindez egy templom és egy börtön szomszédságában, egy budapesti lakásban, ahova gótikus ablakokon ömlik be a fény. Milorad Krstić és Roczkov Radmila otthonában mintha létezne az őszinteségnek egy olyan szintje, amely ténylegesen látni hagyja, mire gondol egy másik ember, mi van a fejében, milyen kérdések, gondolatok, játékok foglalkoztatják, és milyen logikája van annak a sajátos humornak, amellyel szerethetővé és főként érdekessé rajzolja a mindenséget.
Michelangelo megpróbálta összetörni a saját síremlékére szánt szobrot
Négyszázhatvan éve, 1564. február 18-án halt meg Michelangelo Buonarroti, a Pietà, a Mózes, a Dávid-szobor, a Sixtus-kápolna monumentális freskójának alkotója, a római Szent Péter-bazilika kupolájának tervezője, aki a festészetben, a szobrászatban, az építészetben, sőt a költészetben is kimagaslót alkotott.
A Honfoglalás című festmény áll a Munkácsy Múzeum új kiállításának középpontjában
Hazafias festészet a négyzeten – Munkácsy Mihály Honfoglalása címmel nyílik új időszaki kiállítás kedden a Munkácsy Mihály Múzeumban Békéscsabán.
Konok Tamás a párizsi Pompidou gyűjteményébe került
Konok Tamás, a Molnár Ani Galéria művésze bekerült a párizsi Pompidou Központ gyűjteményébe. Festményei ezzel olyan alkotók művei mellett kapnak helyet az 1977 óta kulturális főszerepet betöltő intézményben, mint Mondrian, Duchamp vagy Hantai és Vasarely.
Mayer Hella különleges tájképeit állítja ki az Országút Galéria
Az új helyszínre költözött Országút Galéria idei első kiállításán a kolozsvári születésű Mayer Hella képeit tekinthetik meg az érdeklődők. Az Úton valahova című tárlatot Gaál József festő nyítja meg február 17-én.
Festővásznon robogó vonatok
A vonatok és pályaudvarok világa a képzőművészetben is gyakran megjelenik a várakozás, az emlékezés vagy éppen a sebesség jeleként, gondoljunk csak az impresszionista William Turner Eső, gőz és sebesség című műalkotására vagy René Magritte kandallóból előretörő mozdonyára.
Új részleteket fedeztek fel Caravaggio festményén
A madridi Pradóban restaurált és kiállított Dávid és Góliát eredeti formájában tárja fel a hangsúlyos fény-árnyék ábrázolás erejét, illetve a kép eddig ismeretlen elemeit is megmutatja.
A szentség mutogatója: Katona György
Óvatosan kellett lépkedni a kéttornyúlaki műteremben, mert az ember könnyen elbotolhatott valamely falhoz, vagy a labirintust alkotó szekrényekhez támasztott csodában. A nagy kép-mutató azonban kitüntetett pozícióból, az ajtóval szemközti falról tekintett a látogató szemébe.
Baksai József: Számomra csak az létezik, ami ábrázolható
Baksai József sajátos művészetét egyszerre inspirálja a formák megtapasztalása és az irodalom. Műtermében mesélt a rajz- és festészetoktatás nehézségeiről, az ötletek szabadságáról és saját alkotófolyamatairól.
Hogyan ölt testet a lélek?
Soós Tamás De l’esprit című kiállításán a metafizikus magyar festészet nagyágyújának eddig soha nem látott, korai festményei láthatók, amelyeken nagy motívumai még csak formálódtak. Most közelről is megnézhetjük, miből nőttek ki a nagy Melankólia-festmények.
Műterem-látogatás Csáki Róbert festőművésznél
Ahol a gyönyörű csúf, a csúf pedig gyönyörű, ahol nincs bársonyos, önfeledt leledzés, ott épít álmokat a pusztuló világból Csáki Róbert. A fekete rokokó festőjének műhelyében jártunk.
Százéves lappangás után került elő az ismeretlen Tihanyi-remekmű
Hihetetlen felfedezés: egy eddig ismeretlen Tihanyi Lajos-remekművel bővült a magyar művészet panteonja. A Tájkép Margit-híddal című festmény több mint százéves lappangás után került elő, és december 2-tól a nagyközönség is megcsodálhatja a Virág Judit Galériában.
Wolsky András kapta a Konok–Hetey Művészeti Díjat
Átadták az első Konok–Hetey Művészeti Díjat, amelyet Wolsky András festő nyert el. A művész a dokumentáló oklevél mellett 300 ezer forint pénzjutalmat vehetett át, és Botos Péter üvegművész felajánlásából vándordíjat vihetett haza.